Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-11-13 / 46. szám

1910. szeptember 25. PÁPA ÉS VIDÉKE. 371. nyára irni. Valamint a román államok züllésének nem a katholicizmus - ugy az északi országok fellendülésének is nem a protestantizmus az oka, hanem egyiknél is, másiknál is ok az ország helyzete, a természeti kincsekben való gazdagsága s a fajbeli tulajdonsága, stb. A román kath. országok századokkal ezelőtt voltak azon a fokon, amelyiken most vannak a protestáns államok. S ezt igazolja a történelem! S mihelyt a protestáns országok kaput nyitanak a szabadkőmivesség előtt s engedik kisded játékaikat eljátszani, s ha a szociáldemokrácia üzelmeinek véget nem vetnek, megkezdődik — ha már eddig meg nem kezdődött — a lejtőn való lefelé haladás, s a vég hasonló lesz a román államokéhoz. A „Nyugatból". Ez a folyóirat a radikálisok, az ultramodernek eszméinek« egyik legveszedelmesebb szócsöve. Nyugati kultúrát,« nyugati »erkölcsöket akar meghonosítani ezen a »keleti«, »ázsiai« Magyarországon. A nyugati kultúrának -elengedhetetlen feltétele a — szekularizáció, az egyházi vagyon elrablása. A nyugati »erkölcsöket« pedig ilyenformán képzeli el Ignotus, a »Nyugat« egyik legképzettebb munkatársa: Az erkölcsös nevelés minden erejével azon van, hogy az embert élhetetlenné gyengítse, az élet versenyére alkalmatlanná bágyassza. Az erkölcsös nevelés kifejti az ember életképességeit, de egyben beleneveli a tekintetet is, hogy ne éljen velük. Ha a nevelő becsületes akarna lenni növendéke iránt, azt kellene mondania neki: Ne légy szamár ! Egyszer élsz csak, ne tekinteteskedd el az életedet. Ne törődj mással, mint magaddal, mert ha magad nem törődöl magaddal, más ugyan nem törődik! Tedd meg te, amit felebarátod magának kíván. Hajolj meg a hatalmasok előtt s nyargald le a gyengéket; hizelegj az aljasoknak, mert ezek árthatnak s komiszkodj a nemeslelküekkel, mert ezek nem állnak boszút. Vedd el a gyengétől, amije va^ mert az erős nem adja oda. Adj a gazdagnak, mert az fizet s ne adj a szegénynek, mert annak nincs miből fizetnie. A mások becsületessége a legjobb üzlet s a pénz nem boldogít, ha nem az enyém. És így tovább. Tulajdonképp az volna a tökéletesen becsületes nevelő, aki növendékét tökéletes gazemberré nevelné». Köszönjük alásan a jó tanácsot. Kövesse, akinek a gyomra beveszi. Ha ebben álla »nyugati erkölcs«, akkor inkább leszünk keletiek, de — becsületesek! fí balácai ásatások. Veszprémtől mintegy öt kilométernyire fekszik a balácai puszta. A káptalan birtoka, melven négy év óta végez ásatásokat a káptalan költségén a veszprémmegyei muzeum. Valamikor virágzó római telep volt ezen a helyen; az állandó letelepülésre felhasznált terület legalább is 50 kat. holdra rúgott. A római élet beszédes emlékeit egymásután hozza felszínre az ásatás, melyről Laczkó Dezső veszprémi piarista tanár, egvebek közt a következőket irja a B. H. mult vasárnapi számában: Az eddigi ásatások legfőbb eredménye egy nagyobbszabásu római lakóház alapfalazata, jól megszerkesztett légfütő és vízlevezető berendezéssel, nagy belsőséggel, melyet kőfal kerit s mely utóbbinak belső oldalához kisebb melléképületkék helyezkednek. A lakóház számos szobahelyisége közül különösen két apsziszos terem válik ki gyönyörű mozaikpadlójával, melynek szinhatára kivált az apsziszok és a középmezők figuráliáiban érvényesül. A figurális részek értékét még a mozaik-munka finomsága is emeli, amenynyiben a sokféle szinü kőszemecskék a négy-öt kvadrátmilliméternyi nagyságot is alig haladják felül. Az eddig talált mozaik-padlók száma négy. E művészi padlóknak megfelelő művészi faldiszítés maradványai is előkerültek több száz s a pompéji falfestészet számos kritériumával felruházott figurális és geometrikus díszítésű freskótöredék és Ízlésesen formált stukkó párkánydarab alakjában. Ezeken kívül felszínre került egy ,300 gramnál súlyosabb dombordiszes ezüstpotin mécses, egy szineziist pálmalevéltöredék, egy bronz kecskeszobrocska és számos földművelési, ipari és háztartási vasszerszám, melyeknek egyikét-másikát a kelta izlésü sodrás teszi figyelemreméltóvá. I A padlómozaikok egyike ma máibiztos helyen van : Veszprémben a vármegyei múzeum birtokában. E leletnek megszerzését a muze! umok és könyvtárak országos főfelügyelősége tette lehetővé, midőn a padló kiemelése költségeinek fedezéséről megfelelő államsegítség kieszközlésével gondoskodott. A fölsorolt leletek kétségtelenné teszik, hogy e helyütt fényes római ház emelkedett, melyben az előkelő római élet s a környezetéhez nőtt művészi ízlés is honos vala. Kié lehetett ez az előkelő otthon ? Oly kérdés, melyre ma még semmi határozott felelet nem kínálkozik, mert a felásott területről tájékoztató irásos emlékünk nincsen. A talált kevés számú római érem legtöbbje a III. század végére és még inkább a IV. század elejére utal, tehát arra az időre, midőn a Balaton környéke az Alsó-Pannónia felsőrészéből alakított Valeria-tartománvhoz tartozott. xA balácai ásatás a megejtett helyszíni szemle után ítélve a jövőben is sikeresnek ígérkezik. Tudományos eredményeinek leközlése a Veszprémmegyei Muzeum Kiadványai számára van föntártva. Összehordták a nehéz kévéket s megrakták szép, egyenes sorban a kereszteket. A gazda megszámlálta őket, hálát adva az Istennek, hogy reményei beteljesedtek. Mire elvégezték, mindenünnen hazatérő aratók mélabús danája hangzott. Hogy esett, hogy nem, Andris és Manka kissé hátrább maradtak. Andris nem birt a szivével. Hirtelen átkarolta a lány karcsú derekát s igy szólt: — Szeretlek, Manka. Te vagy éltem napja. S lia nem szeretsz, fényes nappal is örök sötétség lesz körülöttem. Szeretlek, suttogta a leány. Két karja gyöngéden fonódott Andris nyaka köré s ajkuk összeforrott az első édes, mámoros csókban ... Gyerekek, hol vagytok ? Kiáltott az öreg Orankó. Jövünk már, felelt Manka, hirtelen kibontakozva az ölelésből. Csak ez az utolsó kereszt nem akart megállani, ezt igazgattuk. Sietve elérte az aratókat s velük együtt énekelt. Andris meg olyan szemlesütve kullogott a dülőut másik oldalán, mintha valami nagy bünt követett volna el. Orankó gazda rég látta a gyermekek növekedő szerelmét. Most is jól tudta, milyen kereszttel bajlódtak, de azért a legártatlanabb arccal fogadta őket. Eszébe jutott saját ifjúsága. О is csak szegény molnárlegény volt. Öt is csak neje szerelme tette úrrá, a malmon és birtokon. Miért ne lehetne Andris az ő vejévé. Feltéve, ha Mankának érdemesebb kérője nem akadna, szőtte tovább gondolatai fonalát. Minek addig a szerelmes legényt elriasztani, mikor olyan szorgalmas és hű, hogy keresve sem lelné mását. Mikor Andris megtudta, hogy Manka viszonozza szerelmét, még gondosabban öltözködött, nehogy Mankának valami nálánál cifrább legény megfessék. Ha Manka valahová búcsúra ment, Andris is ott volt. Mindegyik más csoporttal indult, de vala- j hogy csak mégis összekerültek. Ha Mankának valami megtetszett, Andris kötelességének tartotta azt számára megvenni. A lánynak pedig minden tetszett, a selyemkendőtől a bábszivig és a méhsörtől a cifra rokolyáig Ha táncra mentek, Andris mindég megfizette a cigányt, hogy a Manka nótáját huzza. Édes anyját is ő látta el liszttel, mert már öregedett és nehezére kezdett esni a munka. Ily formán, bár jó jövedelme volt a legénynek, nem takarított meg semmit. Nem bánta ő ezt. Marikáért szivesen feláldozta mindenét. Boldogságában jó kedve nem ismert határt. Víg énekkel üdvözölte a felkelő napot s a hosszú éjjeleken, amig a malomkövek szép fehér lisztté őrölték a gabona-szemeket, dehogy álmosodott volna el. Ő tartotta mesével, tréfával a mindig váltakozó, álmos őrletőket. Hátha még Manka hozta el ebédjét! Elekor nem cserélt volna a világ leghatalmasabb uralkodójával. Szép, verőfényes napokon kijönnek a molnárok a partra, vagy mint ők nevezik a hegyre, beszélgetni. Pipaszó mellett tárgyalják az eseményeket, melyeket az őrletőktől tudnak meg. Andris nagy ritkán volt közöttük. Nem szokott ő ráérni, de ide hallatszott éneke a malomból. Hát már ennek sohasem megy el a dalolhatnékja, szólt Zsizsek György, az Orankó malom szomszédja haraggal. Azt hiszi az ostoba, hogy Orankó