Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-01-23 / 4. szám

V. évfolyam. Pápa, 1910 január 23. 4. szám. PAPA ES YIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség : Esterházy-út 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Vias^-utca 15. házszám. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapát. A Fehér Ipoly halálával megürült pannonhalmi főapáti szék be van töltve. Az apostoli király méltányolta a rendnek a választókáptalanban megnyilvánult óhaját s az első jelöltet, dr Hajdú Tibort nevezte ki pannonhalmi fó'apáttá. Dr. Hajdú Vendel Tibor javakorbeli férfiú: ötvenkettedik életévében van. Szegény falusi tanító gyermeke s 1858. október 22-én született Pakodon, Zalamegyében. Középiskolai tanulmányait a kó'szegi bencés-gimnáziumban kezdte, majd a soproni bencés-gimnáziumban folytatta. A VI. osztály elvégzése után a pannonhalmi Szent-Benedek-fendbe lépett. 1874 szeptember 8-án öltözött be, ekkor kapta a Tibor nevet is, amely néven ő a rend első főapátja. Miután a gimnáziumot kitűnő eredménnyel elvégezte, Kruesz Krizosztom főapát az innsbrucki egyetemre küldte, hogy theológus-tanárt képeztessen belőle. Innsbruckban öt évet töltött. 1881-ben pappá szenteltetvén, első állomása Pannonhalma lett, ahol mint katecheta nyert alkalmazást. 1882. őszén a keresztény filozófia tanára lett a pannonhalmi főiskolán, majd rövid idő múlva a pedagógia előadását is reábízták. 1883-ban az innsbrucki egyetemen a hittudományok doktorává avatták, mire aztán hamarosan átvette a Rómába távozott nagyhírű Haudek Ágoston örökét, a pannonhalmi főiskolán az egyházjog és egyhiztörténelem tanszékét, amely tárgyakat aztán a keresztény filozófia mellett egészen perjellé való megválasztásáig, 1906-ig tanított. Közben 1885—1893-ig a konventjegyző tisztét is bötöltötte, 1886 —1895-ig a rendi növendékek prefektusa is volt s éveken át az újkori filozófiát és filozófia történetet is tanította. A rendtagok bizalmát kiváló szellemi tulajdonságaival, férfias jellemével s szeretetreméltóságával csakhamar megnyerte, s az élesebb szeműek régóta benne látták a jövő emberét. Egyelőre főmonostori perjelnek szánták. Ameddig csak tehette, ügyesen kitért a díszes tisztség elől, de 1906-ban kénytelen volt a rendtársak bizalma előtt meghajolni. A kathedrától megválva új, terhes és kényes hivatalában maradt, aki volt: szerető rendtárs, nagy emberismerő s személyválogatás nélkül igazságos, kötelességtudó előljáró. Ennek eredménye volt aztán, hogy 3 éves perjeli működése utána rend tagjainak bizalma még impozánsabban nyilvánult meg iránta s 1909. junius 29-én ujabb 3 évre megint ő lett a perjel. Hajdú Tibor eddigi működése nagyobb részt a kathedrán folyt le. Szerette pályáját, szerette az iskolát, szerette a tudományt. Neki ezek szent dolgok. Soha a népszerűséget sem szóval, sem cselekedettel nem kereste s a tanári pálya, ez a szürke pálya, mégis megszerezte neki a rendtagok egyre fokozódó bizalmát. Tanítványai a legmélyebb tisztelettel és szeretettel környezték mindig, Pedig talán sohasem törekedett hatásos előadásra. Nem elragadni, hanem meggyőzni akart. S hatása alól bajos szabadulni. Beretva éles logikája, ez a jellegzetes vonása impo' nált és vonzott benne. Ott érezte magát mindig a legotthonosabban, ahol filozofálni lehetett. Irodalmi munkássága jobbadán ebből a körből való. Egyik rendtársával dr. Zoltvány Irénnel 1894-ben megirta «Lélektan és Gondolkodástan» cimü bölcseleti tankönyvét, meljmek éppen most már a negye dik kiadása készül; rövidesen ezután «Teremthette volna-e Isten a világot öröktől fogva?» cimen mélységes filozófiával irt könyve jelent meg, 1908-ban pedig kiadta «Erkölcsi Tökéletesedéstan »-át, a kath. aszkézis tudományos rendszerét, amely műve páratlanul áll a maga nemében az egész magyar irodalomban. Önálló munkái mellett dolgozott rendje nagy vállalatába, «A Pannonhalmi Szent-Benedekrend Történetébe», továbbá a «Bölcseleti Folyóiratba» és a«SztT A R С A. Elet. Ha szobámban vagyok lehetnék sírboltba; csupa halottakkal van az telerakva. Ha az utcán járok, akár temetőbe; ott is csak mind holtak jönnek velem szembe. Sok fényes tehetség ifjú életkedve, szépség, báj, aranyszív mind a temetőbe. Akik éltet adtak, akik velem nőttek, kikkel álmodoztam, akik velem küzdtek, Akiket szerettem, Akiket utáltam; és akik gyűlöltek, mert szavamnak álltam. (E két fajtájából az emberiségnek maradt még, — úgy látom —, ők örökké élnek). Mind künn vannak immár, országszerte, széjjel; csak én vándorolok még megroppant eréllyel. Es a sirdomboknak szörnyű seregein, óriási sirkő: az én reményeim. Az én reményeim, az én vágyódásom, hiú küzködésem, becsvágyam, bukásom. Sikertelen élet, hatástalan munka, kísérlet, jó szándék, mind összeomolva. S magamban, egyedül én még mind' itt vagyok, élő a holtak közt, élők között halott. Somlai. Assisi sz. perene emlékezete. Irta és a Kath. Körben felolvasta: Jándi Bernardin. Ősidőktől fogva éltek a földön egy-egy korban nagy és dicső emberek, akik nem egyes rendkivüli tettekkel, vagy írott költői és tudományos művekkel iparkodtak hirtnevet szerezni: mégis oly hatássál voltak egész népekre és korokra, hogy Hnindenki ösmerte, örömest emlegette őket, s mindegyre többet és többet vágyott róluk megtudni; nevök, egyéniségök ismerete közszájon forgott s még századok multával sem merült alá az idők zajló forgatagában. Ezek az emberek nem egyes, magában álló tettekkel, szavakkal és műremekekkel hatottak, hanem egész életükkel; ez az élet pedig egyetlen nagy és egységes eszme, gondolat szülöttének tűnt fel, s ragyogó isteni mintakép formájában lebegett mindenki szeme előtt. Ez az élet ennek az eszmének volt megtestesülése, akárcsak valamely dóm, avagy palota, amely nem a mester pillanatnyi önkénye, vagy változó szeszélye, hanem