Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-03-13 / 11. szám

V. évfolyam. Pápa, 1910 március 13. 11. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos : Szerkesztőség: Esterházy-út 10. házszám. Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. A Pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: Süle^Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Zsilavy Sándor. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Városi dolgok. E lap nov. 14-iki számának vezető helyén foglalkoztam azzal, hogy a városházát a jelenlegi Hirsch-fatelep és a Herczogtól bérelt nyilvános (néhai Valter Ignác) ház helyén kellene fölépíteni; ezzel kapcsolatban ecseteltük annak az utcának, illetve városrésznek a föllendülését is. Minthogy azonban azóta a városház ügyét elintézték, csak az utca, illetve városrész ügyével óhajtunk ismét foglalkozni. A dunántuli ref. egyház-kerület 1909. jun. hóban hozott kgy. jk. 23. p. a. határozatában azt olvassuk, hogy új templomát a szinháznak 10 éven belül való lebontása után a jelenlegi színház helyére építi. Az említett helyért a városnak 30.000 koronát fizet, ezen összegnek a kifizetését jegyzőkönyvileg jóvá is hagyta, tehát az úgy áll előttünk, mint befejezett tény. Mint látjuk, nekünk így új színházról kell gondoskodnunk. Igaz ugyan, hogy a íönnebb említett jegyzőkönyv azt a megszorítást tartalmazza, »ha a város átengedi«, de azt hiszem,- azzal mindenki tisztában van, hogy ez bekövetkezik. Az a kérdés: nem lenne-e jó, ha az említett területet már most biztosítanánk az építendő színház céljára. A hely elég nagy volna arra is, hogy mind a négy oldalról üres tér lenne mellette és azt hiszem, hogy alkalmasabb és olcsóbb helyet nem találhatnánk erre a célra. A vétellel nem szabad késnünk, mert a fakereskedők nov. elsején onnét biztos tudomásunk szerint elmennek, s a hely eladó lesz, esetleg házhelyek számára részletekben is. Ez lenne a legjobb alkalom arra, hogy ezt a helyet megszabadítsuk a nem odavaló részektől. Hadd fejlődjön, épüljön; úgyis nap-nap után halljuk, hogy nagy a lakáshiány. Továbbá meg kell változtatni a kiseprés után az utca nevét, hogy az emléke se maradjon fenn. A közel múltban — úgy tudjuk — a Major-utca lakosai kérvényt terjesztettek a képviselő-testület elé, melyben kérik az ott lévő nyilvános házaknak a kihelyezését, de azt, hogy hová, nem említik a kérvényben, mert úgy gondolkoznak, hogy a város keressen erre a célra alkalmas helyet. A városnál meg azt mondják, hát hová tegyék őket, hisz nem akarja befogadni senki. Igaz, hogy küldöttséget egyik utca sem meneszt értük, de, azt hiszem, mégis lesz számokra hely. Például én is tudnék egy alkalmas helyet. Pedig mielőtt szerény cikkem megírásához fogtam, nem tettem körutat a városban, de, ha nem csal az emlékezetem, azt hiszem, hogy a Rozmaring-utcában 6—8 háznál nincs több és ami a fő, ennek az utcának az egyik fele végig kőfal és deszka-kerítés. Itt nehézségül hozzák fel, hogy zsák- j utca, de ezen egy kis jó akarattal lehetne segíteni. S ami a fő, a fejlődést sem akadályozná meg. Sőt az ottani háztulajdonosok anyagilag csak nyernének, mert amíg most esetleg 100—150 koronát kapnak, azután biztosan többet kapnának. Tehát, ha azokat onnét kihelyezzük, egy most elmaradottság•ban sínylődő város-résznek a fejlő'dését mozdítjuk elő anélkül, hogy ezzel egy másik utcát olyan örök kárhozatba taszítanánk, amilyenben mi a jó Isten tudja, mióta sinylődünk. Hogy egyébként is mennyire szükséges kitisztítani ezt az utcát, elég hivatkoznunk a régi Zarger-féle házra. Micsoda hely az, Uram Isten! Azoknak a régi fülkéknek mindegyikében egy-egy szegény, egy, vagy többtagú család lakik. Ennek a háznak benn az udvar felőli részén az eresz majdnem teljesen összeér és bent, ugyancsak az udvar felől sem ablaka, sem ajtaja nincs; mégis sokan (talán négynél is többen) laknak benne. Xe adja az Isten, hogy tűz üssön ki az amúgyis földig érő zsúppal, náddal, bádoggal vegyesen födött házban, mert, ha elölről támadná meg a vöröskakas, hát onnét nem menekülne meg más, mint akinek az utcára nyílik az ablakja. Tehát ezt tűzrendészed szempontból is el kellene onnét távolítani. Ha az említetteket az utcából eltávolítják, ez az álllapot magától megszűnik, mert a mostani tulajdonosa vagy megépíti, vagy eladja annak, aki hajlandó TÁRCA. dámbor Ady~ádák. Chanteeler, Chantecler kukorít, (Franciául)-, . . A pincsi meg vonit, (Csak kutyául); A tyúk? Az kotlik, ha kotlik, A csámpás esetük-botlik. —- Mi itt az újság ? Talán nem is tudják ? Megfejtsem ? ? — Csak várják! Önérzet. Ha iszom, hát iszom. Ha járok, járok. Nem tűrök jármot! Dolgozom, ha akarok, S ülök, ha ülök. Mindenkire fütyölök, Ha parancsolni akar. — Ilyen a magyar! Tegyen mindenki, úgy, ahogy akar! — De úgy akarjon, ahogyan lehet, Különben — mehet! Nagy Ferenc. A Felsővárosi Rath. Kör jubileuma. (*) Lélekemelő ünnepség folyt le mult vasárnap a bencés gimnázium tornatermében. A Felsővárosi Kath. Kör tiz éves jubileuma olyan óriási sokadalmat toborzott össze, hogy nemcsak a terem telt meg zsúfolásig, hanem még a folyosón is bajos volt megmozdulni. Minimális számítással 600 ember vett részt a Felsővárosi Kath. Kör örömünnepén. Mert az volt valóban. Örömünnep. Nyugvó-pont tiz évi keserves küzdelem után. Nehezen ment a megalakulása. Örökös megpróbáltatás volt az élete. Ha egy kissé erőre kapott, azonnal fojtogatni kezdték, hogy valahogy el ne bizza magát. Ezek voltak a kör életében a legfájdalmasabb órák; hiszen a — saját testvérei ellen kellett küzdenie! De felvette a keztyüt: nem engedte elbukni az igazságot. A harcok tüzében megedzve, számban, tekintélyben megerősödve, eddig soha nem tapasztalt tömör egységben áll a 300 főből álló szervezett katholikus tábor. Valamennyi kész dolgozni, hitéről nyiltan is tanúságot tenni. Erről a harcra-készségről tanúskodik az a páratlanul lelkes hangulat is, mely az egész ünnepség alatt uralkodott. A 22 tagból álló köri dalárda jelent meg először a pódiumon, s csakhamar rázendített az »Élj őseink hazája« kezdetű énekre. A dalárda hatalmas hanganyaga, kitűnő tenorja, búgó basszusa, szépen színezett éneke viharos tapsokat váltott ki a hallgatóságból. Széptóth János tanító, a daloskör karnagya büszke lehet a tanítványaira. Buzgóságukat külön is ki kell emelnünk. Egy részük földmives; késő estig kinn dolgozik a mezőn; a másik rész iparos; szintén szorgos, verejtékes munkával keresi a mindennapi kenyerét. S ezek a derék emberek minden este összejöttek próbára, hogy a dalkör minden egyes tagja egészen precizül tudja a maga dolgát. Nemcsak a körnek szereztek dicsőséget, hanem maguknak is. Az est folyamán még egy számmal szerepeltek igen szépen és hangulatosan.