Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-04-17 / 16. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. április 17. Imre 3 felvonásos operettejc » A szentgalleni kaland« került szinre. A zenét is б maga komponálta hozzá. Szerencsétlen kézzel nyúlt a darab tárgyához. Nincs benne semmi vonzó, semmi új és' még hozzá gúny tárgyává teszi a vallást ostoba dogmatikai fejtegetéseivel. A zenéje sem áll valami magas színvonalon, leszámítva a néhány magyar motivumú zeneszámot. A darabot remélhetőleg az igazgató jó izlése sem fogja műsoron tartani, mert ez ellen egyenesen óvást kellene emelnünk. A szereplők közül eléggé jó és szépen átgondolt játékot produkáltak: Bihari Erzsi, Ladányi Mariska, kinek Báthorival előadót duettjét hatalmasan megtapsolták, továbbá Gyárfás, Kovács és Báthori. Csütörtökön este a >Masamód« c. vígjáték volt jelezve, amely azonban inkább sorozható a "színművek kategóriájába, mint a vígjátékoksorába. Szentimentális hang, érzelgős, sokszor könnyekig megható jelenetek váltakoznak benne, amelyeket Fekete Irén ügyesen kidolgozott játékával tett nagyon is élvezetesekké. Nagyon kitűnő volt, mint mindig Báthori, Déry és Kovács. Pénteken a Kuruzsló c. szép színművet újították fel leszállított helyárak mellett. Megérdemli, hogy még néhányszor telt házat csináljon. H I R E к. — Díszebéd a bencés székházban. Dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapát névnapja alkalmával a helybeli bencés székházban f. hó 14-én fényes díszebéd volt, melyre hivatalosak voltak az összes hivatali főnökök. Az első felköszöntőt Mészáros Károly polgármester mondta a köztiszteletben álló főapátra és a Szent Benedek-rendre. Jándi Bernardin a vendégekre mondott lendületes pohárköszöntőt, Faragó János ref. főgimn. igazgató pedig a rend volt főapátjáról, Fehér Ipolyról emlékezett meg kegyeletes hangú, magasan szárnyaló beszédben. Az illusztris társaság a késő délutáni órákig volt együtt a legvidámabb hangulatban. — Ápiíilis 11. Bánffy Dezső báró monumentális gondolata ápr. 11-ének nemzeti ünnepé tételében csak nem akar gyökeret verni a nemzet szívében. A középületeket ugyan fellobogózták, istentiszteletet is tartottal«-, de egyébként semmi sem mutatta, hogy nemzeti ünnep vagyon. Még a — munkapártiak sem ünnepeltek. Hát akkor mi a' csudának erőltetik ? A polgármester és a tőrvény. A nemzeti munkapártnak folyó hó 2-án tartott értekezletén résztvett — mint azt a mult alkalommal megírtuk városunk polgármestere is és ott habár röviden is -— de mégis beszédet mondott dr. Antal Géza érdekében. Félretéve minden pártszempontot, a higgadt elemek körében általános felháborodást szült a polgármesternek eme meggondolatlan eljárása. Ujabban azonban még tovább ment, amennyiben a 10-én tartott alakuló gyűlésen már megbízatást is vállalt, amenynyiben ő volt annak a küldöttségnek az elnöke, vezetője, amely Antal Gézát meghívta a pártgyülésre. Ezzel a tettével a polgármester ellenkezésbe jött az 1899-ik évi XV. t.-c. szellemével, amely egyenesen eltiltja a r. t. városok polgármestereit, hogy politikai gyűlésektől bárminemű megbízatást vállaljanak. Távol esi к tőlünk mindenféle pártszempont. Mi csak a tényt kívántuk konstatálni, ami megtörtént. Csak azt jegyezzük meg, hogy a törvényt még a polgármesternek is respektálnia kell. A ,,Pápai Lapok" álma. A Pápai Lapok« mult héten álmában egy száztagú küldöttséget akart a gróf -úr őméltóságához vezetni, hogy mandátum vállalására felkérje. Még hozzá oly merész volt az álma, hogy ezt a küldöttséget a derék felsővárosi polgárokból szervezte. Mily nagy volt azonban a meglepetése, amikor felébredt és a szép álom, — csak álomnak bizonyult. Nem volt az a küldöttség egyéb közönséges kortesfogásnál. Búesűestély. Báró Sólymossy Ödön honvéd-huszárszázados, a küszöbön levő honvédelmi államtitkárrá történendő kinevezésére való tekintettel a tényleges szolgálat alól felmentetett. A leendő államtitkár folyó hó 15-én búcsúzott el ezredétől, mely alkalommal a helybeli huszárezred tisztikara ugyancsak f. hó 15-én este Zalaegerszegen íényesen sikerült búesűestély rendezett. — A Zárda-utca megnyitása. A vármegye közigazgatási bizottsága a Zárda-utca megnyitására szükséges terület megvételétől a jóváhagyást megtagadta formai okok miatt. /V v. tanács fclcbbezéssel élt. • - Kisajátítás. A Moravek-féle házra közforgalmi szempontból feltétlen szüksége van a városnak, de a háztulajdonos oly magas árt kér, mely a folyó árakat messze felülmúlja, így a városi tanács kénytelen kisajátítási eljárást megindítani. — Hü-hó egy nyugdíjaztatás körül. A »Pápai Lapok« mult heti számában Pintér Gyula r. kath. tanító nyugdíjügyét igyekeznék felhasználni kortes célokra. Illetékes helyről vett információ alapján kijelentjük, hogy Pintér Gyulának eszeágában sincs nyugdíjba menni. Makacs betegsége máiannyira gyógyult, hogy napok kérdése, amikor igaz örömmel üdvözölhetjük őt körünkben, újult friss egészségben. Különben is ilyen dolognak idő előtti publikálása kissé Ízléstelenség. — Eljegyzés. Szvoboda Margitka úrleányt eljegyezte Vojnár Kálmán Budapestről. Gratulálunk! arccal Gábor bácsi is. És ott állott megtörten, reszketve apám is, mint egy félénk árnyék. Az apám, aki elvesztette állását, aki most családostul Gábor bácsi kegyelemkenyerét ette s egy kis irka-firkát biztak rá néha, hogy legalább valamivel megszolgálja a keserves betevő falatot . . . — Hát ez a köszönet, — rikácsolta Gábor bácsi toporzékolva. — Ilyesmit kell eltűrni az én fiamnak a te neveletlen kölykedtől ? Már sokat panaszkodtak a gyerekeim, de hallgattam. Hanem most már elég! Vagy emberségre tanítod a fickót, vagy elpusztultok a házamból . . . Apám egy lépést tett a dühöngő ember felé. Valami lázadó, merész szót akart az arcába vágni. De tekintete anyám esdő> rimánkodó tekintetével találkozott... Akkor elkeseredve megragadott engem. Behurcolt a szobájába. És Gábor bácsi elégedetten hallhatta, hogy jajgattam én, a bűnös, a megérdemelt büntetés alatt . .. IV. Ott feküdtem sajgó, kékfoltos testtel az ágyamban. Kis testvéreim már álomra sírták magukat. Én nem tudtam aludni. Az ütéseknél sokkal jobban fájt a fellázító igazságtalanság, melynek martirja voltam. És az a terv kóválygott fejemben, hogy virradatkor neki vágok a világnak — leszek csigaáruló gyerek, aminők a fürdőben szaladgálnak, de nem eszem tovább a Gábor bácsi kegyelemkenyerét. Vagy nem is várom be a hajnalt, hanem kilopódzom még az éjjel, a holdasfényes éjszakába és világgá megyek . . . Szüleim azt hitték, hogy alszom. És a halvány lámpavilág mellett beszélgettek. Édes apámból kitört a keserűség: - Eszter, én nem állom ezt az életet tovább . . . Nem birom magam se, és nem tudom nézni a ti nyomorúságtokat sem. Ezt a kálváriát igazán nem érdemlem meg. Igaz, hogy bűnös vagyok. Hanyag voltam. Gondatlan. Nem végeztem lelkiismerettel az ellenőrzést. De hát megfordulhatott-e a fejemben még álmomban is az a gondolat, hogy az az ember, az a tekintélyes ember — közönséges gazember? Ő börtönbe került — én meg talán a börtönnél is rosszabb nyomorúságba. Te tudod, hogy mennyit futkároztam, irkáltam, koldultam, hogy állást kapjak valahol. Még egy kis irnokságot sem tudtam keríteni sehol. S azelőtt is egyre küzködtünk az adósságainkkal; mikor aztán megszűnt minden kereset, összecsapott fejünk felett az ár. Mikor utcára dobtak volna bennünket, megkönyörült rajtunk Gábor, a te unokatestvéred. Hálával, forró hálával tartozom neki, de azért nem tudom már tovább szívni itt a levegőt. Hiszen még a lélekzetvételnél is eszembe juttatja, hogy itt az ő kegyelméből szívom az Istenadta levegőt! Azt hiszed, nem a lelkem akart kiszakadni, mikor ma meg kellett vernem a szegény kis fiamat — csakhogy mindnyájunkat, mindnyájatokat ki ne dobjon a haragos, igazságtalan ember ? Mintha tüzes ostorral vágtak volna végig szívemen. . . Nem, nem, most már elég volt. Ha az Isten nem ád nekem módot arra, hogy családomat eltarthassam: megszabadítom családomat a fölösleges tehertől. Gábor bácsi bizonyosan jobb szívvel lesz hozzátok, hiszen kevesebb lesz egy kenyérevővel, egy mások irgalmára szorult koldussal. Azzal felállott kísértetiesen halvány arccal. Az én torkomat összeszorította a sírás; de egy hang ura nem tudtam lenni. Édes anyám ajkáról lebbent el a rémület sikolya és odavetette magát édes, jó apám mellére: — Imre! Az ég szerelmére ? Mit akarsz tenni? Ne ess kétségbe! Hiszen majd meg fog segíteni az Isíen . . . És addig csillapította, vigasztalta, addig babusgatta az elkeseredett embert, ariiig az újra megadta magát a sorsának és szép engedelmesen lefeküdt és megígérte, hogy aludni fog csöndesen, jó reménységgel, a jó Istenbe vetett hittel telve . . . V. En félkönyökömre emelkedtem fekvőhelyemen. Figyeltem a sötét sarokból apámat, mert tudtam, hogy nem alszik. Egyszer csak