Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-03-28 / 13. szám

1*2. szám. Pápa és Vidéke 5. oldal. Braun Sándor lapja, »A Nap«, mely ugyanott készül, ahol a Fidibusz, melyben ezek a szemérmetlen dolgok megjelentek, valóságos diadalhimnuszt zeng erre a fölmentő téletre. Hogy a katholikus közönség végre valódi mivoltában láthassa ezt az újságot, szószerint közöljük az Ítéletre vonatkozó megjegyzéseit: »Szomori Dezső fényes elégtételt kapott a vérlázító meghurcoltatásról s a vakmerő tévedésért, amely sajtóügyben rögtönös letartóztatást vélt szükségesnek. Elégtételt az uszítókkal szemben, akik tele torokkal bőgték világgá a pornografia jelszavát.. Megértette, hogy egy finom és előkelő toll nem minden termékének kell olyannak lennie, hogy csecsemők épülhessenek rajta s hogy nem csupa szemforgatás és lapos butaság az irodalom. Baglyok, vakondok denevérek pislogó kis szemmel néznek erre a napfényes Ítéletre. Még sem olyan fekete ez a társadalom, amilyennek ők ujjongó szívvel elképzelték. Ha az esküdtbíróság álhatatos marad és az ügyvédi lidércnyomás alul felszabadul,megint világosság lesz itt.« A balpárti urak hires »A Nap«-jábó tehát megtudhatta a magyar közönség hogy a tisztességes irodalom »lapos butaság és szemforgatás.« Brócli Ernő ur, a demokrata képviselő nagy hévvel védte Szomori Dezsőt az esküdtszék előtt. Mindenáron azt akarta bebizonyítani, hogy a vádlott nem követett el pornográfiát. Élénk érdeklődéssel várta mindenki Szomori védekezéséi. A vádlott fel is szólalt és általános meglepetésre meghazudtolta a saját védőjét. A Budapesti Napló szerint imigyen beszélt : — Tisztelt esküdt uraim ! Védőm kötelesség szerint azt iparkodott bebizonyítani hogy ügyészségileg kettétört regényem irodalom és nem pornografia. Mély tisztelettel jelentem, ki, hogy védőm felfogásában nem osztozom. Töredelmesen megvallom, hogy szerencsétlen elmeszüleményem igenis pornografia, a lagundokabb fajzatból. És töredelmesen megvallom, hogy bármeddig élek, ez marad életem legcsunyább szégyenfoltja. Nem ; dicsekedtem munkámmal, nem babért hajszoltam vele, csak kenyeret. Amióta Balog Tuta, akit sohasem kellett volna életre szólítanom, elköltözött az árnyékvilágból: busz esztendő alatt szerzett irói tisztességemben, nagynehezen a lapoknál biztosított keresetemben rövidültem meg. Az újságok félnek a nevemtől s ez annyit jelent, hogy az a munkám, melyet szégyenlek, agyonütötte azt a munkásságomat, mely igazi ambícióm. Aki át tudja érezni egy irói lélek belső katasztrófáját, aki ismeri a roncsolt idegzetű, beteg és szenvedő iró fájdalmas vonaglását, az elhiszi nekem, hogy becsületes irói munkásságom meghurcolásával, huszonnégy órai kinos rabságommal, kenyerem elvesztésével és lelkemen egy csúnya emlék szégyenfoltjával nagyon, nagyon megszenvedtem félrelépésemért. Botlottam, röstelem, soha többé nem teszem, — de ha ennyi meghurcolásra, ennyi lelki szenvedésre, ennyi méghasonlásra még egy súlyos birói Ítélet is sújtaná fejemet, akkor ugy kellene éreznem, hogy az emberek kegyetlenebbek velem, mint a saját lelkem. Pedig az nagyon, nagyon megbüntetett. Emberek vagyunk. Erző szívvel megáldott emberek. Ki tudja, nem szavaztunk volna-e fölmentőleg mi is, ha véletlenül ott ülünk az esküdtek között. Mert a sértő durva ellenséggel szemben készek vagyunk a késhegyig menő küzdelemre. Ha Szomori Dezső kihívóan viselkedik, aligha menekül ép bőrrel. De a bűnbánó, porig sújtott ellenféllel szemben lehanyatlik a felemelt kéz. Nem a bűnöst látjuk benne, hanem a megtévedt, rossz útra tért, szegény gyarló embert. Nagyobb büntetés ne érhette, mint a saját lelkiismeretének furdalása s az a körülmény, hogy ezt a beszédet, szégyenletes bűnének őszinte bevallását kénytelen volt elmondani a bíróság előtt. De akkor ne handabandázzon »A Nap« napfényes Ítéletről, fényes elégtételről! Ne j emlegesse a baglyokat, a denevéreket. Vilá- ; gos tényeket ne ferdítsen el »szemforgatólag« • fényes napvilágnál ne irjon »lapos butaságokat.« A rokkant- és nyugdij-egylet alakuló gyűlése, „Felekezeti harc." A városházán lesz a helyi fiók. Mult pénteken volt a Magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj egylete pápai fiókjának alakuló gyűlése a városháza nagytermében. Helyesebben csak értekezlet volt, mert az alakuló közgyűlés csak ma 3 órakor lesz ugyancsak a városháza nagytermében. Az értekezleten igen szép számú érdeklődő jelent meg; majdnem kizárólag olyanok, akik tagjai is akarnak lenni ennek a nemes célt szolgáló egyesületnek. Másutt békés egyetértésben szokott az ilyen helyi fiók megalakulni. De nem azért vagyunk Pápán, hogy még ebbe az ügybe is bele ne keverték volna a felekezeti kérdést. Előráncigálták a hajánál fogva. Egyes urak »papi uralmat«, »klerikálizmust« emlegettek s oly nagy hűhót csaptak, mintha — Izvolszky ellen hadakoznának. De hát miért volt ez a nagy kardcsörtetés? Miért háborodtak fel annyira Nánik és Kerbold urak? Igen egyszerű az oka. Nóvák Ödön, a fogyasztási hivatal tisztviselője aki hónapok óta gyűjti szép sikerrel a tagokat, a Ker. Munkásegyesületben akarta elhelyezni a helyi fiókot. No, hiszen, nem kellett több! Egyszerre elkezdtek szervezkedni a másik párton is. S noha a központnak eleinte semmi kifogása nem volt a Ker. Munkásegyesület ellen, egyszerre csak olyan értesítés jött Pestről, hogy talán mégis jobb volna másutt elhelyezni azt a helyi fiókot. Szeretnők tudni, mi bántja egyes urak »elfogulatlan«, pártatlan lelkiismeretet. Mi kifogásuk van a Ker. Munkásegyesület ellen? Igaz, hogy szegény ez az egyesület. De tagjai a keresztény és hazafias eszmék föltétlenül megbízható harcosai. A mai szomorú viszonyok közt, mikor megingott a tekintély alapja, elsősorban az ilyen hazafias egyleteket kellene felkarolni, támogatni. De nálunk hiányzik a komoly felfogás. Elég, hogy valaki kurjantson ugy-e — szeret még engem egy kicsit? A fiát! Ugy-e nem haragszik reám nagyon ? Az anya (magához szoritja): Fiam, édes fiam, hát tud egy édesanya haragudni ? Tud egy édesanya nem szeretni ? — Te legjobban tudod, hogy mindig szerettelek, de tán soha jobban, mint most, amikor annyira egyedül vagy, mikor senkid, senkid sincs, aki szeretettel kárpótolna a sok szenvedésért. A fogoly (lehajol és megcsókolja a legjobb anya kezét): Köszönöm ezt, édesanyám! (Kevés szünet után): De ha tetszin, le is ülhetünk, ámbár (szomorú mosollyal) kissé kemény a díván. (Leülnek egymás mellé a deszkaágyra). A fogoly (különös, bizonytalan hangon): Édesanyám, olyan egyedül jött? Az anya (szinte túlságosan közömbösen): Egyedül. A fogoly : Nem jött vele hazulról senki ? Az anya: Senki. A fogoly: pedig a feleségem is eljöhetett volna. Az anya: (rábólint a fejével). Az anya : Nem beteg. Föláll és nézi a pókhálós ablakot). Elég magasan van ez az ablak. Csak az eget látni. Meglehetős tiszta. A fogoly (odaáll az anyja elé): Édesanyám, maga titkol valamit előttem. Mondja, mi van a feleségemmel? Miért nem jött el? Az anya (nagyon komolyan): Fiam, te csak ne gondolj se jót, se rosszat. Elég az hozzá, nem jöt el . . . Az őr (benyit az ajtón): Még most sem elég? Már azt hittem, hogy az asszonyság is itt marad három évre. Az anya: Csak még pár percig legyen türelemmel. (Pénzt ad neki). Hadd szóljak még néhány szót a fiammal. Az őr: No hát csak frissen. (El). Az anya (fiához, ki karbafont kezekkel merev tekintettel néz egy láthatatlan pontra): Fiam, mondom neked, ne tépelődj, Magda nem érzi magát jól, Irénke meg nem akart a mamája nélkül eljönni, ezért jöttem magam. Máskor majd együtt jövünk mind a hárman. Te ne epeszd magadat mindenféle légből kapott kétségekkel. Elég neked ezt a bajt is elviselni. Szegény fiam! Az őr (beszól): No ! Az anya: Lásd, mennem kell. Fiam, légy jó, légy okos ! Áldjon meg az Isten ! A fogoly (megragadja a kezét; szivet megindító hangon): Édesanyám ! Az őr: No nézd, bizony még megríkatják az embert! (Morogva el). (Az anya magához öleli fiát, az anyasziv szenvedélyes szeretetével. Az egymáson egymásért dobogó két sziv veszi át a szót. Csöndes zokogás). (Függöny). Harmadik felvonás. (Egyszerű, csendes szoba. Félhomály. Az ablakok befüggönyözve. A fehér ágyon beteg férfi fekszik. Lehunyt szemmel, nyugodtan pihen. Mellén széles kötés, melyen átszivárgott néhány vércsepp. Kissé távolabb áll a pap, az orvos és a beteg édesanyja. A pap ép az imént adta föl a betegnek a földtől váló földiek utolsó szentségét. Most szedi