Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-03-08 / 10. szám

III. évfelyam. Pápa, 1908. március 8. 10. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50K Egyes száin ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőseg: Pápán, Fö-tér 13-ik házszám. A kiadóhivatal vezetője : SÜLE GÁBOR, Viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket fölvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése. A földmivelő nép érdekében. Irta : Lisztner Antal. Századunk az átalakulás százada. Forrong a társadalom, uj eszmékkel telítve a levegő. Az idők szele elhat a legegyszerűbb kunyhóig is. S csodálatos, ebben a chaoszban nem talál megnyugvást senki, mindenki helyzetén akar könnyíteni. Célpontot, tárgyat keres működésének, abban a hitben, hogy ezzel eléri a földi paradicsomot s vele együtt a boldogságot is. Szakítani a múlttal s más életet kezdeni, ez jelszava napjainkban igen sok földmivesnek is. A fiu elhagyja az atyja házát s vagy itthon keres »urasabb« foglalkozást (elmegy vasútra, vagy hivatalszolgának, esetleg gyári munkásnak), vagy kivándorol Amerikába. Ez a vándorlási kedv ma már átragadott jobb viszonyok közt élő gazdákra is. Hogy a legtöbbje aztán csalódottan s többnyire testben-lélekben megtörve, visszatér, illetve visszatérne az előbbeni foglalkozáshoz, ez nem riasztja el az egyszerű népet; csak a fényoldalát nézi, az árnyoldalát nem tekinti e dolognak. Hány meg hány csalódott ember hullatott már e miatt könnyeket, csakhogy későn. S e megtévedt nép olyankor mindenkit okoz inkább helyzetéért, csak önmagát nem. Népünk napjainkban két irányba vándorol. Az egyik irány Amerika, a másik pedig a haza földje. Hogy Amerikában sem találta meg mindenki — reményéhez képest — az igéret földjét, azt a múltból is elég példával tudnók illusztrálni; a jelenben pedig — az ott kiütött pénzválság következtében — sok magyarnak kenyere sincs s épen ezért sok hazánkfia már visszajött s vissza fog még jönni. De a belső vándorlás sem vezet jóra. Lássuk azonban az utóbbit a maga valóságában ! A magyar középosztály pusztulása révén ezelőtt 10—30 évvel sok középés nagybirtok gazdát cserélt. Mellesleg legyen mondva, a legtöbb birtok zsidókézre került. Olcsón jutottak hozzá, azonkívül kevés befektetéssel, amennyiben a legtöbb birtok meg volt terhelve lejáratú (amortizációs) kölcsönnel s ezt átvéve, könnyen megszerezték a legszebb s legértékesebb birtokot is. Változtak azonban az idők; a föld ára tetemesen emelkedett, a munkabér felszökött, aminek az lett a következménye, hogy ez az osztály, tekintve, hogy a földmivelés úgysem neki való foglalkozás, meg aztán figyelembe véve a biztos nyereséget, az ily birtokon túladott, illetve túladni iparkodik. Tehát olcsón és kevés befektetéssel vették s drágán adják el. Veszitett a középbirtokos s tekintve, hogy a mai földár mellett a föld nem hoz még 4°/

0-ot sem, vészit a kisgazda, aki megveszi, a hasznot pedig zsebrevágja a »közvetitö«. Ezen az állapoton segiteni azonban nem lehet, másrészt azonban csak örülni lehet a magyar földmivesosztály térfoglalásának, igy legalákb magyar kézre kerül ismét a magyar birtok. Ám, amily jóleső érzés fogja el az embert, ha látja, hogy a magyar nép ragaszkodik az ősei vérén szerzett röghöz, ép oly szomorúság fogja el azon sajnos tapaszKülönös eljegyzés. Kevés hűségesebb katonája, odaadóbb pártfele volt néhai való Bocskay István uramnak, mint ahires Kassa város neves kapitánya, Mágóczy Ferenc. De valamikép, hogy most se, azonképen 300 esztendő előtt sem járt a hűséggel, vitézséggel ráadásképen a halhatatlanság. Mágócsy uram házára is rászállott, még pedig igen korán a kuvik. Hajtották a vitéz hajdulegények, hessegették, rehbentgették a németugrasztó huszárok; hittak hozzá orvost Szepesből, még a krakói hires zsidó orvost is elvitték hozzá, — de biz' a kuvik addigaddig kuvikolt, hogy Mágócsy uram lelke elszállott a 6 évvel előbb kimúlt vezére, Bocskay után a másvilágra. Parancsnok nélkül maradtak a vitéz hajdúk, a hős huszárok, kapitány nélkül Kassa város, — özvegyen a fiatal, — fiatalságánál is szebb Dersffy Orsolya. Nagy temetése volt a hires kapitánynak, három pásztor búcsúztatta, kiénekelte a hatalmas kántus; sokan szomorkodtak, de még többen töprengtek, különösen az élő történeti könyvek: a vénasszonyok, meg a nőtlen férfiak, hogy kinek nyújtja majd ... majd kezét az özvegy? Hogy ki lesz a kapitány, minek tudakolnák, hiszen az is az özvegy karikagyűrűjével száll ráadásul valami boldog halandóra. Volt e magyar hiten levő város tisztjei közt egy helyre-csinos fiatal hajdu-hadnagy, Esterházy Ferkó. Az atyafisága kitagadta még a családból is, ki a szeretetből, mert elhagyta a »Tiszta evangéliumi religiót« és a pápás hitre tért. Bujdosott a lengyelek között, majd Kassára került, hol a hires Illésházy István beajánlotta Mágócsynak, kinek hova-hamar ugy a szivéhez nőtt, mintha tulajdon öcscse lett volna. Most ő vette gondjába a várat; de rá is termett: jó katona, vitéz bajtárs, kemény, parancsolni tudó ember volt; Mágócsy se testálhatta volna különbre a várat. Pár hétre a szomorú temetés után uj esztendő fordult, 1612-őt kezdtek irni. A gyászoló özvegy összehivatta a hadak hadnagyait, az udvara népét, hogy megholt férjé után most ezen emlékezetes újév napján valami emléket adjon nekjk. Ki kardot kapott, ki tarsolyt, ki buzogányt, ki meg mást. Jutott még a kuktának is, csak Esterházy Ferkó nem kapott még egy hajduködmenre való pitykét sem. Nem tudta, mire vegye a dolgot; töprengett, rágódott, — egyszer csak egyet gondolt, kihuzakodott, felkötötte kardját, — bement az özvegy menyasszonyhoz. — Isten hozta, vitéz hadnagy uram, — szólt az özvegy, —• jelenteni jött ily katonásan? Nem jó helyen jár, hisz nem én vagyok a kapitány. — Köszöntöm én is nagyasszonyomat, Jelenteni jöttem biz én. Jelentem, hogy köszöni az első hadnagy nagyasszonyának hozza való jóságát, átadja a kulcsokat, de nem a kardját; elmegy, — másfelé néz dicsőség és kenyér után. Tessék! — ihol a kulcsok. — Katonás szó, az igaz; de gondolja