Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-12-18 / 51. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. november 20. téznünk, mert könnyen megtörténhetik, hogy később drágábbért lesz megszerezhető. j\£a is az a nézetem, amit a P. és V. 37. sz.-ban kifejtettem: az uj színházat a városmajor helyére kell építeni. Nem kell megijedni ettől a gondolattól. Igen fontos érdekek fűződnek a megvalósulásához. Ha ide épülne a szinház, ezen a részen is megindulna a város fejlődése, a mostani vityillók helyét valószínűleg hamarosan szebb házak váltanák fel, a lakások száma is szaporodnék, tehát ezen a téren mutatkozó szükségletünk is enyhülne; pótadó bevételünk is emelkednék, a szinház-építéshez és csatornázáshoz pedig pénz kell. És közigazgatásunk területe sem lenne nagyobb, pedig ez is valami, mert kis területen ezt is könnyebb teljesíteni; itt villany és vízvezeték is van már. Ha valaki azt találná mondani, hogy ilyen helyre színházat építeni nem való, arra az a válaszom, hogy nem férfias dolog keseregni a mult miatt, azon mult miatt, amely ezzel a résszel ily mostohán bánt el. Ugy mint az az apa, ki egyik fiát folyton mutogatja idegeneknek, előkelőknek; a másikat elzárja, mert nincs szép ruhája, tehát nem meri a nyilvánosság elé vinni; pedig az ifjú elég erős, csak föl kell egy kicsit öltöztetni, akkor túltesz a másikon. így vagyunk mi is ezzel a városrésszel. Alkalmas volna a fejlődésre, csak meg kell indítani, módot kell adni hozzá. Meg kell szabadítani a nem oda való városi istállótól, majortól. Aki ezt elősegíti, azt nemcsak a mostani nemzedék áldja, hanem az utódok is. A szinházba járó közönség itt is kaphat új, modern színházat, a színházat csak kívülről ismerő közönség a fejlődésnek örül, ref. atyánkfiai pedig új templomot nyernek, ennek örülnek. így az öröm közös lenne. Adja Isten! Figyelő. Alkoholizmus és iskola. Irta: Lisztner Antal. III. Különösen az ismétlöiskolában fontos, hogy az iskola rászoktassa növendékeit a nemesebb élvezetekre, mert ez a kor a nevelés tüzpróbája a gyermek életében. A szeszes italok élvezése szempontjából ebben a korban több oly jelenség merül fel, mely elhatározó fontossággal bir az ifju-nemzedék egész életére. Ezen jelenségek legsúlyosabbját, mely egyúttal az alkoholizmus terjedését is okadatolja — ide iktatjuk. Az ismétlöiskolai növendék meglopja szüleit, hogy szeszes italt ihassék. Az ily tág lelkiismeretű gyermek elvisz a szülői házból mindenféle terményt, mely értéket képvisel, viszi a boltba, vagy korcsmába és ott eladván, megissza az árát. De ne gondoljuk, hogy a szülője erről mitsem tud. Igenis tnd róla s el is nézi ezt gyermekének, csak akkor avatkozik a dologba, mikor a gyermek ezt a műveletet már túlságos mértékben űzi s mikor már rendszerint késő. A szülő részéről igazolja ezt a könnyelmű felfogást azon körülmény, hogy gyermekkorában ő is csak igy cselekedett. Tehát szemet huny az efajta lopáson, később pedig a legtöbb esetben nem bírja róla leszoktatni. Nem egy esetet lehetne — névszerint is — megemlíteni, hogy az ily »nagyreményű« csemete megdézsmálta atyja termését, ivott és mint legény korcsmahős, mint családapa a falu szemetje lett. S mivel a szesz mind erkölcsileg, mind anyagilag tönkretette: összeszedi vagyonának roncsait s megy vagy Amerikába, vagy itthon városba munkásnak. S ez nemcsak szórványosan fordul elő, hanem elég gyakori példa, különösen a bakonyi nép között. Ellenszerét abban látom, hogy kegyetlenül üldözzük azokat a sötétben bujkáló hiénákat, kik úgyszólván fele árán veszik meg az ifjúságtól a lopott portékát s ezzel a népet a tönk és az erkölcsi örvény szélére taszítják. Ámde az iskolának is van ehhez köze. Minden erőnkkel törekedjünk arra, hogy az ifjúságot e megtévelyedéstól megóvjuk. Szóval, tettel, példával tartsuk visza tőle az ifjúságot. Ültessük szivébe a munka iránti szeretetet, értessük meg vele, hogy mennyi fáradságába és küzdelmébe kerül az emberneky míg a kész portékát kezébe veheti, — s mily erkölcstelen dolog az ilyenen könnyelműen túladni, annyival inkább, mert a gyermeknek önrendelkezési joga nem lévén, azt fecsérli el, ami nem az övé, tehát lop. Azonban, hogy a gyermeket ettől visszatarthassuk, adjunk alkalmat neki arra, hogy nemesebb elfoglaltságot találjon. Ezt a feladatot úgy oldjuk meg, ha az ifjúságot magunk köré gyűjtjük, különösen vasárnap és ünnepnapoj kon, daloskört, énekkart szervezünk, s tapintatos módon rávezetjük az önképzésre. S ne gondoljuk, hogy e tevékenységünk eredménytelen marad. Népünk megérti az idő intő szavát, művelődni akar, gyermekeinek kiművelésére is több-több gondot fordít már, csak vezető kéz kell hozzá. Ez a vezető legyen a tanító. Vezettetni pedig csak oly embertől engedi magát a nép, s fellépésének eredménye az ifjúság előtt csak oly embernek lehet és van, aki minden tekintetben méltó arra, hogy mintaképül állítsuk. E körülmény adja meg a fontosságát a d) tanító példájának. Hogy melyek azon testi-, szellemi- és lelki tulajdonságok, melyekkel az igazi néptanítónak rendelkeznie kell, annak tárgyalását e helyen mellőzhetjük. Erről részletesen megemlékezik minden valamire való neveléstan s különben is tudja minden pedagógus. Fontos azonban megrajzolni a tanító példáját az alkoholizmus elleni küzdelem szempontjából. S ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy e tekintetben a tanítóság jelentékeny része sok kívánni valót hagy maga után. Petőfi »rezesorrú kántor«-a, a »Mátyás diák« c. bohózat »bőtorkú kántor«-a, a »cinkotai kántor«, a magyar népies irodalom A mindentudó doktor. Fát adott el Rák Péter uram az orvosnak. Mikor a fát lerakta és a pénzt kifizették neki, körülnézett és igen megtetszett neki az orvos lakása, meg az uri mód, amit látott, azért azt kérdi az orvostól: — Ugyan kérem, lehetne-e énbelőlem is doktor? Az orvos jó kedvében volt, azért nevetve mondta: — Hát miért ne?! —Ugyan, kérem átossággal, hát mit j kellene akkor tennem, ha doktor akarnék lenni ?? — Mi is a becsületes neve?! — Rák Péter, kérem alássan. — Nos Rák Péter, a legelső az, hogy ; cilinder-kalapot szerezzen, mert ebben mind- j járt okos embernek nézik; azután vegyen , magára hosszú kabátot meg pantallót s megvan az egész! — Igenis, kéiem alássan. — Azután tud-e írni, olvasni?! — Nem én, kérem alássan! - Se baj! Adok én magának egy kis könyvet, amelyikben, nézze, egy kakas van lepingálva. Ha akármit kérdeznek magától, csak tartsa füléhez e kakast, az majd belesúgja. mit к ell felelnie. Rák Péter megköszönte a nagy szívességet, megszerzett mindent s mikor a cilinder-kalappal a fején a tükörbe nézett, anynyira megtetszett magának, oly okos formája volt, hogy egy nagy táblára rögtön kiíratta a ház falára: Itt lakik a mindentudó doktor. Csakhamar hire ment Rák Péter uram tudományának és seregestül jöttek hozzá tanácsért az emberek. A szomszéd uraság is hintót küldött érte, mert ellopták az ezüstjeit s sehogysem tudott a tolvajok nyomára jönni. — Te Kati — szólt a feleségének Rák Péter — én az urasághoz magam el nem о о merek menni; neked is velem kell jönnöd, mert a nyelved is helyén van, meg szembe is mersz szállni bárkivél. A Kati tehát melléje iilt a hintóba. —г Aztán te asszony, ha ebédre meghívnak bennünket, majd megolvasom, hogy hány tál ételből áll az ebéd! Ugy is történt. Mikor az inas, aki — mellesleg mondva —- a társaival összecimborálva lopta el az ezüstöt, behozta a levest, Rák Péter oldálba lökte a Katit s hangosan mondta neki: — Te, Kati! ez az első! -- tudniillik az első tál étel; az inas pedig arra értette, hogy ez az első tolvaj. Elsápadt és ottkiinn rögtön kijelentette, hogy ő többé be nem megy széles e világért sem. Odaállt a második, hogy majd bemegy, meglátja, mi lesz. Be is ment. — Te, Kati, ez a második! No iszen, ennek sem kellett több; mazsolaszőlló'vel sem tudták volna becsalni többet. A harmadik inas lefödött edényben töltött rákot vitt be az asztalra. — No, mindentudó doktor — kérdezte az uraság — találd el, mi van a tálban ? ! A mi szegény, mindentudó doktorunk elvörösödött, a tenyerébe hajtotta a fejét s hangosan sóhajtotta: — No Rák, pirulsz most! Az inas ijedtében menten elcsapta a tálat s odakünn úgy megijesztette a következő pajtását, hogy az elbujt a kályhába.