Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-04-10 / 15. szám

1910. március 20. PÁPA ÉS VIDÉKE. 7. gazdasági önállóság tekintetében semmit sem tudott kivívni. Pedig azon a téren, amelyen működhettünk, addig a határig, amely határig elmehettünk, tudniillik a vámkérdés terén, igenis megcsináltuk, hogy a vámszövetség helyett szerződési formát léptettünk életbe; megcsináltuk, hogy önálló vámtarifa van a közös vámtarifa helyett és így ipig-ben önmagától áll elő a külön vámterület, ha az akkori többség nem akar vámszerződést kötni. Megcsináltuk, hogy Magyarországot bevezettük, mint külön jogalanyt a nemzetközi szerződéskötésekbe, megcsináltuk, hogy köztünk és Ausztria közt a kiegyezésből eredő vitás kérdésekben választott bíróság dönt, úgy, mint két teljesen idegen hatalom közt. Felemlíti azt, hogy míg a szabadelvű rendszer alatt a nemzetnek legnagyobbjai iránt való kegyeletének megnyilvánulásától távol kellett maradnia, a nemzeti kormány alatt a kormány a függetlenségnek minden ünnepén részt vett. (Éljenzés). Igaz, hogy a katonai téren azt a megegyezést a királlyal, amelyet 1909. elején majdnem befejezettnek és elértnek tekintettünk, nem tudtuk véglegesíteni, de mi ebből le is vontuk a konzekvenciát, nem akartunk lemondás árán kormányon maradni és ezzel elértünk legalább egy eredményt, amelyet úgy kormányra lépésünknél, mint kormányunk lemondásánál a legfőbbnek biztosítottunk: hogy fentartottuk sértetlenül a nemzet számára összes pozícióit. (Lelkes éljenzés). Mi nem tudtunk megegyezni a királyival a nemzetnek legszükségszerübb követelményei felett. Miërt ? Mert minket megelőzött egy 30 esztendős korszak és e 30 esztendős korszak újból való feltámasztásának a lehetősége mindig mögöttünk állott, a mely a lemondásnak árán tudta vinni az ország ügyeit olyan hosszú időn át. Nem a mi politikánknak, hanem a mienket megelőző politikának köszönhető az, hogy mi sem tudtuk a nemzetnek ügyeit előbbre vinni, mint amennyire tudtuk (E

Tgy van)! A nemzeti munkapárt« néven feitámadt szabadclvűpárt azt hirdeti, hogy a koalició eredménytelensége teljesen igazolja az ő politikájukat. Azt hirdetik, hogy a félrevezetett népet ismét sikerült maguk köré sorakoztatni s most az ő feladatuk a népet visszavezetni az egyenes útra. Én azt tartom, hogy az egyenes ut az, mely a nemzet szükségképi céljainak megvalósítása felé vezet. Ideig-óráig el lehet tűrni bizonyos nehézségekre való tekintettel, de nem lehet természetes állapota egy nemzetnek az, hogy ne legyen önálló gazdasági berendezése, hogy ne legyen önálló nemzeti jellegű hadserege. Az egyenes út a nemzeti élet e szükségszerű kellékeinek megszerzése felé vezet és minden ut, amely nem ide vezet, félreeső út és mindenki, aki e félreeső útra akarja vezetni a nemzetet, az vezeti félre, nem pedig az, aki az egyenes uton halad. Mi, akik állítólag félrevezettük a nemzetet, akik a fényes választási győzelmet kivivtuk, nyilt sisakkal, határozott elvekért, határozott irányban, a magunk erejére támaszkodva, a magunk eszméjében bizva vívtuk meg a küzdelmet a hatalom összes eszközei ellen: ezek az urak pedig, akik a nemzetet állítólag az egyenes útra akarják visszavezetni, abban a pillanatban, midőn a hatalom eszközei nem állottak többé rendelkezésükre, elpárologtak, sehol sem voltak, saját eszméik, igazuk erejében nem biztak, hanem csak akkor állanak ismét elő és akkor tolják fel magukat a nemzetnek egyenes utja felé vezetőivé, mikor egy udvari intrika folytán a hatalom birtokába jutottak. Hát ha a szabadelvű párti céghez oly rendkívül sikerek és eredmények fűződnek, akkor miért nem vették fel újból a szabadelvű-párt nevet, miért nem bontották ki a régi zászlót, miért keresnek uj nevet ? (Élénk tetszés). Ha már elfogadom a nemzeti munkapártnak uj címét, hát akkor azt kell mondanom, hogy ez a nemzeti munka igen gyanús körülmények közt kezdődik. Hogy lesz-e munka, azt nem tudom. Hogy nemzeti munka lesz-e az a munka, azt erősen kétlem. Először is ennek a munkának bevallottan alapfeltételéül tűzték ki a lemondást. A lemondást mindazokról a nemzeti igényekről, amelyek megvalósítása erős nehézségbe ütközik. Ezekről az igényekről pedig nem lehet lemondani, mert a lemondás kettőre vonatkozik: főleg a közgazdasági önállóság eszméjére és a nemzeti katonaság követelésére. Hirdetik, hogy azok az intézkedések, amelyeket a koalició kormánya tett a magyar nemzeti egységnek megóvása szempontjából, hogy az csak haszontalan bosszantás, a tyúkszemre lépésnek politikája. Egyúttal beszüntetik azokat a pereket, amelyek nemzetiségi izgatás miatt, a magyar állam egysége, a magyar nemzet magyar jellege elleni izgatás miatt indíttattak. Ezzel egyidejűleg pedig szervezkedik a hatalmi apparatus arra, hogy a magyar közvéleménynek nemzeti és különösen függetlenségi irányban való megnyilvánulását elfojtsa, elnyomja, eltiporja. Ez tehát a feltámasztott nemzeti munkának kezdete: lemondás a nemzeti gondolat külső nehézségeivel szemben, kacérkodás a nemzet benső ellenségeivel, fenyegető erőszak a nemzeti gondolat erőteljes előnyomulását képviselő politikai tényezőkkel szemben. (Élénk tetszés és éljenzés). Nem hagyhatom szó nélkül azt, hogv az uj kormány igazságügyminisztere, midőn a nemzetiségi izgatók ellen folyamatban levő sajtópereket beszüntette, arra is hivatkozott, hogy e perek egy része a hitoktatási nyelvrendeletnek köszönheti eredetét és azt mondja: hogy hiszen ezt a rendeletet maga Apponvi sem akarta komolyan végrehajtani, hát akkor miért erőlködjünk mi mellette ? Tisztelettel kérem a kormányt és annak minden támogatóját, hogyha nekik az a szándékuk, hogy az országnak belső ellenségei előtt meghátrálnak, tegyék ezt a maguk számlájára, de én rám ennek a hadműveletnek végrehajtásában kegyeskedjenek nem hivatkozni. (Élénk helyeslés és éljenzés). Én igenis ezt a rendeletet végre akartam hajtani, minden előintézkedést megtettem annak végrehajtására és csak azért nem viValóban ! Nem csalódom ? Ön Westbrand Theodor? Óh kedves Theodorom! Igen! Te vagy az, kedves Bumder barátom ? Hisz mi gyermekkori jó barátok vagyunk; te kitűnő tanuló voltál s nekem mindig segítettél a gyakorlatok készítésénél. A két régi jó barát kezett fogott egymással. — Apropos. Miért jösz éppen ma hozzám, kedves Theodor ? Igen, a szolga mondta, hogy nagy fogfájásod van. Egész éjjel nagyon szenvedtem, azért kellett ma ily véletlenül találkoznunk, de most igazán, egy cseppet sem fáj a fogam. Mutasd csak, kérlek. — Óh, csekélység, egyik metszőfog, csak reszelni kell kissé. Hagyjuk csak, most nem is gondolok a fogfájásra, mondd csak inkább, kedves doktorom, hogyan lettél te, ily gazdag. Talán örökséghez jutottál ? Dehogy, csupán csak üzletem utján ; tudod, jó fogorvos vagyok, bár semmi esetre sem jobb, mint a többi képzett fogorvos; csakhogy én ismerem az emberek gyengeségét. Egy kis reklám, hirdetés az újságokban és megvan minden; nagy a hírnevem ; egyébként is fog nélkül nem lehet élni a mai világban. —- De mondd csak, hogyan tudtál te fogorvos lenni ? Bocsáss meg, de én ezt borzasztó üzletnek tartom. Fogat húzni és hamis fogat készíteni! Brrr! De ugyan, mi borzasztóság van abban ? Hidd el, hogy az egész művelt világ csináltat hamis fogakat; a legcsinosabb fiatalemberek épúgy, mint a legbájosabb hölgyek. -— Pedig én irtózom a hamisfogaktól; igaz, hogy kissé szeszélyes vagyok, s meglehet, hogy ez is csak szeszély. Néhány hét múlva megházasodom; téged is meghívlak a lakodalomra. Nagyon szeretem menyasszonyomat, de nem tudom, mit tennék, ha csak egy hamis foga is lenne! — Barátom, ez igazán nevetséges! Különben bocsánat, egy pillanatra a másik terembe kell mennem, egy fiatal hölgy várakozik, akinek biztosan hamis fogra van szüksége. Rögtön vissza jövök. Pardon! Dr. Bumder a szomszéd szalonba lépett. Ah, Madame, pontosan tetszett jönni;... csak ne féljen, nem fog fájni; mint tegnap mondtam, az egyik metszőfogat okvetlen ki kell húzni és helyébe műfogat tenni. Kedves doktor úr, én átlátom, hogy önnek igaza van, de lássa, néhány hét múlva férjhez megyek és vőlegényemnek az a különös bogara van, hogy valósággal borzad a műfogaktól. Különben ő nagyon kedves fiatalember, talán ön ismeri: Westbrand Theodor nagykereskedő. — Westbrand ? kérdi meglepődve az orvos és zavarát alig birta elrejteni. Biztosítom önt, drága kisasszony, hogy a tőlem készített műfogat sohasem fogja vőlegénye észrevenni. És más mód nincs; a fogat ki kell húzni. — Hát ha kell, legyen — felelte a hölgy reszketve. — Egy pillanat múlva vége volt a műtétnek s az orvos kijelentette a hölgynek, hogy a műfogat csak holnap lehet beilleszteni. Ah! kiáltott a kisasszony, hisz akkor okvetlen megtudja a vőlegényem, mert ő mindennap eljön hozzánk; s azt sem mond-