Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-04-04 / 14. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 11. szám. Viszont a földbirtokos, a jobbmódu osztályhoz is kérő szóval fordulunk. Jó munkást, akit letelepitenek, akinek otthont adtak, aki Amerikára nem gondol, — ugy lehet kapni, ha ott, ahol a belső ingatlan szerzése a munkásra meg van nehezitve, az áldott törvény nyomán szeretettel foglalkozunk a munkásoknak építendő házakkal. Meg kell nézni Szentes, Makó, Hódmezővásárhely, Zenta munkásnegyedét. E helyeken egész munkásvárosnegyedek épültek vagy épülnek. Örömmel megy végig pl. az ember Szentesen a Darányiutcán, ahol a népjólétnek kedves jelenségeivel találkozik, ahol ezer- és ezer kis existencia keserű lelkét fordította meg a törvényhozás gondossága és a miniszter népszeretete. Szinte azt szeretnők mondani magistratusunknak: menjenek oda tanulni a társadalmi pacifikáció művét. Végtelenül örülnénk, ha soraink egy nagy közkérdés üterére tapintott volna és cikkünk nyomán e szociális téren kezdeményező munkásság következnék! Kapuzárás. A Kath. Kör felolvasó-estélye. Mult vasárnap tartotta a kath. kör a téli felolvasó-estélyek utolsóját a bencésgimnázium tornatermében. Amidőn erről beszámolunk, el kivánunk térni a referádák szokott, u. n. sablonos formájától és nem az egyes műsorszámok sorrendjében, hanem éppen hátulról kezdjük az estély lefolyásának ismertetését. Az történt u. i., hogy az estély végén Jándi Bernardin, a kör elnöke — programmon kivül — az emelvényről beszédet mondott s a nagyszámban egybegyűlt közönség feszült figyelme mellett rövid, de tömör szavakkal vázolta a kör felolvasó idényének történetét. Melegen megköszönte a közönség igazán dicsérendő érdeklődését, lelkes kitartását s több izben igénybe vett áldozatkészségét, hálásan emlékezett meg a szereplők szíves közreműködéséről, gyújtó szavakkal buzdította különösen a hölgyeket a keresztény eszmék iránti lelkesedésre s végre »boldog Alleluja« kívánságával bezárta a felolvasóestélyek ez idei sorozatát. Hogyha nem egy ilyen szezonra, hanem i a kath. kör egész életére tekintünk vissza, akkor lehetetlen észre nem venni a nagy fejlődést, a fokozott haladást, a duzzadó erőt, mellyel ma dicsekedhetik a kör. Lehetetlen, hogy meg ne nyugodjunk annak jövendő sorsán, mert és ez nagyon természetes, lelkes tagok, lelkes pártolók és kitartó érdeklődők biztosítják növekedését, fejlődését és célhoz jutását. Ha azonban ennek az örvendetes jelenségnek, a közönség meleg érdeklődésének inditó okai között keresgélünk, mindjárt szembe ötlik az ezidei szereplők csinos koszorúja. Mint egy élő kaleidoszkóp, mely minden fordításnál utabb szinvegyülékkel gyönyörködteti a beléje tekintőt, ugy váltakozott az idény folyamán a szereplők nagy száma és az előadottak különböző műfaja. Hölgyek, férfiak, gyermekek, a deáksorból egész az őszbe csavarodott fejig — képviselve találunk mindenkit. Kéthetenkint mintegy varázsütésre támadtak ujabb és ujabb előadók, kik a szórakoztatás és tanítás minden eszközével lepték meg a figyelmes hallgatóságot. És amit büszkén hangoztathatunk, a ravazdi vendég urak kitüntető szereplését nem számítva, a saját erőnkből állítottuk ki a hosszú tél valamennyi estélyéltek programmját. Ott szerepelt minden slkalommal a kör legújabb szerve, az ifjú dalkör is, melynek életben tartását, gondos ápolását és lejlesztését a kath. kör immár életszükségletének ismeri el. Alkalom nyílott az idény folyamán az egyház fejének, X. Pius pápának, továbbá március 15-én szeretett hazánknak s egy szomorú katasztrófa következtében a jótékonyságnak szentelni egy-egy estélyt. Gyüjtöttünk zongoraalapra, hangjegyekre stb., | szóval minden olyanra, amiből előbb-utóbb i »zázszorosan megtérül a fáradozás és az áldozat. Kész örömmel iktatjuk ide jóslatunkat: a pápai kath. kör — élni fog! Március 28-án este 6 órakor telt széksorok előtt léptek a pódiumra az estély első számának szeieplői. Tömörkény Istvánnak van egy pompás, népies elbeszélése. Lóvásár a cime. Ezt alakította át valaki ugy, hogy színpadon is elő lehetett adni. A kis szereplők — egytől-egyig a bencés gimnázium növendékei — kitűnően megállották helyűket. A kis rlólh Béla, mint Hadadi Mihály, pompás alakítást nyújtott. Ő volt a darab lelke, a főszereplő, ki zamatos kiejtésével, nagyszerű mimikájával és szeretetreméltó, kedves humorával könnyekig megkacagtatta a közönséget. Igen jól játszott Somogyi János (Kabók Illés); Rziha Jenő (Birkás gazda) kitűnő megtestesítője volt az együgyü, de furzik: az örömé és a bánaté. Az örömé, mert fia honvéd, a haza katonája; a bánaté, mert tán sohsem látja többé egyetlen gyermekét. * * * Három nap múlva mentek tovább a "huszárok. Végh Feri is velük ment, hiába sirt utána az édes anyja. Mert hát sirt keservesen Végh Istvánné, hasztalan iparkodott magát megerősíteni, hiába vigasztalta fia, hogy majd csak lesz valaki, aki pótolja az ő helyét, észre sem veszi majd, hogy nincs itthon Ferikéje. Utolsó szava is ez volt a kis vitéznek : — Aztán ne sirjon ám utánam, édes anyám. Hiszen tudja, hogy el kell mennem ! A haza hi ! * * * Borongó félhomály ül Bodrog-Keresztur mezején. A nap fölkelt már, de sugarai még nem tudtak áthatolni a sürü tavaszi ködön. Talán azért nem akar kisütni, hogy ne lássa -annak a sok derék honvédnek a holttestét, akik a tegnap vívott véres ütközetben haltak hősi halált az édes hazáért. Bizony véres ütközet volt. A sebesültekethordozó katonák ugyancsak belefáradtak a munkába, mig a sok szerencsétlent el tudják vinni az orvosok elé. Velük jár a magyar vezér is, Bátori Schulz Bódog ezredes. Nem kötelességből teszi, de tudja, mily jól esik a szegény sebesülteknek, ha látják, hogy nem feledkezik meg róluk parancsnokuk. Törött ágyú mellett alig serdülő gyermekifju fekszik. Mellén találta az ellenséges golyó, már alig lélekzik. Az ezredes résztvevően hajlik feléje, ekkor a kis tüzér fölveti üvegesedő szemét és megismeri szeretett parancsnokát, ki olyan nagyon kedvelte őt. — Ezredes ur! talált-e az ágyúm ? — Kérdi halk hangon, melyen megérzik már a halál lehelete. — Talált, gyermekem. Öt németet küldött a másvilágra. — Akkor nyugodtan halok meg . . . De még valamit. Ezredes ur, szépen kérem, mondja meg édes anyámnak, hogy ... ne sirjon . . . utánam ... a jó Isten . . . majd majd . . . meg . . . meg . . . segiti . . . Az a gonosz golyó jól talált. Az ifja hős lezárta szemét s pár perc múlva már nem fájt a mély seb. Szinte önkéntelenül borultak térdre a kemény katonák ifjú bajtársuk mellett s mig csendesen imadkoztak, fájó könycseppek peregtek végig marcona vonásaikon. A bodrogkereszturi csatamezőt az ütközet évfordulóján minden évben fölkeresi egy gyászba öltözött özvegyasszony. Oda megy a mező közepén domboruló sirdombhoz, ráborul az egyszerű fakeresztre s buzgón imádkozik. — Azután koszorút tesz a sirra. A koszorú széles, fekete szalagján e néhány szó olvasható: »Kis tüzérének — a felejteni nem tudó édesanya.« RÓder Ákos. Lóriim«!*!, r

y "V ÁGr Ó DEZSŐ ft™**»*"«'*'»*™

1 első pápai férfi-divatterme *agy»«ikás szaké segééek felvéteti«*. KWo)[ u Mmi MMAmIM férfirmhák, papirakák uradalmi erdésztisxtefc, rvek, postásoknak, vasotaackimk, erdőőrökoek, ugysamtén minden ügyÜímhat viselő testületnek atyaarahák li^iili^niTtitinin mertek utií n