Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-02-07 / 6. szám

6. szám. Pápa és Vidéke 3. oldal esi diadalon kivül jelentékeny összeg (120 korona) gyűlt össze, amelyet a Kath. Kör a hét folyamán már át is nyújtott Mészáros polgármesternek. Helyreigazítás. A »Pápai Közlöny« január 31-iki számában »Helyreigazítás* cim alatt olyan dolgot akar helyreigazítani, ami meg sem történt és igy nem szorul helyreigazításra. — Lapunk jan. 17-iki számában ugyanis egy szó sincs arról, hogy Bereck Gyula hitoktatót az alsóvárosi iskola igazgatójává nevezték ki, mint azt a P. K. állítja. Lapunk fentemiitett számában ez ügyre vonatkozólag mindössze csak ez áll: »Az alsóvárosi elemi iskola igazgatói teem­dői végzésére az iskolaszék egyhangúlag Bereck Gyula hittanárt kéri fel.« E szerint tehát a tévesen informált »P. K.«-be hagyta "magát ugratni egy olyan dologba, amihez sem neki, sem a felkérőjének semmi köze. Ha tévesen hozta volna is lapunk e dolgot akkor is egyedül a r. kath. iskolaszék illeté­kes azt rektifikáltatni, de mivel ez nem tör­tént meg, világos, hogy az igazságnak meg­felelően közöltük ezt. Ebből tehát a tanulság az, hogy aján­latos ugy a helyreigazítást kérőnek, valamint a »P. K.«-nek is előbb elolvasni azt a lapot, melylyel foglalkozni akarnak és csak azután igazítgassanak helyre olyan dolgokat, ame­lyek egyáltalában meg sem történtek. Népszövetségi gyűlések. I. Salamonban. Kitűnően sikerült népszövetségi zászló­bontás volt jan. 31-én Salamonban. Ez a kis virágzó község, melynek lakossága messze vidéken hires erős, rendithetetlen katholikus érzéséről és páratlan szorgalmáról, szinte cso­dáfatos egyértelműséggel sietett a népszövet­ségi lobogó alá. Helyi igazgatóvá Gsaplár An­talt, a község fáradhatatlan, buzgó plébáno­sát választották meg. Az ő neve garancia arra, hogy a Kath. Népszövetség salamoni helyi-szervezete lüktető, dolgozó organuma lesz a kath. restaurációnak. A népgyűlés nagvmise után, d. e. 10 órakor kezdődött meg a kath. iskolában, hova ekkorra már összesereglett a falu apraja­nagyja. A több száz főre menő sokaságot Csaplár Antal, a népgyűlés elnöke üdvözölte néhány szóval, aztán fölkérte a gyűlésre Pá­páról kirándult szónokokat előadásuk meg­tartására. Zsilavy Sándor, lapunk felelős szerkesz­tője, hosszasan fejtegette vigasztalan közál­lapotainkat, melyek elodázhatatlanal szüksé­gessé teszik a szervezkedést, a védekezést. Részletesen ismerteti a Kath. Népszövetséget s felhívja a lelkes hallgatóságot a helyi szer­vezet megalakítására. Zsilavy Sándor munká­ját nagyon megkönnyítette Neupor Kálmán dákai jegyző viselkedése, aki ugy látszik nincs tisztában a jogkörével, mert minduntalan fél­beszakította a szónokot ott is, ahol erre még nagyító-üveggel sem találhatna iogcimet. Sze­retném tudni pl. melyik §. alapján akarta megtiltani a Népszava azon hírének leiolva­sását, mely Zsilavyt és Varga Rezsőt kine­vezi pápai papszamárnak. Milyen §. alapján tiltakozott a Barkóczy-eset tárgyalása ellen ? Holott ezzel az ország összes népszövetségi szervezetei foglalkoznak? Nem csoda, ha örökös akadékoskodásai ; Italános visszatetszést kel­tettek s a Barkóczy ügynél tanúsított ideges­kedésével oly vihart támasztott, hogy csak Csaplár Antal plébános erélyes fellépésének lehet köszönni a nép forrongó indulatainak lefegyverzését. Egyébként a Kath. Népszövet­ség csak hálával tartozik a jegyző urnák, mert idegeskedésével és tiltakozásával többet használt az ügynek, mint a legragyogóbb, leggyujtóbb f ^TTTT* Varga Rezső röviden, de rendkívüli tar­talmasai! fejtegette a Népszövetség feladatait a közélet terén. Összetartásra, együttműkö­désre buzdította a hallgatóságot, melyet lelke­síteni fölösleges. Lelkesíteni jöttünk s mi ta­nulunk itt lelkesedést. Erősen hiszi, hogy a salamoniak mind egy szállig belépnek a har­coló táborba. Béri Zsigmond a kath. sajtó felvirágoz­tatása, terjesztése érdekében mondott hosz­szabb beszédet. Önérzetes katholikus ember nem megy oda, ahol ajtót mutatnak neki : nem ad pénzt olyan embereknek, akik őt hi­tében, becsületében nap-nap után vérig sér­tik, meggyalázzák. Egyetlen nagyobb napi­lapunk, az Alkotmány 5—6000 példányban jelenik meg. Mi ezt a többi keresztényellenes újság 680.000 előfizetőjével szemben. Nagyra vagyunk azzal, hogy az Uj Lap már napon­ként 30—32000 példányban fogy el. Hol va­gyunk a többi fővárosi krajcáros lap 350000 példányától? . . . Nem vagyunk ellenségei a nép felvilágosításának. De jól válogassa meg a nép, mit olvas; ne engegje, hogy az a rongy, mely a magyar ember szemetesládá­jából a papiros-malmokba kerül, erkölcsi szennyel telerakódva, ismét visszakerüljön az asztalára, sőt a lelkébe ! A hallgatóság lankadatlan figyelemmel, zúgó helyesléssel fogadta a szónokok beszé­dét s nagy lelkesedéssel mondotta ki a Nép­szövetség megalakulását. Delet harangoztak, mire a gyűlés véget ért. Az egyes beszédek közt a Hymnusz és Szózat strófáit énekelte a község lelkes taní­tójától betanított s ideiglenesen szervezett dalárda! II. Nagygannán. Nagygannán is jan. 31-én alakult meg a Népszövetség. Scherman Józsaf plébános gyújtó hatású beszédben ismertette a katho­hkusok szervezkedésének szükségességét. Sza­binak hatása alatt azonnal 77 tag iratkozott A vendég iszonyattal szökött há}ra. — Ember ! Te. — — Gonda Iván vagyok ! — dörögte az erdész. — Térdre, nyomorult ! Imádkozzál 1 — lihegte vak boszuvággyal. Az a szerencsétlen csak odaesett az er­dész lábához és vonaglott halálfélelmében, — Irgalom, Iván, irgalom ! Az erdész homlokán ujjnyi vastagságra dagadtak az erek. Hörögve jött melléből a szó. — Imákozzál, nyomoralt, ha mondom ! És arcához emelte a fegyvert. A szomszéd szoba ajtaja megnyílt és az üldözött nő kétségbeesett sikoltással vetette magát az erdész mellére, lefogva karját gör­csösen, kemény szorítással. Elfulladva libegte; — Le, — le azt a fegyvert! Ne légy gyilkos! Nem a férjét védte, hanem azt a má­sikat féltette a gyilholástól. AZ erdész remegve eresztette alá karját. Aztán messze dobta magától a töltött fegy­vert. Lefejtette gyöngéden az ölelő karokat és odafordult, ahhoz a hitvány emberhez. E: it a nőt bántottad, Bartakovics Géza ? Az me gtörölte ver eJtékes'homlokát. Vadul körülnézett^ aZUtá n' mintha megőrült voln a' . . , . ajtón, kirohant az Néhán y perC mulva a k ét#<g rli és jelentett^' h u° gy ut k. özbe n találko^tafe §y L. őrült-forma eraberrek Uldö z^ e ^WÜ igen gyanus a n ^odott meneküinf ~ De az egyej^? * Wvának szaladf fesÉník­gas partról beleugrott a zajló vízberr többet sohasem lesz eleven ember £ J I cn — ! Az erdész magara maradt azzal ajfc agz­szonnyal. Összefonta a karját a n^l^p ^s^ állt, mint a s^oboT-. ^ B g*. 23 — Meghalt! — suttogta a nőj- ^nfintg ott ült az asztal mellett, szemben a JMuraÉ­... . KJ CD 05 Az nem szolt ra semmit. ^ c» = — Teremtő Istenem, mennyit tem én attól az embertől! r* gL g* % Az élő szobor arcán egy izfönf 5 áeim rándult. cn me, mint lángoló csillag meredt a 7/ ^Cfv^ jéghideg arcára. — De mért mondom el- ézt 'magának ?' Mit is érdekli magát az én- bájóin ? Csak azt­akartam mondani, hogy líát éven keresztT éréstegi az|sten^tet'éöét«Csak bocsárr ák^tegh kémiTnig<|ógaSi<£l megbá «I««*: fis­ainSs ^fefyem. ©tg v|n ga^T ' |effi gj ÜsrgmS §d<g <§1^ gz ÍÍMÍn,£lv8n?r o- 3 N o mi r® TO­CD­< £3 iolga 0 5 ^ S~ Os W <— aíoAszfetí — or? fis f­hogy Hányszor, de hányszor megbf Itt hirtelen fölpattant lj^'

Next

/
Thumbnails
Contents