Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-08-15 / 33. szám

2. oldal. Pápa és Vidéke 39. szám Városok jövedelmi forrása. Annyi jajgatás, sopánkodás hangzik mindenfelől, hogy nincs pénz. Különösen az utóbbi időben a városok és községek legnagyobb részében állandó napirenden van a pénzhiány. De ha még ez lenne, hanem az adósságok túlsúlya alatt nyöszörög a városok döcögős szekere. Némelyik nyakig úszik a kölcsön felvett tőke és annak meglehetős magas kamataiban. Most kezdenek azután kunyerálni az államtól 2 milliót, amit sikerült is megszerezni, de ez csak egy csöpp lesz a tengerben. Hozzáfognak — most ujabban — egy oly takarékpénztár felálfitásához. amely tisztán a városok kölcsönügyleteit bonyolítaná le, mert az egyes pénzintézetek által szedett magas kamatlábok teljesen elviselhetetlenné teszik a kölcsönre szoruló városok anyagi helyzetét és lassan, de biztosan az anyagi tönkrejutásba j kergetik őket. A polgárság pedig nyög a foly- j ton szaporodó pótadók terhe alatt, ugy any- ! nyira. hogy mindenki fél az ingatlan szerzésétől, hanem inkább a tőkéjét más uton igyekezik gyümölcsöztetni. Ez az oka, hogy az utóbbi években nagyon leapadt a privát építkezések száma, ezzel szemben azután a lakásbérletre szorulók vannak megnyomorítva, a lakásmizeria miatt a magas lakbérekkel. Az életösztön azonban arra készteti a városokat is, hogy jövödelmi forrásokat létesítsenek, amelyek némileg redukálják a pótadó emelkedését. Egy ilyen igen hasznos és üdvös intézmény létesítését nálunk sem lenne j érdektelen megszívlelni, mint aminőt Nagy- ! bánya városa már évek óta létesített. Saját j magának van takarékpénztára, amely mint a ! zárszámadásából kitűnik, elég csinos összeget ! juttat évenkint, mint tiszta nyereséget, a városi pénztárnak. Ennek a városi takarékpénztárnak első félévi forgalma, a megjelent számadás szerint 13,666.653-26 K. Az 1908. év első felével összehasonlítva, több rovaton tetemes emelkedést találunk. Igy a folyószámlák forgalma 725.728 K, a visszleszámitolas 1,587.220 K, váltókölcsön kiadása 1,074.698 K, szaporodás mutatkozik a nyereség és veszteség számlán i 49.728'22 K iszta nyeremény, amely eredmény összehasonlítva a mult év első felével, amikor 38.505'29 K volt a nyereség, sokkalta kedvezőbbnek mondható. Mivel a második fél- I évbe esik az őszi betakaritás. továbbá mivel egyes elszámolások csak évenként eszközölhetők, az idei II. félév minden valószínűség szerint még kedvezőbb lesz s igy mondhatjuk, hogy az a 100.000 K évi tiszta nyereség t amit az intézet tavaly felmutatott, körülbelül állandóan meglesz. Ne feledjük azonban, hogy az intézet igen sok mérsékelt kamatú, alcsó hitelt nyújt közcélokra és nyújtott most ez évben is. Izlelőül közöltük ez egészséges eszmét. Nem vagyunk ugyan olyan naivok, mintha ezzel azt akarnánk kifejezni, hogy városunk is megcsinálja e horribilis forgalmat hamarosan, de idővel mindenesetre csinos jövedelmi forrását képezheti. Tessék gondolkodni rajt és cselekedni. . . . Mindennél előbb a város érdeke! Kereskedőink kötelességei. Nemrég egy hivatalos statisztikai kimutatás jelent meg, mely elhanyagolt külkereskedelmünknek mutatja sajuálatos képét. Rengeteg behozatallal szemben kivitelünk nem képes fellendülni. A közgazdászt, a kereskedőt, sőt minden jó hazafit is, aki nemzetének jóllétét szirén viseli, kell, hogy gondolkodóba ejtse ez a szomorú tény. Ős hibája a magyarnak, hogy nem használja fel a viszonyok nyújtotta előnyt. A magyar történelem a hőstettek, a lovagias virtusok láncolata. A kereskedelemnek szerepe nem jut benne. A kalmár fogalmával megbarátkozni nem tudott a magyar, az neki kedves nem volt, sőt tiszteletre sem tarthatott igényt. Igaz, hogy azon idő óta, hogy ez igy volt, nagyot fordult az idő kereke, de az ősi felfogás maradványai még nem pusztultak el teljesen és még mindig kerékkötői a nemzeti jóllétet teremteni hivatott kereskedelemnek. Tagadhatatlan, hogy a magyar belterjes kereskedelem az utolsó évtizedek alatt nagy arányokban fejlődött, csakhogy ez még nem elég az üdvösségre. Az általános jóllét gyarapodását első sorban a kiviteltől lehet remélni, amire elég bizonyságot a külföldi példák szolgáltatnak. Anglia, Francia és Németország világhatalraukat főleg kivitelüknek köszönhetik s ezt az igazságot felismerve gondoskodtak gyarmatok megszerzéséről. Az illető országok müveit és köztiszteletben álló kereskedői nemcsak hogy helyesen fogták fel hazájuk érdekét és a saját érdeküket, hauem még nagy áldozatok árán se riadtak vissza attól, hogy gyakorlati téren előmozdítsák azt. Nem áiiottak meg az igazság felismerésénél, nem nyugodtak meg abban a tudatban, hogy a kereskedelem felvirágzását a világpiacok meghódításától kell várni s nem bizták a többit az államra, vagy a szomszédra, hanem Színészházasság. Irta: Zöldi Márton. Komoly, legális házasságról volt szó. Két szerető szívnek törvényes frigyéről. A szerelemnek első szálai a kulisszák félhomályában kuszálódtak össze, mikor Darnay Jóska, a kitűnő bonviván és Izsa Jolán, a fiatal hősnő a jelenését várta. Izsa Jolán jó hírnevéhez a gyanú árnyéka sem fért. Sőt, ami a gyanú árnyékánál veszedelmesebb, Vastaghné, a drámai anya nyelve sem. Pedig ez a derék urnő ritka intuitással ás bámulatos memóriával tartotta számon harminc év óta pályatársnőinek öszszes botlásait. Valósággal lajstromozta, leltározta és raktározta a botlásokat. Nagy gyűjteménye volt belőle. És ha kellett, — azaz ha nem kellett is — ugy idézte az egyes botlásokat dátumszerűen, mint a történelem professzora a marathoni csatát, vagy a szatmári bekét. De Izsa Jolánra vonatkozólag nem minden keserűség nélkül igy nyilatkozott: — Nem tudok róla semmit, absolute semmit. Annál több volt Darnay Jóskának a rovásán. Ez a fiatal, könynyüvérü színész javíthatatlan szoküyahős hírében állott s mikor szemére hánytorgatták, színpadi emfázissal kezét szivére téve, igy kiáltott fel: — Egészen a Stuart Mária esete: jobb vagyok a híremnél s talán jobb Stuart Marinál . . . És mégis, mikor hirül adta, hogy Izsa Jolánt feleségül veszi, a gratulációk őszintén omlottak feléje. Még a rettenetes nyelvő drámai anya is összeillő párnak mondotta őket, akiktől nem sajnálja a színpadi anyai áldást. Másnap 11 órára volt az esküvő kitűzve. (Notabene, a polgári kötés előtti időben törtint.) Az igazgató, az öreg Nyiry, a legszebb attilát választott ki a garderopból, hogy méltóan feszíthessen, mint násznagy a templomban. A közönség soraiban is élénk érdeklődés mutatkozott a művészi frigy iránt. De a dolog nem ment simán. Történt ugyanis, hogy az esküvő előtti napon Darnay Jóska, a vőlegény, a színházban találkozott egy kedves iskolatársával, a csákosi jegyzővel. A találkozás örömére elhatározták, hogy együtt vacsoráznak, sőt ünnepet rendeznek a vacsorából, a legényélettől való búcsúzás ünnepét. Ugy is történt. A város szélén volt egy kis vendéglő, hol a csákosi jegyző kocsija állott. Ott mulatott a vidám kompánia éjfélig. Nagyrésze aztán szépen haza ment, csak a két iskolatárs maradt együtt s még jó sokáig elbeszélgettek a gimnáziumi életről, az öreg professzorokról és a többiről. Már szürkülni kezdett a nyári égbolt, mikor ; csákosi jegyző hirtelen befogatott. — Sietnem kell — mondotta — mert reggel a szolgabírót várom. Megölelték egymást és a jegyző elhajtatott. A fiatal bonviván ott állott a korcsma tágas udvarán. Gondolkodott egy ideig. — Most hazamenjek, meglátják, hogy hajnalban ... ez nem illik az esküvőm napkeresztény ifjúsági lap a ííesi ara eqesz &< ii) '.j •) a. vj> í, á •X u& » n.iHibnunlii.Hitiii