Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-06-27 / 26. szám

2. oldal. Pápa és Vidéke 26. szám el: az nein tartozik ide, csak annyit a jellemképzésről, hogy 6—12 éves gyermekekről lévén a szó. a tankötelettség első 3—4 évben a gyermek úgyszólván kényszerítő hatás alatt áll, tehát cselekedetei nem bírnak az öntudatos elhatározás jellegével. Azonban a szuggesztív hatás, meggyőződés, melyek a kényszerítésen kivül a jellemképzés tényezőit teszik — kellően alkalmazva, megteszik a hatást: a tanítónak a legtöbb esetben sikerül a gyermek lelkületének életirányt adni. Mint a leghatalmasabb szuggesztív eszkőz hat a tanitó példája, melyben a tanulónak az erkölcsi törvény megtestesülését kell látnia. Az erkölcsi törvény alakja: »Szeresd Uradat, Istenedet mindenek felett és felebarátodat, mint . . tennmagadat»! Ez a kath. tanitó nevelési programmja. Vezérlő csillaga a betlehemi jászol, a legfőbb Eszmény maga Jézus Krisztus példája, melyet követnünk kell. Példájával megmutatja a tanitó az utat, hogy mikép kell a keresztény embernek élnie, munkájával pedig tanítványait ugyanerre rá- > vezeti, hogy igy öntudatosan cselekvőkeresz- i tény élethez szokjanak. Eleget tett-e azonban a tanuló népnevelési kötelezettségének, ha est a munkát csak az iskolában teljesiti? Nem! Mert az iskola munkáját mihamarább elsöpri a társadalom, ha nem alkalmazkodik a nevelés, a kor szociális szükségleteihez. Már pedig nem lehet a tanítóra nézve lesújtóbb érzés, mintha tapasztalni kénytelen, hogy tanítványai, kiket éveken át odaadássall oktatott és szeretettel nevelt: züllésnek indulnak. Hogy ezt megakadályozza, szükséges népnevelési munkáját a társadalomra is kiterjeszteni és ennek első és legtermészetesebb tere: az ifjúsági egyesület. Miért és hogyan szervezzük, mikép vezessük és hogyan kapcsoljuk bele korunk kulturális és szociális munkájába: lássuk vázlatban! Az első magyar nemesi fölkelés. Irta: Martonfalvay Elek. II. A franciák már akkor tisztán látták a helyzetet és őszintén elismerték, hogy az insurgensek derék katonák, de nincsenek begyakorolva, az is nyilvánvaló volt előttük, hogy a győri ütközet balsikerének János főherceg tábormestere, Nugent gróf volt az oka, akit ők (t. i. a franciák) pénzzel megvesztegettek. Kisfaludy is tudta mindezt, (mi is tőle tudjuk) s életfeladatának tekintette a felkelő sereg emlékének tisztázását. Nyilt is erre nézve alkalma, mikor a császár a béke után utasította a nádort, hogy írassa meg kimerítően és tárgyilagosan az in'surrectió történetét. József nádor . ezt a feladatot Kisfaludyra bizta, aki »majdnem két évig dolgozott szolgálaton és fizetésen kivül, egészsége és gazdasága nagy kárával, mig a munkát végezhette«. A nádor dicsérettel halmozta el érte, »a császártól azonban — úgymond, — ki munkámban, mintegy tükörben csak a sok vétket, hibát és balfogást látta a magyar nemzetnek, insurrectiónak, nádornak és törvényeik irányában, jó szót sem kaptam«; sőt valószínű, hogy zokon vették őszinteségét, mert becsületszavát kívánták, hogy munkáját egyelőre senkivel sem közli. Régi dolog, hogy egyenesség és az őszinteség az udvarnál nem kelendő portéka, és Kisfaludy a törvénytiprás bizonyságául nem hallgatta el, hogy a király a nyitrai és primacialis két lovas ezredet, minthogy . leghamarabb állottak harcra-készen, Károly főhercegnek adta át Morvába, tehát az ország határán kivül, s hiába kérte a nádor, vissza nem adta. Elmondta azt is, hogy János főherceg teljesen szétvert lovasságának pótlására szintén egy felkelő lovasezredet rendeltek, tehát ismét idegen kommandó alá — de csak a titkos levéltár porának dolgozott, mert még a nádor is, aki pedig együtt érzett vele, Kisfaludy ismételt célzásaira, hogy jó volna az insurrectió történetét a közönség számára megírni, hallgatással felelt. Ez egyébként nem meglepő. A nádor, a király öccse, az uralkodóház tagja ehhez nem járulhatott hozzá. Hiszen nem csak gyanús volt a kamarilla előtt, hanem egyenesen felségárulónak és fejvesztésre méltónak ítélte őt a bécsi kormány azért, mert 1805. óta, amikor a császár Napoleon elől elmenekült és Magyarországot minden védelem nélkül hagyta, humanismusa és bölcsessége tanácsára hazánkat semlegesnek jelentvén ki, Napóleonnal fegyverszünetet kötött! De Kisfaludyt nem engedte nyugodni kedvelt gondolta és noha már tul volt a hetvenedik éven, bele akart kapni a munkája megírásába. Mivel nem volt nagy vagyona, Batthyány Fülöp hercegnek ajánlotta fel somlyai szőllőjét, hogy ennek árából fedezhesse a munka költségeit. A herceg, aki maga is a felkelő sereg ezredese volt. valószínűleg szintén feszélyezve érezte magát, nem akart részesévé lenni egy ilyen, ott fenn nem kedvelt akciónak s igy a dologból nem lett semmi. Különben is Kisfaludy még ebben az évben (1844.) meg is halt. A Batthyányval való tárgyalás meghiusulta után Kossuthoz fordult, aki egyik cikkjében, mely lapjában, a »Pesti Hirlap«-ban jelent meg, méltatlanul emlékezett meg a felkelő seregről. Terjedelmes cikkben reflektált erre a támdásra az agg költő, de a cikk meg nem jelent. Azért-e, mert anagy* agitátort, aki az egységes, osztálynélküli nem' zet eszméjének volt előharcosa, nem érdeGödrös: No itt vagy ... Jól tetted, hogy elhoztad a virágokat. Én bizony az én vén fejemmel ott felejtettem őket a fűzfa alatt. A levélhordót nem láttad? Dobos: Hau! Hau! Gödrös: Csodálom. Már itt kellett járnia. És én nem találok itt semmit. Pedik izgat a dolog . . . Mert hát, tudod öreg cimbora, mintha kifelé állana innen a mi szekerünk rúdja. A villát eladja a nagyságos ur és ki tudja, hogy az uj vevő nem hoz-e majd uj kertészt is magával? Akkor aztán mehetünk innen! De te velem jösz ugy-e koma ? Dobos: Hau! Hau! Gödrös: Azt tudom hogy te hűségesen kitartasz mellettem és el nem hagysz. Egy kicsikét nehezünkre esik majd uj tanyát keresni. Én már huszonhárom esztendő óta nyesegetem itt a fákat, te is itt láttad meg ezt a kutya világot innen-onnan már tizenöt esztendeje, ugy-e? Dobos: Hau! Hau! Gödrös: Fura lesz biz az! De inkább neki megyek megint az életnek és újra kezdem a küzdést, minthogy igy maradjak itt továbbra is, ebben a szomorú világban, ahol minden züllésnek "indul. Nem is csoda! A nagyságos ur nem törődik a villával! Igaz, hogy most már nem is villa ez. csak jelzálog! A kertre meg éppenséggel semmi gondja sincs. Egy fillért sem akar adni, ha kérek tőle veteményekre, virágmagokra, fákra, csemegékre. . . . Nincs pénze! Elvitték a dámák meg a versenyek, meg a kártya. A nagyúri élet. Pedig milyen gyönyörű hely ez itt! És milyen szép lehetne ez a kert, ha egy kevés pénzt akarna rá áldozni. Ott hever három esztendő óta az uj tervem, melyet a japáni hortikultura szerint készítettem. Csodájára járna az egész környék. Az a kisasszony is, aki a mult héten itt járt papájával, hogy a villát megnézze, mennyire lelkesedett, mikor megmutattam neki ezt a tervemet. »Ez igazán gyönyöchű volna!« Gyönyöchű! Igy mondta, mert az r bötüt is meglágyítja szelid csengetyü hangjával. Nagyon bájos teremtés és a jóság benne van a szemeiben, a nagy kék szemében. Neked is tetszett, Dobos? . . . Dobos: Hau Hau ! Gödrös: Mindjárt észrevettem, mert ollyan nagyon barátságosan dörgölődztél hozzá. Én is igen szeretném, ha ők vennék meg. Ezzel a kedves leánynyal — elárulta, hogy most menyasszony! — uj élet költöznék ide a vén kertbe. A leányka is uj életet kezd itt, a kertnek is uj élete volna, meg talán nekünk is, öreg cimbora. Mert igy nem tarthat tovább! Én nem nézhetem tovább ezt a pusztulást és nem akarok itt ingyenélősködni. Te se ugy-e ? Dobos: Hau! Hau! Gödrös: Igy pusztulnak a mi családjaink! A nagyságos úr az apjától örökölte ezt a villát. Milyen gyönyörű volt akkor ez a kert! Milyen sokat költhettem reá! És milyen boldog volt a szegény öreg nemzetes asszony, mikor tavasszal az első virágokat bevittem neki a városba! De a fiatal úr nem gazdálkodott, mint az öregek! Könnyelmű, léha életet folytatott és most már odavan mindene! A pesti háza, a birtoka, meg ez a villa is. (Nagyot sóhajt). Haj, Haj! ... De ha már A legjobban szerkesztett keresztény ifjúsági lap a Zászlónk Szerkesztőség és kiadóhiv. Bpest, VIII. Damjanich n. 50. Előfizetési ára egész évre 2 koron?.