Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-01-30 / 5. szám

V. évfolyam. Pápa, 1910 január 30. 5. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katbolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség : Esterházy-út 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15. házszám. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A rendőrség reformja. Lapunkban már ismételten szóvátettük a pápai rendó'rség tarthatatlan helyzetét, melyet egyébként a rendó'rség kapitánya jellemzett egyik v. közgyűlésen a legtalálóbban, mikor egész nyíltan kijelentette, hogy «nem csodálná, ha a mai csekély rendőri létszám és anyag mellett fényes nappal megnyúznának valakit a városház kapuja alatt.» Mikor a főispán legutóbb Pápán járt hivatalos ügyben, látta, kellett látnia, hogy a rendőrség tényleg reformra szorul. Ennek, a helyszínén szerzett közvetlen tapasztalásnak eredménye az az «ukáz,» mely ellen hiába akarnak hangulatot csinálni azzal, hogy a megyei gyámkodás egyik fattyú hajtásának igyekeznek feltüntetni. Mi, a város lakói tudjuk legjobban, hogy ez a rendőrség szaporítását sürgető «ukáz» nagyon is célszerű, mert régóta érzett hiányokon akar a város érdekében segíteni. Erre a felsőbb helyről jött ukázra (maradjunk csak ennél a szónál, ha egyeseknek annyira tetszik!), a rendőrkapitány terjedelmes elentést készített amelyben alaposanj kifejtette, hogy a rendőrséget, mint azt ő már ismételten megsürgette, szaporítani kell. Nem elég, hogy tényleg csekély a létszám, hanem még ez a néhány ember sem élhet hivatásának, mert részben a már meggyökeresedett abúzus folytán, részben pedig a város fejlődésével és népesedésével beállott szükségletek következtében ez a csekély létszám is úgy szétforgácsolódik, hogy képtelen megfelelni tulaj donképeni feladatának: a közrend és közbiztonság védelmének. A rendőrök nagyrésze ugyanis kézbesít, idézéseket hord, hivatalszolgai teendőket végez, sőt köz- (és tegyük hozzá: magán-) ügyekben küldönc szolgálatot teljesít. Elpanaszolja a kapitány, hogy ezek miatt a fonák dolgok miatt akárhányszor óraszám üres az őrszoba és nincs senki, aki a legsürgősebb rendőri tennivalókat a hirtelen felmerült esetekben teljesítse. Az már aztán magától értetődik, hogy a rendőrlegénység több tagja az állandó szolgálattal járó kimerültség következtében beteg és így szolgálatra képtelen, ami a mai létszám mellett nagy fennakadást okoz. Azt javasolja tehát, hogy: E Az úgynevezett rendőrtizedesek a rendőrség kötelékéből kapcsoltassanak ki, s a rendőrtizedesi cimtől fosztassanak meg, mert ez csak a közönség félrevezetésére ad alkalmat, mivel azt hiszik, hogy ezek is rendőrök s rendőrszolgálatot teljesítenek és azon hiszemben vannak, hogy a valódi rendőrség létszáma 20 emberből áll, — tehát elegendő. 2. A rendőrőrmester nyugdijaztassék és helyette más alkalmas egyén alkalmaztassék. 3. A rendőrség létszáma beleszámítva az őrmestert is legkevesebb 30 főre emeltessék. 4. Hogy a rendőrlegénység csakis rendőri szolgálatra használtassék. Szóváteszi továbbá a fizetés csekély voltát is. Összehasonlítja a polgári keresettel és kifejti, hogy a különféle levonások után jóformán csak a felét kapják a rendőrök annak, amit egy napszámos manapság megkeres! Mi, ennek a rendezett tanácsú városnak rendezetlen viszonyok közt élő lakosai nagyon jól tudjuk, mert léptennyomon tapasztaljuk, hogy a rendőrkapitány nçm festett túlságosan feketén. Arra azonban már nem mernénk megesküdni, hogy ezek a bajok azonnal megszűnnek, amint a tőle felállított követelések — melyeket egyébként helyeslünk megvalósulnak. A rendőrnek ugyanis nemcsak rátermettnek, ügyesnek, erélyesnek és tapintatosnak kell lennie, hanem iskolázottnak is. S aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ezen a téren nagy mulasztások terhelik a város lelkiismeretét. Hasonlítsunk csak össze egy csendőri jelentést egy rendőrivel. Micsoda égbekiáltó különbség van a kettő között! Persze, a rendőr rovására . . . Pedig mindenki tudja, hogy a csendőrség roppant kimerítő és fárasztó munkát végez. De emellett azért az iskolázás sem szünetel sohasem ! Nagyon valószínű tehát, hogy, ha a rendőr legénység élére olyan csendőraltiszt kerül, aki előbbi szolgálatában kiválónak bizonyult, alkalmas segédeszközök birtokában olyan rendőrlegénységet tudna képezni, amely városunk szükségleteinek a mostani állapotot messze fölülmulólag meg tudna feielni. Szükséges lenne azonkívül egy pontos, szakszerű szolgálati szabályzat, amelyben a rendőr minden irányú tevékenységére volna utasítás. Ezt a szabályzatot könyv alakjában oda kellene adni minden rendőrnek. Eredménye persze csak úgy volna, ha ebben a könyvben akár betűrendben, akár szakszerű csoportosítással fel volnának sorolva a törvények, vagy

7 szabályrendeletek által megállapított büntetendő cselekmények, hogy a rendőr mindig tudja, mikor, mily irányban és terjedelemben joga és kötelessége beavatkozni a cselekvény megszüntetésének, vagy megelőzésének szempontjából, a bűnjelek, vagy bizonyítékok biztosítása érdekében stb. így azután, amellett, hog}

7 együtt találná tanító és tanuló az egész anyagot, módjukban állna a rendőröknek folyton utána is lapozni a tudni- és tennivalóknak. Ne gondolja senki, hogy ez túlzott, lehetetlen kívánság. Hiszen a csendőröknél is így van; s ha ők megtanulhatják, miért ne tanulhatnák meg a rendőrök is?... És, ha megtanulják, mi a teendőjük, így pl. havazás, vagy olvadás esetén nem várnak a rendeletre, hogy közbelépjenek, hanem, tudván, hogy ami az utasításban van, egyszer s mindenkorra szól, maguktól is teljesítik kötelességüket. És bár elvben nem lehet helyteleníteni, hogy bizonyos utcacsoportok felügyelete egy-egy rendőrre van biz va, viszont a legnagyobb jóakarattal sem lehet célszerűnek mondani a jelenlegi állapotot, hogy a rendőr, ha a saját kerületén kivül lát valami szabálytalanságot, a világért közbe nem lép, mert «nem hozzá tartozik». Ma már mindenki látja, hogy a rendőrséget nem tették jobbá azzal, hogy — lófarkas sipkát csaptak a fejébe. Nem sipka kell ide, hanem más. Mert a sipka még a lófarkkal együtt sem orvosolja az égő sebeket. Szervezzenek a városnál egy-két hivatalszolgai állást. Ezek a szolgák