Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-04-24 / 17. szám

PÁPA ÉS YIDEKE. 1910. április 24. kell ide, amely a nemzet vérévé válik, amely a nemzeti akarat megnyilvánulása lesz. Akarat. mely dolgozik, akarat, mely kenyeret ad s erős népet állít, táplál s megköti a kivándorlást, megszünteti a nyomort. Ezt a a hazafiságot, ezt a hősiességet várja a kor. Nagy less ez a nemzet, csak olyan hazafiasságot adjatok, testvérek, amely megérti a kor szükségleteit! Rákóczi korában Hollandia követe azt tanácsolta Bercsényinek, hogy vágják le atilláikról a drága gombokat, szedjék- le kucsmáikról a gyémántforgókat és boglárokat és ezzel a hadsereget fizessék. — A hollandok — mondotta a követ -— nem gyémántgombos atillában, hanem ólompitykés dolmányban vívták ki szabadságukat. Én pedig azt mondom, hogy mi sem gyémántgombos, vagy ólompitykés atillákban, hanem egyszerű munkászubbonyokban fogjuk kivívni a magyar szabadságot. A kék munkásblúz legyen a mi egyenruhánk. Az ideálizmus megmutatja a helyes utat. a realizmus rákényszerít, hogy járjunk ezen az utón. Ebben a kettős szellemben neveli ifjait a Szent-Imre-Kör. Es ha a lelkük fogékony ezekre a nagy elvekre, akkor bízvást nézhetünk a jövőbe, mert olyan itjak lépnek ki majd az életbe, akik meg tudják tartani a magyarság vezető szerepét. Iskolaszéki gyűlés. A pápai r. kath. iskolaszék f. hó 21-én cl. u. 5 órakor ülést tartott Sült józsef elnöklete mellett. A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök a jelen ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére felkéri Varga Rezső és Kalmár Károly isk.~ széki tagokat, egyben tudomására hozza az iskolaszéknek, hogy Kriszt Jenő egyházi elnök hivatalos elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg a gyűlésen. A tárgysorozat megkezdése előtt Marton Antal interpellálja az elnököt, Szentgyörgyi Sándor, karnagy nyugdíjügyében. Keresztes Gyula a jegyzőkönyv kapcsán ama kérdést intézi az elnökséghez, mi az oka, hogy a tanítói állásra nem hirdetett az elnökség pályázatot, amikor azt az iskolaszék egyhangú határozatával már f. hó 15-iki határnappal kellett volna hirdetni. Az iskolalátogatók kijelölésénél is nagy hanyagságot és felületességet tapasztal. Mi az oka továbbá annak, hogy a húsvéti nagy napok alatt az iskolaszéknek, mint a hitközség képviseletének nem volt a templomban pad fenntartva, mig a többi hivatalok és egyesületek képviseletének megvolt a maga kijelölt helye. Ezekre a kérdésekre végleges választ a v. elnök nem adhat, mert az az egvházi elnök hatáskörébe tartóО-' zik, csak Keresztes Gyula interpellációjának első részére nyújt némi felvilágosítást, hogy a tanítói állásra azért nem hirdetett az egvh. elnök pályázatot, mert azt Grádics Vendel és Csok nyai jános — a katholikus iskolaszék tagjai — megfellebbezték Kecskés Lajos IV. éves képezdész javára. A fellebbezés azonban megkésett, mert az iskolaszék határozatát mácius 5-én hozta, a fellebbezést pedig április 2-án adták be állítólag, amit Keresztes Gyula kétségbe von, mert ő beszélt az egyik ; fellebbezővel, aki maga mondta, hogy április 20-án Íratták vele alá, így a fellebbezés megkésett, az iskolaszék pedig fenntartja előbbi határozatát és utasítja az elnökséget, hogy május 10. határidővel haladéktalanul hirdessen pályázatot, amely napon úgy a tanító, mint a tanítónő egyszerre választassák. Hosszabb, sokszor nagyon éles mederben folyó vitát provokált az öszszes állami tisztviselők fellebbezése, akik a hitközségtől rájuk rótt adót sérelmesnek találták. Végre az iskolaszék határozatikig kimondta, hogy a magán- és köztisztviselők 2600 korona fizetésig 3 kor., esetleg 5 korona adót, a 2600 koronán felüliek pedig a mindenkori adó-percent szerint fizessék hitközségi adójukat mégpedig az állami adójuk után. Az iskolaszék eme határozata ellen Keresztes Gyula fellebbezést jelentett be. Több kisebb tárgy elintézése titán a gyűlés háromnegyed 7-kor véget ért. Szinház. A hét — mondhatjuk — a vígjátékok és jutalomjátékok hete volt. Az előadott vígjátékok olyan természetűek voltak, amelyeket bárki is megnézhet, mentek minden sikamlós kifejezéstől, pikáns jelenetektől. Ezért külön is meg kell dicsérnünk Szalkay igazgatót. A mi közönségünk, hála Istennek, még mindig jobban mulat az igazi humoron, mint az erkölcsi métellyel garnírozott darabokon, amelyek csak undort kelthetnek a színművészet iránt minden jó izlésű emberben. A két jutalomjátékos: Bihari Erzsi és Iváufi Jenő volt. Bihari hatalmas élővirág-állványt kapott, Ivánfi pedig egy pénzes borítékot. Igv akarta leróni a közönség mindkettőjük iránt érzett nagyrabecsülését és háláját. Kedvencei ők a pápai közönségnek és ezt csak ügyes, átgondolt játékukkal tudták elérni. Meglátta a közönség a szorgalmat, igyekezetet mindegyiknél és azt méltányolni is tudja. Ha pedig ehhez még rátermettség, tehetség is járul, mint azt a jutalomjátékosoknál tapasztaltuk, akkor az elismerés sem maradhat cl. A felvonások közti szünetek botrányos hosszúsága miatt kell még egyszer szót emelnünk. Elvégre, ha nincs, elég kellékes, hát fogadjon az igazgató, ne felfelé igyekezett, de oly szokatlan gvorsasággal és akkora ugrásokkal, hogy a szolga alig tudott utána szaladni. A másik úr pedig azalatt a kapunál maradt. A szolga az előszobába vezette a különös vendéget, aztán kiment. Az előszoba ajtajánál azonban viszszafordult és iszonyatos! — a különös úr ledobja felöltőjét cs . . . A szolga élesen felsikoltott és rohant le a lépcsőkön ... — Dr. Nebeling hallotta szolgájának ijesztő sikoltását, de mielőtt csak székéró'l is felkelhetett volna, az ajtó kinyilott és — egy óriási majom ugrott a szoba közepére. A majom épen olyan volt, mint egy gorilla, de, mint az igazgató úr észrevette, annál némileg kisebb. Ez volt tehát az állatseregletbői kiszabadult majom, de hogyan kerülhetett ide? A természetbúvárt annyira érdekelte a különös dolog, hogy szinte elfelejtett megijedni; azonban székéről felugrott, hogy esctleomenekülhessen. Úgy látszik, a majom az igazgatót mindenben utánozta, majd hirtelen, mintha csak egy »копщш mosoly« vonult volna száján végig, amit az igazgató nem kis örömmel vett észre, kedvenc eszméire gondolva. A majom azonban tüstént »komoly> lett, de oly »kecses mozdulattal hajtotta meg magát az igazgató előtt, mintha csak mindig a legelőkelőbb társaságban élt volna. A »szívélyes- üdvözlést önkénytelen mozdulattal viszonozta dr. Nebeling. A következő pillanatban a majom egy hatalmas ugrással az igazgató úr tornaszerein termett és kényelmesen hintálni kezdett. Majd hirtelen ismét a szoba közepére ugrott és nagy nyugalommal kezdett a bundájában keresgélni és vakarózni. Oly mulatságos volt e jelenet, hogy az igazgató hangosan nevetett. De, úgy látszik, a vendég ezt rossz néven vette, mert dühösen ugrott a könyvtartóhoz állított létrára és egy pillanat alatt már a legfelső fokon ülve ijesztően vicsorgatott. Majd hirtelen egy díszkötéses könyvet húzott elő és kacagtató orrfintorgatások közt forgatta lapjait, aztán rátette a könyvet a létra fokára és — ráült! A következő pillanatokban 8—10 drb könyvet húzott elő és a magasból a padlóra dobta. Végre az egyik könyvnek a tábláját mérgesen rágni kezdte. — He, he! kiáltott ijedten az igazgató. Pszt,.. . sss . . . kusssü ' Ekkor a majom tompa zuhanással leugrott a magasból, összeszedte a leszórt könyveket, nagy komolysággal visszasétált a létrán és mindegyik könyvet szépen helyére tette. — Ah, minő okosság, minő rendszeretet! tűnődött magában az igazgató. De most a majomnak kedve égésen más irányba terelődött. Mintha csak megbolondult volna, elkezdett szédületesen ugrálni, a padlón gombolyag módjára henteregni, a két első lábán ment, bukfencet hányt, majd azután a székről az asztalra, onnan a székre, létrára, tornaszerekre, szekrényre, könyvállványra ugrált, vagyis inkább ; repült, mert szédületes gyorsak voltak a mozdulatai. Dr. Nebeling közel volt a kétségbeeséshez, hogy mi lesz értékes gyűjteményeivel, bútoraival, könyveivel, lia a felbőszült állat még tovább is így ugrál; cs készen volt, hogy a legvégső esetben a szomszéd szobába menekülhessen. Azonban nem kevésbbé csodálkozott és örült, midőn látta, hogy az embernek okos őselőde mily figyelmes még hancurozása közben is és legcsekélyebb kárt sem okoz. Végre a majom