Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-11-20 / 47. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKÇ. 1910. november 20. pl. Sopronban nem csekély sikerrel dicsekedhetik. Veszprém megye számára is meg kell teremteni a megyei szervezetet. Aki ismeri a megyei életet/ nagyon jól tudja, hogy ott -— az "alkotmányosság látszólagos megtartása mellett — autokrácia, a klikkrendszer uralkodik. Az történik a , megyében, amit egy-két megyei úr kigondol és tervez. Ezen visszaélés -megszüntetésére való a meg vei szefvéfet. Igázj, "Hogy ezen visszaélés már eddig is., megteremtette a visszahatást, a nép vonul fel mindenünnen, a megyei gazdapárt megalakult a megyeházán és sok borsot tört a megyei adminisztráció orra alá, de még több kellemetlenséget a gyűléseken. Mindez azért, mert néhány demagóg és demokrata úr vette kezébe a hatalmat s ha van igazuk, ha nincs, mindenben gáncsot kerestek és kifogásolni valót találtak. Egy másik figyelemreméltó körülmény az, hogy ezek a demagógurak a »parasztszociálizmus« jelszavával akarják a földműves megvebizottsági-tag urakat a »kabátosok« ellen harcra, tüzelni. Végül megjegyzendő' az is, hogy ez az egész irányzat protestáns jellegű. A protestáns atyafiakat látjuk ott a megyeház szélsó' jobbján Hatász Mihály és Mocsáry ref. tiszteletes úr körül csoportosulni. Ez ellen nekünk, katholikusoknak is fel kell lépnünk, szervezkednünk. A mi célunk összetartás, nem széthúzás. A megyei szervezet azonban még Mi nem akarjuk tagolni az embereket másra is jó. Közös szociális intézmények külön gazda, iparos, uri pártokra, ha- létesítésére. Csak három dolgot akarok nem összefogva, minden katholikus itt példaképen felhozni. A keresztény • megyebizottsági tagot egy táborba aka- |. szociálpolitikának egyik legfontosabb runk hozni, s mindegyiknek érdekeit eszköze a nép gazdasági lábraállítása a eló'mozdítani, nem demagóg, radikális hitel, fogyasztási- és termelö-szqvelke-, jelszavakkal, hanem a keresztény igaz- zet. Közös megbeszéléssel

rMbtfZ$itássaí, ffágosság alapján. értekezletekkel nagyot ^lendíthetnénk * A megyeházán sok szociális ügy- egymáson. Másik fontos elérendő cél ről, adóról, állattenyésztésfői, tüzrendé- i volna a korcsmák -vasarnapi bezárása. szetről, stb. van szó, amelyekben a Közös akcióval a megyénél ezt is ki>gazda« párt és az »uri« párt szerirfc ("vihetnénk. A kormápy most már nem tünk egyformán túlzó; mi az arany viselkedik oly ridegen az ily fajta meközéputon akarunk maradni. | gyei határozatok ellen. Az állatbiztosíKatholikus megyei szervezetet pe- tás kérdését szintén agitáció tárgyává dig azért kell csinálnunk, mert a mo- lehetne tenni. Hisz a megyében évendern radikális áramlatok vezéremberei j kint hány marha hull el? Mily kár ez úgy propagálják eszméiket, hogy egyik- az egyes gazdáknak! másik megyével megszavaztatnak valami Közösen, vállvetve, ahol 300—500 katholikus-ellenes, vagy akár kefesz- marha van egy faluban, vagy több, tény-ellenes dolgot, azt elküldik '.minden megyébe, s ha nem' fogadják 'is el, — gondolják magukban — vvalami mégis csak marad belőle a ^koponyákban. Nos, ezek ellen kell nekünk szervezkednünk. Itt van két> különösen praktikus katholikus kérdés: a szekularizáció és az autonómia. Ujabban a hitvallásos iskolák ellen indult meg Да pokoli hadjárat. Ezért van szükségünké I ^л/

. ff összeállva sikeresen megoldhatnák ezt a kérdést is. Még több ily érdekes és fontos tárgyat lehet a megyei szervezetnek évről-évre közös agitáció tárgyává tennie, amelyek mind népünk javát célozzák. A megyei szérűezet azután gondoskodik arról is, hogy az illető szervezeteknek, illetőleg vezetőiknek, agia megyei szervezkedésre. Bár már előbfi Ctációs anyagot, beszédet küldjön, néha megtehettük volna, legalább a most le- I szónokról is gondoskodna. Hisz annyi folyó megyebizottsági tagválasztásoknál ügyes, tapasztalt gazda, szellemileg már összefoghatnának a meglevő szervezetek, amelyek száma a megyében 108. képzett szociálpolitikusunk van, akiket be lehet vonni a munkába. Mert hiába, Nem, nem szabad megtennem ! Átkarolta a feszületet s kitört kebléből a keserves zokogás. Aztán így imádkozott: »Istennek szent Fia, ki az egész emberiség bűnéért hordtad a súlyos keresztet, adj türelmet az enyémet békességgel viselnem.« 'Lassan indult el a malom felé, s amint belépett,^,senki sem sejtette, hogy élte boldogságát" temette el azon óra alatt, mig távol volt.' "' Andris ,a gazdát találtá a malomban, ki úgy sürgős írutnka idején néha eljött segíteni. Tisztességgel köszöntötte s utána így szólt; »Gazduram, elmegyek vándorolni, keressen magának más legényt.« »Most nem érünk rá tréfálni,« felelt a gazda. Nem tréfálok én, mondá Andris, máirég szándékom volt egy kicsit körülnézni a világban. Ha most idejében nem indulok, Miklós-nap után már senki sem fogad meg. Hm. Hát már megtudtad ? Gondolta Orankó gazda. Most már értette, mitől van a legénynek olyan mehetnékje. A lelkiismeret is mintha megszállta volna egy kicsit. Eh mit, Andrisnak a két munkás kezén kivül nincs egyebe, Zsizsek Markó pedig négyezer forintot hoz a házhoz. Azért nem tartóztatta soká Andrist, hanem fogadott hamarosan más legényt. Ködös őszi hajnalon búcsúzott Andris szülőfalujától, hol egykor oly boldog volt. Édes anyja elkisérte a vasúti állomásig. Sürü könyhullatás közt igértette meg Andrissal, hogy vigyázni fog drága életére és sokszor ir. Már régen elrobogott a vonat, mire a szegény öreg asszony haza indult. Minden héten szivdobogva ment a bellatinci postahivatalba tudakozni, nincs-e számára levél. Es a legtöbbször volt. Három hónap múlva jött egy utalványon 80 forint. Első megtakarított pénzem, irta Andris. Kedves anyám, vegyen magának először is élelmet belőle s ami marad, vigye a takarékpénztárba. Szegény öreg asszony, dehogy vett volna el belőle. Sem ebből, sem a többiből, amit Andris azután küldözött. Majd ő megél valahogy a jó emberek közt. A pénz csak maradjon az ő kedves fiának. Legutóbb Budapestről irt András. Jól megy dolga. Itt annyi a fizetése egy hónapra, mint odahaza egész évre volt. Nem is megy innen haza, mig annyit nem szerzett, hogy a Murán malmot állíthasson magának. Újra tavasz van. A molnárok kijönnek a verőfényes Murapartra sütkérezni. S ismét meghányják-vetik a világ sorát. A farsangon volt Manka lakodalma Zsizsek Markóval, azt már senki sem emlegeti. Hanem annál inkább dicséri most mindenki Andrist, hogy mily rendes, takarékos ember lett belőle, mennyi pénzt küldött már haza. Most is, mint mindig, az öreg Péteré volt az utolsó szó. Kiverte pipáját a malmát tartó egyik cölöpön s igy szólt: Nem mondtam én már régen, hogy megjön az esze annak a gyereknek ? S mig a szegény özvegyasszony fia tisztességes keresményéből egyik százast a másikhoz iratja, a takarékpénztárban az urak nem győzik neki eléggé dicsérni a fiát, hogy lám, mennyire megjött az esze. Minden este, ha lenyugszik, buzgón fohászkodik Istenhez, az ő drága fiáért. Eszébe jut, mennyire dicséri most mindenki, hogy megjött az esze. Aztán keservesen elsírja magát: »Szegény fiam, szegény Andris, az eszed megjött, de nagy árt adtál érte: Élted boldogságát, gondtalan, dalos ifjúságodat! (Vége).