Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-10-10 / 41. szám

2. oldal

. gyobb sóhajtások körén kivül is érvé- j nyesülni óhajt. Bántja őket a papi, jobban mondva egyházi birtok. Fáj nekik, de nagyon fáj a keresztény szociálizmus s a Népszövetség. Iszonyatos nagy szálka a szemükben az ébredező kath. iránya hírlapirodalom, a sajtó. Szinte rosszul érzik magukat, ha arra gondolnak, hogy vannak még keresztény érzelmű tanítók és tanárok, sőt ha éppen legutóbb nem is, de nem egyszer még amiatt, is feljajdultak, hogy a kórházakban apácák ápolnak. Valósággal rossz napjuk van, ha eszükbe jut, hogy az iskolákban akármilyen néven nevezendő hittant tanulnak és tanítanak, legyen ez kálvinista, lutheránus, zsidó, de katholikus hittan. Azt mondják, hogy ez megbutitja, lenyűgözi az észt, lealacsonyítja az embert, mert engedelmességre, megadásra, türelemre tanítja. Hát ez a klerikálizmus ? Ez az a nagy veszedelem ? Egy ilyen jó uszitó jelzőt kellett kitalálniok, hogy megfoghassák gimpli gyanánt az egész ország népét. Az fáj nekik, hogy van hit, hogy van az emberekben vallásos érzés; az fáj nekik, hogy a sajtó csekély része, meg a Népszövetség, a keresztény szociálizmus és más egyesületek ébren tartják az emberekben azt a tudatot, Pápa és V

idék

e hogy hite, nemzetisége az ő számára nagy érték, nagy kincs. Az fáj nekik, hogy a katholikus, sokszor általános keresztény eszmék terjesztésére néha az egyházi birtokok jövedelmiből is csak csordul-csöppen; az fáj nekik, hogy van még oly tanítóság, amely a gyermek lelkébe a hit, az istenfélelem, a hazához, nemzethez való ragaszkodás eszméit csepegteti. Hát nem fura dolog az is, hogy nem azt tekintik, hogy az a szegény beteg a kórházban az apácák gondoskodása folytán jó ápolásban részesül-e, hanem attól borsódzik a hátuk, attól szorul ökölbe a kezük, ha az apácákra gondolnak, hogy ezek a betegeket a lelki kötelességekre, a lelki leszámolás szükségére is figyelmeztetik. Hát ez a klerikálizmus ? Nem ez, de erre kell ráfogni. Addig emlegetik a „klerikálizmust", mig elhiszi a világ, hogy csakugyan klerikálizmus az, amit mi vallásosságnak, vagy az Isten és fajunk iránti kötelességnek tartunk. Vájjon, ha mi lapokat tartunk elvünk, meggyőződésünk eszméink aranynál többet érő kincseink védelmére, az bűn ? — de ők Japok szubvenciózásáról már érdemet szerzőleg beszélhetnek? Ilyen a jótékony, de nem politizáló azabadkömivesség / 41. szám Gyászünnep az áll. tanítóképzőben. Lélekemelő ünnepséggel hódolt az áll. tanítóképző hazafias növendéksége okt. 6-án d. u. 3 órakor az aradi hősök emlékének. Az erre a célra fellobogózott és Kossuth, Petőfi meg a tizenhárom vértanú képével feldíszített tornateremben nagyszáma, főleg hölgyközönség gyűlt össze. A műsor első pontja Zoltay Mátyás: „Himnusz-változatok" c. vonós négyese volt, amelyet Pauer J., Kecskés L., Kleinráth Á. és Tamás Z. IV. é. növendékek adtak elő nagy precizitással. Fennesz György IV. é. növ. felolvasásában az 1849. okt. 6-iki gyászos nap előzményeit és az aradi 13 vértanú kivégeztetését ismertette. Kár, hogy a hangulatos, szépen stilizált ismertetést a közönség a túlságos, néha érthetetlenségig halk előadás miatt, nera tudta eléggé élvezni. Utána az ifjnság jól összeválogatott énekkara Pauer István IV. é. növendék ügyes vezetéss mellett Varga József: „Szabadsághősök sirja fölött" c. énekét adta elő, nagy hatással. Majd Bocskai Gyula II. é. növendék szavalta el lelkes hangon ifj. Ábrányi Kornél „Október 6." c. költeményét. Balogh Dezső IV. é. növ. tárogatón adott elő néhány kuruc nótát Farkas Ödöntől. A mélabús dallamok Gyémánt Miklós zenetanár művészi zongorakiséretével igen szépen érvényesültek a hatalmas teremben, s a közönség, melyek az egyes nóták végén is lelkes tapsvihart rögtönzött, az előadás végeztével nagy ovációban részesítette a művészeket. Utána Seelefreund Albert III. é. növ. szavalta el Az anyai sziv. Irta: Domonkos István. Szekeres Márton sok évi boldog házasság után özvegyen maradt. Magas, szálas ember volt, erős és egészséges, nem volt több mint negyven-negyvenöt esztendős, mikor özvegyen maradt, igy tehát mngjósolták neki könnyen, hogy ismét megházasodik. Pedig szép és megható volt ezen az erős, hatalmas emberen a bánat, majdnem a kétségbeesés, amivel a feleségét gyászolta. Nem is merték szemébe mondani sokáig — mint szokás: — Ne busuij Márton, nem ád kenyeret a szomorúság! Hagyjuk a holtakat és nézzünk az élők után ! Nem ám, nem merték neki mondani, különösen, mikor a két kis árvát, a Marcikát, meg a nagyobbacska Bözsikét a térdeire fölemelte és mondogatta: — Szegény kis árváim ! szegény kis bogaraim i . . . Az édes anyját odavette magához és az gondozta házát, anyátalan kis családját. De mivel a jó öreg asszony nem vághatta i magát kétfelé és nem lehet egyszerre az egyik beteges leányánál, meg a Szeketes Márton özvegy fiánál is, hát igy bizony igen-igen keserves volt a sorsa, Aztán meg mondogatta is, hogy »ejh, édes gyermekeim ! akárhányan rázzuk is a vén fát, nehéz már arról gyümölcsöt lerázni«. Vagyis, elerőtelenült apranként az öreg asszony, nem birt igazán helyt állni. Igv valóságosan kényszerült a Szekeres Márton arra, hogy megházasodjon. Akárminő életre termett volt is az özvegy, mégis mikor az első gondolat hozzája verődött, valóságosan megrázkódott a fájdalomtól és az ijedtségtől és igazán éjjelenként álmában a jó feleségének kellett hozzája eljönni és az mondogatta neki: — Édes apja, házasodjék meg! nem teszek érte szemrehányást . . . kell anya a gyermekeimnek ! Szép álmok voltak ezek és az erős, derék gazda meghatottan mondogatta el reggelenkint az öreg édes anyjának. Az öreg asszony — talán a maga jóvoltáért is — látta az álmot, hogy ő is olyfélékkel veszőA keresztény magyar családok lapja az Jhi JLs — szépirodalmi, kritikai hetilap Szerkeszti: Andor József. Főmunkatársak: Prohászka Ottokár. Szemere György. Előfizetési ára: Egész évre 20, fél évre 10, egynegyedévre 5, egy hóra 2 korona* dött, hogy a szegény meghalt Mártha szemrehányást tett neki, mivel hogy a gyermekei számára nem szerez a Márton fiának feleséget .. . Mindig csak a gyerekek voltak számításban és soha sem a Márton. Igy hát a Márton özvegy csakugyan nem magát tekintve, bizonyos komoly, majdnem szótlan leányt kért meg feleségül, aki valahogy huszonnyolc esztendeig leány fejjel maradt, habár mindenki, szorgalmas, dolgos teremtésnek ismerte. Természetes, a sok ajánlás között nem volt utolsó az sem, hogy, lásd Márton, koros forma leány, gyerek se lesz; bár volna számodra valaki gyerektelen özvegy, egy Korbeli. De ha nincs, ha niecs! . . . Csöndes, szüköcske lakodalmat ültek és a menyecske odaköltözött Szekeres Mártonhoz. Az öreg asszony átadott neki mindent; szűrőt, födőt, szitát ... és mondogatta: -- Mindeu van édes leányom a fiam házánál, minden: kis szita, nagy szita . . . CsaK a békességet el ne zavard, eddig az is volt. No lett is békesség. Az uj asszony folyAz ELET kiadóhivatala. Budapest, VIII. Szentkirályi utca 28/1). Ne legyen városunkban és vidékén egyetlen keresztény uri család sem, hova az ÉLET hétről-hétre be nem kopogtat. — Tessék mutatványszámot kérni. —