Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)
1909-12-26 / 52. szám
2. oldal. Pápa és Vidéke 51. szám tene. A szeretet hozta le az égből a főidre, a szeretetet hirdette és a szeretet fönsége, példája töltötte be egész életét, amíg a gyűlölet útját nem állta isteni munkájának, amely a népek, nemzetek szabadságának nagy műve volt. Igen: Ő a szeretetet nemcsak hirdette, hanem arra példájával tanított bennünket. Ő a szeretetet nemcsak ajkán hordozta, hanem ezt az isteni erényt gyakorolta is 1 Az a szent asszony, a kiválasztott, olt őrküdött az álma fölött és a mosoly, mi megjelent a csecsemő ajkán, az az üdvösség mosolya volt. És ez a mosoly megmaradt ajkán, mikor ott csüngött teste a kereszten, mert vértanuja lőn az Eszmének, a szent Igének, amely már átélt nemzeteket, amely nem hal meg, amig világ lesz s ezentúl is átél minden időket, múlhatatlanul. Itt van közöttünk! Ő a hitnek, a szeretetnek, a szabadságnak szentelt forrása. Im, itt van ma is. Áldó lelkével mint hogyha általölelné ezt a világot. Az égbenyúló sziklák között, ahol ember él; az oceánon, ahol egy hajó siklik a vizek végtelenségén; mindenütt érzik isteni lelkét s ezen a napon mindenütt fölszáll szivből szakadva, Istenhez jutva az öröm-ének: Dicsőség, dicsőség Mennyben az Istennek 1 Békesség, békesség Földön az embernek 1 A Ferrer-iigy és a szekularizáció. ! A Kath. Kör november 28-iki felolvasó-estélyén elmondotta Káuzli Gyula. (Folytatás.) I Másfél hét alatt ezen újságok olvasása által köztudattá lett az az ördögileg kigondolt és terjesztett hazugság, hogy a kath. egyház az emberiségnek ellensége. M. t. Hölgyeim és Uraim! Ekkora nyomorultságot már meg kell vetni. Az elhamari kodottságot megértjük, az elfogultságot sajnáljuk, a rosszakaratot megszoktuk, de az alávalóság undort kelt mindenkiben. S az ily alávalóság láttára — melyet sajnos s elszo- j moritó, hogy a kath. társadalomban is olyan j kevesen vesznek észre — ki kell jelentenem, j , hogy napjainkbán az erkölcsi krizis lejtőjének fenekére értünk. S ha a sajtó taszított ide bennünket, ki fog minket felemelni ? Mig ilyen, az igazságot lábbal tipró s a valóságot elsikkasztó marad a sajtó s mig ezt a hazug s erkölcstelen újságokat olvassa a magyar kath. társadalom, nem hiszek az erkölcsi föltámadásban sem. M. t. H. és Uraim ! Mint előbb emlitém, a mai kor keresztény-ellensége abban is nyilvánul. hogy a kath. egyház kezéből a vagyont ki akarja venni, vagyis a szekularizációt óhajtja szívvel-lélekkel. A szekularizáció folyton fellobbanó lángját a hazai szabadkőművesek élesztik. Eléggé élénk emlékünkben vannak a »hajdumegyei ponto;«, melyek ih-egjárták már az egész országot! Sajnos, hogy ezt a tüzet elég jó sikerrel fujtatják egy hazai keresztény felekezet papjai! Hiába intette le őket Darányi miniszter mint főgondnok, ki ezt a mozgalmat »a legnagyobb mértékben kockázatosnak sőt veszedelmesnek tartja.« Hiába figyelmeztette őket Prónay Dezső egyetemes felügyelő hogy »a szekularizáció eszméje az anarchia felé való haladás, mely ellen szembe kell szállanunk, mert ez az eszme ellentétben van a magyar magánjoggal, a magyar közjoggal; ez az eszme az egyházak üldözésére vezet. Tiltakozni kell ellene az 1848. évi törvényhozás nemes eszméjénél fogva, mert felekezeti viszálykodásra vezetne.« Hiába nevezte el ezt a mozgalmat Tisza István »meggondolatlan szélmalomharcnak«, ezzel az ügygvel mégis kell nekünk foglalkozni, mert mi nem keresztény testvéreinktől félünk, hanem annak a kettős világnézetnek alkotóitól, kiknek lelkiismeretével összefér a más vagyonának megrablása. Azt hangoztatják, hogy az egyháznak az állam adta a birtokot, tehát az állam azt akkor veheti vissza, mikor akarja. Ez egyházi vagyon ellenségeinek ez a Iegnagyob s legsúlyosabb ütőkártyája. Dr. Dudek egyetemi tanár foglalkozott a tavali kath. megyegyűlésen az egyházi birtok jogi természetével. S többek között, kivatfcozva legrégibb s legnagyobb jogtudásainkra ezeket mondja: »Szerencse, hogy a jogtörténeti tények elbírálásánál nem a tetszetős szólamok, hanem a történeti adatok határoznak s hogy a multat senki kedve szerint meg nem változtathatja. Ezek a történeti adatok ugyanis nyilvánvalóan bizonyítják hogy egyházi javainkat állami eredetű, ennélfogva az állami hatalom által le is foglalható vagyonnak mondani a legnagyobb jogtörténeti tévedés, ami a tévedések sorában csak felmerülhetett.« (Folyt, köv.) Csak kath, újságot vegyen. betűk, — könnyein keresztül : »Mária a hü- j nősök menedéke«. 1 Térdre rogyott. Összekulcsolt kezekkel könyörgött. Szűz Anyám! Én is bűnös vagyok. Hozzád, a te palástod alá menekszem . . . óh segits . . . segíts haza, ahhoz a szegény öreg asszonyhoz, aki vár . . . vár. És várásában bizonyára elhervad. Azután sirt, sirt. Nagyon soká. Oly jól esett ez szivének. Végre hirtelen felkelt. íróasztalához ment. Papirt vett elő és kuszált betűkkel irta lemondó levelét a pompáról, a fényről, a szép ruhákról, a fényes fogatokról. Felejtsen el uram! Visszamegyek hazámba vezekelni. Megtévesztett a fény, a pompa, amely körülvett. A suhogó selyemruha. Itt hagyok mindent. Abban az egyszerű ruhámban távozom, amelyben átléptem e háznak küszöbét. Nem akarom, hogy csak egy darabka is bűnös életemre emlékeztessen, amelyet megutáltam. A levelet ott hagyta az asztalon. Csengetett. Johann lehorgasztott fejjel, kisirt szemekkel lépett úrnője szobájába. Szomorúan kérdezte: — Parancsol valamit asszonyom. — Hány órakor indul a hajó Johann ? — Hat órakor asszonyom. — Ugy? Most négy óra, még elég jókor érkezünk. Johann e szavak hallatára örömében úrnőjéhez rohant és csókokkal halmozta el kezeit. — Hadd Johann! Csak készülj! De mielőtt elmennél, jöjj fel hozzám egy Isten hozzádot mondani. Johann a megindultságtól csak a fejével biccentett, hogy igen. Azután futást ment szobájába, hogy a még szükségeseket összepakolja. Hamar készen volt. Sietett úrnőjéhez, hogy megköszönje jóságát. De mily nagy volt a meglepetése, amikor a cifra selyem ruhás urnő helyett, egy egyszerű falusi leányt látott maga előtt. — Mehetünk Johann. Szótlanul lépdeltek egymás mellett. Még ideje korán elérték a kikötőt. Johann hü kísérője maradt úrnőjének. Nem kérdezte tőle hova megy? Csak ugy lopva el-elnézte fájdalomtól megtört, halavány szép arcát. Magyarország határánál elváltak "egymástól. Egyik sem kérdezte a másiktól hova megy? Mindegyik sietett a reájuk epedve váró öreg asszonyhoz. II. Hideg karácsony este van. A kis falucska szalmafödeles házikóinak ablakaiból, a pislogó mécses veti halavány fényét a néptelen utcára. Bennt a szobában, a kandalló melege mellett a fiatalság üli körül a dióval megrakott asztalt. Nagyokat nevetnek, a bankotadó boszszantására, ha valamelyiknek bejön a huszonegy. A kicsinyeknek az édesanya, vagy a jó nagyanyó mesél — a szoba egyik szögletében — szebbnél szebb meséket a ma született kis Jézuskáról. És azok hallgatják szótlanul, örömmel. Átölelik, kicsi szivük egész melegével az Isteni kisdedet, akit az ő hóbortos csacska elméjük, velük hasonló kis gatyás falusi lurkónak képzel, de náluknál mégis a Ipesi, lég és kiaűohir. . Damjanich u. 50. ára eoóss é¥?e 2 korona.