Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-06-13 / 24. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 11. szám. meg elveszett törvényszékünk visszaszerzésére. Helyesnek, üdvösnek, célszerűnek, sőt szükségesnek tartjuk azt a mozgalmat, csak attól tartunk, hogy majd megint elmulasztjuk az alkalmas időpontot, midőn a városnak és vidéknek ezt a nagy ügyét diadalra tudnók vinni. Akkor aztán ismét eső után köpönyeg lesz minden fáradozásunk. Az ujabb akció eredménye az a nagyszabású memorandum, melyet városunk uj főügyésze, dr. Csoknyag János készitett. Rendkívüli ügyes csoportosítással, világos, áttetsző okfejtéssel sorolja fel mindazon kulturális és célszerűségi érveket, melyek a pápai törvényszék visszaállítását megokolttá, sőt szükségessé teszik. A memorandum felhívja az igazságügyminiszter figyelmét arra a körülményre, hogy városunkban már volt törvényszék, de nem egészen négy évi fennálás után részben talán politikai okokból is megszűnt. De a törvényszék nélkülözhetetlenségének érzete azóta teljesen átment a köztudatba s visszaállítása városunkban, valamint a pápai, devecseri és celldömölki járásokban minduntalan megujuló közóhaj. Az uj törvényszéket a pápai, devecseri és celldömölki járásokból lehetne legcélszerűbben kikerekíteni. Törvényszékünk jelenleg Veszprémben van, már pedig a megyei székhelyre való utazás költséges is, meg — a rossz közlekedési viszonyok miatt — nehézkes is. Ha a tárgyalás Veszprémben kissé hosszabb ideig tart, a pereskedő feleknek, ügyvédeknek, tanuknak és szakértőknek minden tárgyalás legkevesebb másfél napját rabolja el. Ezt a gyászos időrablást még jobban megérzik a pápai járás lakosai, akiknek akárhányszor előbb még harmadfélórai kocsiutat kell megtenniük, hogy Pápára jussanak és csak azután ülhetnek fel a veszprémi expressre. Ugyanezek a nehézségek a celldömölki és devecseri járásokban is feltalálhatók, bár nem ily nagy mértékben. »Pedig a most érvényben levő perrendtartás szerint csak a járásbiróságoktól íelebbezett polgári és büntető perekben, továbbá törvényszéki eljárás alá tartozó bünügyekben válhatik szükségessé a peres feleknek, ügyvédeknek és a perben szereplő többi személyeknek Veszprémbe való utazása, mert a rendes perekben az Írásbeli eljárás folytán a szükséges tanuhallgatásokat és szakértői szemléket megkeresés utján a kir. Járásbíróságok eszközölhetik. Ez azonban meg fog változni az uj polgári perrendtartás életbe lépésével, mely a szóbeliség és közvetlenség elveinek alapján épülvén fel, ezen elvet a rendes perekben is keresztül viszi és igy azon időtől fogva, midőn a polgári perrendtartás tervezete törvénnyé válik, a Veszprémbe való kényszerű utazgatások száma nemcsak jelentékenyen emelkedik, hanem meg is többszöröződik, a minek következménye az lesz, hogy — mivel az ügyek legnagyobb részének substratuma nem birja meg a perben szereplő j személyek utazgatásának költségeit, — a teendőkkel amúgy is túlterhelt törvényszékek a gyakorlati élet követelményeivel számolva kénytelenek lesznek sok esetben nem annyira alapos, teljesen kimerített bizonyításra épített és megtárgyalt Ítéletet hozni, mint inkább a peres felek megkímélése és költségek megtakarítása céljából az ügyet vagy gyorsan, kellő bizonyítási eljárás nélkül befejezni, vagy a közvetlenség elvének feláldozásával — a mennyiben erre a törvény módot nyújt — az eddigi megkereséses eljárást követni.« Az uj perrendtartás életbeléptetése szükségszerüleg magával vonja a törvényszékek szaporítását. Városunk joggal követelhet magának helyet a törvényszékért versengő városok sorában. Van számos törvényszék az országban, melynek ügyforgalma most is alig haladja meg az egykori pápai törvényszék ügyforgalmát. Pedig akkor csak két járás tartozott hozzá; most három akar ide csatlakozni. Nem szabad figyelmen kivül hagynunk azt a jelentős körülményt sem, hogy az előbb emiitett kimutatás városunk 33 év előlti képét tünteti fel. Már pedig azóta oly jelentékeny átalakuláson mentünk át, amilyenre kevés példa van a vidéki városok történetében. »Lakossága 40 százalékkal emelkedett és számos közművelődési és gazdasági intézménnyel gyarapodott. Felépültek a pápa— csornai és a pápa—bánhidai vasutak, a m. kir. dohánygyár, szövőgyár és annyi közmivelődési intézet alapíttatott, hogy Dunántul e ! tekintetben egy város sem múlja városunkat felül. Földmiv.elési iskola, állami tanítóképző, állami polgári leányiskola, ref. leányinternátus, tanítónőképző, kath. tanítónőképző, izr. polg. fiúiskola, állandó kőszinház stb. gyarapítják azon culturális intézmények számát, amelyek már előbb is megvoltak városunkban, mint a zöldség s az üres kosár mellett. Roque egy fürakáson üldögélt s egy szaruból olajjal kenegette két puskának kakasát, melyeknek fényes csöve meg-megcsillant a gyertya fényénél. IV. — Mit csinálsz ily későn még ébren, gyerek? — szólalt meg Joaquina, hirtelen belépve a kunyhóba. Roque egy ugrásra föntermett, földre ejtve a fegyvereket, s harag és megvetés között szólt; — S mi köze hozzá ? — A szent Szűz szerelmére, szólj, mi ez ? — kérdezé aggódva Joaquina s lábával félre rúgta a puskákat. — Anyáin! menjen innen, vagy valami ostobaságot teszek. — Nem megyek, nem megyek! — kiáltott a boldogtalan anya, leroskadva a fűrakásra, melyen előbb fia ült. Roque szó nélkül megkapta karját s egy hatalmas lökéssel kitaszította. — Gazember! gazember! — nyögdécselt Joaquiua. — Megállj, megyek apádért! . . . — Hívja csak ide, elbánok mindkettőjükkel! — felelt Roque, még egyszer fenyegetőzve öklével. — Jézusom, Jézusom! — mormogta a fogai között Joaquina, futva innen, mint valami átkozott helyről. Miguel már rég aludt s nem hallotta Joaquinát, a ki le se vetkőzött, hanem gépiesen rávetette magát az ágyra. Ám a fájdalom és nyugtalanság elhessegették szeméről az álmot s az éjszaka órái egymás után röpültek el nyitott szeme fölött a boldogtalanság lassúságával, mindenik egy-egy ráncot hagyva homlokán, egy-egy sebet szivében, szörnyű rettegést okozva, akárcsak a veszeszedelein, a mely előre jelentkezik, meg van jövendölve, szemmel láthatóan közeledik s még sem fogható le varázszsal . . . Egyszer csak oly erőset vetett magán az ágyban, hogy Miguel ijedten fölébredt; élénken hallotta Roque kutyáját ugatni s aztán néhány lépést, a melyek halkan vesztek el távolodóban. — Mi bajod, hogy egy percig se tudsz nyugodni ? — kérdi Miguel. A szegény Joaquina újra visszafeküdt az ágyba s szinte hallani lehetett anyai szivének dobo Q<ÍSclt

5 ci mely csaknem megszakadt kebelében a fájdalomtól, az aggodalomtól és rettegéstől elvetemült fia sorsa miatt Miguel nem tudott mindjárt megint elaludni. Joaquina pedig elosont az ágyból s a kapuig lopózott; ám a kulcs nyikorgott a zárban, Miguel ismét megmozdult álma közben, a szerencsétlen az ajtóhoz lapoltan állott, élve szenvedvén át a halál gyötrelmeit. Végre kiszökött a mezőre: az éjszaka sötét volt és fekete, mint a gonosz lelkiismeret s gyors futtában fában-füben megbotolva, rohant Joaquina fia kunyhójához. Egy karón még égett a világosság, de szomorú fénye csak az üres teret világította meg, (Folyt, köv.)