Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-11-27 / 48. szám

t>

. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. november 27. legágyai mindenféle ragályos és veszélyes betegségnek: a gyermeknyavalyáknak, tüdővésznek stb. Ha a földinives-munlcásokat (zselléreket) tekintjük, azoknak lakásviszonyai is a leggyarlóbbak. A statisztika adatai szerint az egész országban átlag nyolc mezőgazdaság

1 munkásra jut egy lakás, de Pápán tudomá sunk szerint senkinek sincs, vagy csak elenyésző csekélynek lehet! Mennyire megelőznek bennünket e tekintetben a külországok is: Németországban pl. minden negyedik Franciaországban minden harmadik munkásra esik egy lakás, az amerikai Egyesült Államokban minden második földmunkásnak van saját házikója. Az orvosok és szociálpolitikusok véleménye szerint minden 4—5 tagu családnak két szobás (egy szoba s egy konyha) lakásra van szüksége. Pápán - lehet mondani — az összes munkásság úgy él, hogy egy kis szobában 4—8 ember szorul össze. Olyan szobáért, melybe csak egy ágy s egy láda meg egy kis vastiizhely fér bele, fizetnek 50—60 korona bért. Egy nagyobb szobának s feles konyhának lakbére, akármilyen állapotban legyen is az, 120—160—180—200 korona. Ily viszonyok között nem is lehet családi boldogságról, erkölcsös társadalmi együttlétről, emberi örömökről s megelégedettségről beszélni. Belátta ezt már sok város képviselőtestülete. Egymásután építtetik már mindenfelé a munkáslakásokat, nemcsak a földmunkások, hanem az ipari munkások s más szakmabeli munkások számára is. Most építenek Pozsonyban néhány százat, Budapesten pedig legújabban 3000 uj kis lakás építése van tervbe véve. Legyen íg

y Pápán is ! A munkáslakásokból a városnak csak anyagi és erkölcsi haszna leheti Mert ahol olyan nagyszámú az iparos elem és a munkás, mint Pápán is, ott a munkásházak felépítését nemcsak a szivbeli érzés tanácsolja, hanem a józan ész is! Mert amily mértékben szaporodik azok száma, akik önálló háztulajdonosok, ugyanoly mértékben gyarapodik a város adózó polgársága ; viszont jelentékenyen megcsappan a városi segélyezésre szorulók száma. Ha a város nem ad módot arra, hogy az emberek függetlenítsék magukat, nem nyerünk igazi értékes városi elemet. Pedig elvitázhatatlan igazság, hogy elsősorban a munkások fogják a városokat, tehát Pápát is előbbre vinni. Azért kérjük Nagyságodat, mint Pápa városának érdemekben gazdag Polgármesterét s a város képviselőtestületét, hogy az 1907. évi XLVI. törvényeik alapján munkásházak építését sürgősen tervbe venni s megkezdeni szíveskedjenek, még pedig ha lehet ingyenes vagy olcsóbb telken, oly módon, hogy minden munkás idővel egy saját házhoz és kis udvarhoz, vagy kerthez juthasson; azután a megkezdett munkát folytatva, azoknak felépítéséről a nagyszámú munkásságra, a társadalom eddigi elhagyottjaira való tekintetből intézkedni kegyeskedjenek. Aláirva 400 munkás. Esküdtszék. Az esküdtszéki tárgyalás a nyilvánosságnak szól. A tisztelt esküdt urak a közvélemény képviselői. Nem a törvény rideg betűje, hanem lelkiismeretük, a közvádló és védő véleménye alapján keletkezett meggyőződésük irányítja Ítéletüket. Az esküdtbíróság tagjai a társadalom különböző rétegeiből kerülnek ki. Nem fásult, hanem melegérzésű emberek. Mérlegelik a balvélemény, a nevelés, a terheltség bűnre vezető körülményeit; enyhítik a szabad elhatározási képességében befolyásolt bűnösre nehezedő vádat. Az itt-ott elhangzott szenzációs Ítéleteket bírálni nem célom, csak a legutóbbi tárgyalások tanulságait óhajtom néhány karcolatban leszúrni. * Rika Gáborné, vagyonos balatonfüredi asszony újszülött gyermekét bűnösen magára hagyta, s ezáltal annak halálát okozta. Súlyos bűnnel terhelten áil a vádlott asszony a bíróság előtt. Férjes asszony, jó módban élt, gyermeke törvényes házasságból született. Vádló és védő kutatja a lélektani indító okokat. Lépten-nyomon felvetődik az a kérdés: milyen a vádlott valláserkölcsi élete, szokott-e imádkozni stb.? Az esküdtszéki tárgyaláson a valláserkölcsi érzék, mint döntő tényező szerepel. Hogyan? Hát a vallás nem magánügy? Mit szól mindehhez a Világ vagy az Uj Korszak ? Az esküdtbíróság a nyilvánosság előtt tárgyal; a társadalom jogait védi a társadalom elvei alapján. A társadalom jogait a vallás alapozza meg, a társadalom elveit a vallás szentesíti. De hát »a vallás magánügy«, mert néhány szobatudós, de főként a liberális és szabadkőmives szellem elveibe sehogy sem illik bele. A bűnbe sülyedt ember is a vallás apológiája, s a független erkölcs elveinek rosszul sikerült próbája. A vádlottak padja a hazug elvekkel megmételyezett ember keserű vádja' * * * Baracska Imre előre megfontolt szándékkal, rablási vágyból ember ölt. Vádlott gyilkolt; gyilkolt előre megfontoltan. Enyhítő körülményt a védő sem tud felhozni. A védő fiatal jogász, nemrég került ki az egyetemről. A bizonyított tény előtt meghajlilc, de megvillan egy kétes értékű fegyver a kezében: átcsap a bölcselkedés terére. A törvényszéki tárgyalásnak kétségtelenül van bölcselkedő eleme: a már említettem lélektani megokolások. De meg vannak ennek a bölcselkedésnek a törvényei is. Csakis a tudatos bűn büntethető, ehhez pedig a szabadakarat létezése, mint dogma kívántatik. A védő ur megfeledkezett erről, s megakarta az esküdteket győzni, hogy szaAzt hiszem, kis pajtásaim, szeretitek a regéket. Hadd mondom el a Kopolya regéjét, tán ti is oly szivesen hallgatjátok meg, mint amilyen jó szívvel mesélte azt nekem az öreg Erzsók néni. Sok, sok esztendőve' ezelőtt, — kezdte Erzsók néni — nagy kendörtelmelő falu vót Apostag. Amerre csak a szöm nizött, szép sárguló kendörfődeket lehetett látnya. Mos mán azoknak helyén szőlők és gyümölcsös kertök vannak. A legeslegszöbb kendör mégis csak az én gazd'uram, Kalmár Pétör földjén termött. Vót is neki mit a tejbö aprítani. Gyültgyült a garas a ládafiába'. De mi haszna? Ijja-fijja se' vót szögénynek. Dej'szen ezön se köllött soká törni a fejét. Magátu' gyütt a mögoldás. Ippeg abban az időtájban tért a másvilágra Bodnár, a falu takácsa, magára hagyva egyetlen cselédjét, Lenkét. Lányául fogadta az én áldott jó gazdám — Isten nyugoszta'ja szögényt — mert biz' alig egy félesztendő után őtet is magához szólította a Teremtő. Másod ízbe' lött most mán árva a kis Lenke. Szép gyerök vót az Istenadta! Szöszke a haja, búzavirág a szöme. Körülbelül tizenegy éves vót a lölköm, amikor észrevöttem, hogy napru-napra szomorúbb, sápadtabb lött, oszt mindig a Kopolyát kerülgette. Hiába intöttem, hogy hát ne mászká'jon arra, mert hisz' aki nem tudja a járását, ne is próbá'kozzék arra, mer' »kukk,« az nem sok, de még annyit se mon'hat és ottvész. Mintha csak borsót hánytam vón' a falra. Mindig ott lehetett iitet látni. Egysző azt' mégis kérdőre vontam, hogy hát mi bántja a lelkét. Huzakodott, vonakodott, de oszt mégis csak előadta a baját. Tisztán van még az eszömbe', szóru'szóra e'mondom. — Erzsók n'ém, — így szólított a drágám — már kétszó" egymás után álmomba' megjelent előttem egy kendörhaju aszszony, fehér ruhát vise't, mög e'csomó kék katáng vót a kezibe'. Hozzám gyütt, oszt a a szömömet érintötte véle, és akkó' ugy éröztem, mintha megnyi'na a főd. És mi möntünk. A kezemné' fogva vezetött. Aztán egy gyönyörű rétet értünk. Csupa égszínkékvirág nyílt, amerre csak niztem. Oly fényesség vót ott. Oly fényesség! Egy palotáho' értünk. Azt is mintha csupa apró kék csillagokbu' rakták vón össze. Bémöntünk a palotába. Sok-sok kis magamfajta gyerök játszott az udvaron. Kozéjök vezetött, oszt játszottunk együtt. Egyszörre odagyütt hozzám megesleg a kenderhaju asszony; haza akart vón' vezetnyi. Rittam nagyon, nem akarództam elmönni. De azt mondta, csak ugy maradhatok, lia nem kivánkozom többé haza. Azt akartam mondani, hogy hát »igön,« mikor azután fölébredtem. És másodszó' is csak ugy történt. És én még most is itt vagyok. Pedig hajh, be szeretnék odamönni. De azuta nem gyütt e'. Nem is gyün. Ugy-e Erzsók néném, ugy-e nem ? Ugy sirt a lölköm, hogy maj' mögszakadt a szivem bánatába', — folytatta a »falu bölcse« bőbeszédűen — mert hisz' nem segíthettem rajt'. Pedig mögvót mindöne, amit