Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-08-22 / 34. szám

2. oldal. Pápa és Vidéke 39. szám Bensőségesebb családi élet. Nyarak jönnek, nyarak mennek, de a panaszkodások nem szűnnek, sőt fokozottabb erővel ujulnak meg ugy, hogy a boldog családi élet már ritka, mint a fehér holló. Az országos gazdasági helyzet kedvezőtlensége még inkább szitja az igényes ember keserűségét a már szinte az elmúlt időket sirja viszsza-vissza. A széles udvarházak családias szentélyétől egyre tűnik a jókedv és patriarkális élet meleg, őszinte világa egyre halványodik. A jajongás annyi szives, jó család szentélyébe furakodott, hogy szinte keressük az oázist, ahol felmelegedhetünk valami barátságos család vendégszeretetében. Ugy van, hogy a sikos szalonokhiába káprázatos a bútor, hiába szórja a villany vakító fényét, valami fekete sejtelem üti meg a sziveket a mai lakásban, a mai családokban, mert a szalon fénye üres, sokszor hivalgó nagyzolás példázója. Érzi mindenki, hogy a régi pörgekalapos magyar, a karton ruhás uraszszony boldogabb volt, pedig akkor nem beszéltünk annyit a „feminizmusról", emberi jogokról. Ma az ékes lakás, az egymást túllicitáló zsurok s terítés művészetének keretében valami bántó idegesség gyötri a jómódod hirdető lelkeket. Űzzük, kergetjük a kérdést s | mégis minduntalan emlékünkbe tér a j háromfiókos almárium, az öreg sétáló óra, a viaszkosvászon kanapé, ahol egyszerű bútorok közt megéreztük, minden szóban, minden jelben, minden kocintásban, hogy a családokkal foglalkoznak és az emberek élete nem az anyagi erők létrehozásában merül ki. Ma azsurt fizető családapa váltókat prolongál.Reggel sietve szalad kenyeret keresni, hogy estére fáradtan, zugó fejjel menjen megenni a mások vacsoráját. Közben elfelejti, hogy a családját is meg kellene ajándékozni tartalommal, meleg, bensőséges szívvel, ki kellene békíteni a világgal, a társadalommal, amely siet kelI lemetlenségeiket, pletykákat, rágalmakat j vinni a családba, mely annyi ártatlan lelkét megkeseríti. A nyüzsgő, a létérdekért folytató társadalmi harcban észre sem vesszük talán, hogy gépek és nem emberek vagyunk, hogy vad, erős harcainkban igyekszünk lenyomni a gyengét és még a legnemesebb célokért egyesülő társaságokban is ott kisért a gyanakvó kérdés: vajon nem-e az önző, magán érdeket szolgáló eszmékért egyesültek az emberek ? Hány ember roskadt össze, ebben a rágalmazó, szivtelen, az önérdeket szolgáló világban, hány ember vonult félre a hazug, képmutató társadalomtól, hogy egyes-egyedül magának éljen, ne ismerjen egy barátot, rokont, maga pedig meghasonlott lelkével üres szivével vitte az egyhangú sablonos élet nehéz keresztjét, ugy, hogy az életnek örülni már nem tudott. Ebben a panaszkodó, tanakodó korban pedig növekszik a jövő generáció, kinek megélhetési forrását akarjuk előkészíteni, utjokat rózsákkal behinteni és apai szivünkkel ugy intézni, hogy az élet mentől könnyebb, mentől szebb legyen nekik, Óh, vájjon lehetsé| ges munkára vállalkoztunk-e? Mikor í már a kis gyermek is érzi, látja az j emberek üres, keserű családi életét, a j könnyet, melyet a szenvedő emberiség | nem tud elrejteni. Tudjuk azt, hogy az élet kacagó, j nyilt és derűs, mint a tavaszi hajnalban a felbukkanó napsugár fényében az illatos határ, de lehet olyan is, mint az összegomolyodott ciklonfelhő. Ebben a világban tehát épiteni kell. csiszolni kell a jellemeket, hogy szelid szivekkel, jóságos, könyörületes lelkekkel összefoghassunk a jóért, a szépért, s vége legyen a veszekedő társadalom Babillonjának. Nagy gondolatokban összetartóan kell munkálni a haza, a társadalom, a város, a falu és a családok jólétét, nehogy a panaszkodások vihara széjjel tépázza a társadalmat, aki ezután munkára, kulturára sem képes. A segítés, a másokat megbecsülés evangéliuma hirdesse tömörülésre az I embereket, hogy a családok meleg, sajátos kifejezése volt. Biztosságot jelentett az ő szótárában.) — Mondja meg őszintén Matyi, hogyan csinálja maga azokat a tárcákat, novellákat vagy miféléket csinál még? — El fogom mondani Teruska, csak vegyen ebből a cukorból — mondottam és odakínáltam a kis papirocskát. Mélyen belenyúlt és kivett majdnem egy egész marokkal. — Oh hát ibolya cukrot hozott ? — kiáltott fel pajzánul kacagva. Hiszen én csak a csokoládét szeretem, de abból is csak a jót. Ma korán reggel az öccsével meg olyan kis, összeaszott szegfűt küldött, mikor tudja, hogy én csak a piros tea rózsát szeretem. Annyit beszélt a fiatal bakfis, hogy végre is megigértem mindent. Azt is, hogy ibolyacukor helyett jó csokoládét, a szegfű helyébe pedig tea rózsát fogok hozni máskor. A tetejébe meg mindent egészen »tippre« meg kellett fogadnom előtte. — De Matyi most már mondja meg A keresztény magyar családok lapja az É LET szépirodalmi, kritikai hetilap végre, hogyan csinálja a tárcákat? — nyugtalankodott. — Hát irom őket. — Maga kis csacsi! Azt én is tudom, hogy azt irni kell, anélkül, hogy maga mondta volna. A csacsi én voltam és Teruska volt, aki mondta. Ráadásul még erősen meg is fricskázott, amit szintén zsebre kellett vágnom. Most már beláttam, hogy ettől az eleven ördögtől másképpen nem fogok szabadulni, mintha elmagyarázom neki, hogyan csinálom a tárcákat. Több huncutság volt ebben a lányban, mint hat vásott kölyökben. Előbb leültettem magam mellé a padra és ábrándozó képpel kezdtem magyarázni. — Például — mondom — megfigyelem azt az alkonyodó szép napot. Ezt a szürkületet. Meghallgatom a madarak dalát. Megbámulom a szép virágokat. Megérzem az esti szellő susogását és fujdogálását. Ezt aztán mind leirom szépen sorjában. Közbe szövök Szerkeszti: Andor József. Főmunkatársak: Prohászka Ottokár. Szemere György. Előfizetési ára: Egész évre 20, fél évre 10, esvnegyedévre 5, egy hóra 2 korona. egy szerelmes párt, akik mesélnek egymásnak boldogságról és még sok mindenféléről. — Hát hogyan jut eszébe itt egy szerelmespár? — kérdezte érdeklődve. — Hát ugy, — mondtam, — hogy azt gondolom az egyik szerelmes én vagyok. — Ugy? Hát maga szerelmes? — kérdezte oly különös, feltűnő hangon. — Dehogy vagyok! — válaszoltam egy csöppet zavarosan és egy kicsit elpirulva — azt csak ugy gondolom, mivel másképpen nem tudnék irni. — No ez igazán érdekes. Aztán Matyi mondja csak, maga például rólam hogyan irna tárcát. — Sehogysem — mondtam mosolyogva. Ezt a kijelentést azonban még melegében vissza kellett vonnom, mivel azt igérte, hogy szájamra váj, sőt még szóval fenyegetődzött, hogy a bajuszom valamennyi szálát irgalmatlanul kicibálja. (Pedig mások szerint bajuszom helye még egyszinü az arcommal. Igazuk van. Egy pehely sincs még ott). Az ÉLET kiadóhivatala. Budapest, VIII. Szentkirályi utca 28/b. Ne legyen városunkban és vidékén egyetlen keresztény uri család sem, hova az ELET hétről-hétre be nem kopogtat. — Tessék mutatványszámot kérni. — \