Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-02-23 / 8. szám

IIL évfolyam. Pápa, 1908. február 23. 8. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE szépirodalmi, köz;»azdá&ság-i és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőség: Pápán, Fő-tér 13-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal : Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A Kath. Népszövetség ellen. A Dunántuli Protestáns Lap febr. 16-iki száma minősíthetetlen támadást intéz a Kath. Népszövetség ellen. A cikket egész terjedelemben közöljük. A Katholikus Népszövetség. Budapesten, f. évi január 26-án megalakult országosan a Katholikus Népszövetség. A névben ugyan egy kis hiba van. Mert hiányzik belőle a római jelző. Pedig ez lényeges. A katholikus név a maga eredeti értelmében jelenti mindazon keresztény vallásfelekezeteket, amelyek a szentháromságot vallják. Jelenti tehát a gürögkeletieket es a protestánsokat is. Már pedig ezek nincsenek benn a szövetségben. Csodálatos ; mintha csak röstellenék római kath. atyánkfiai, ugy kerülik a római elnevezést. Pedig hiába, nem magyar, hanem római kath. az ő nevük. Ezt a szövetséget is és mindazt, ami előtte és vele járt, a római pápai buzdítására intésére, útmutatására csinálták. Nem magyar érdekből; nem is igaz Isten-félelemből és az ezzel együttjáró tiszta erkölcs érdekéből; nem az egyetemes emberszeretet és egyetemes emberi jogok kiterjesztése érdekéből, hanem a római pápa nemzetközi világuralma és az ő szolgái hiuságuknak, anyagi érdekeiknek biztosítása céljából. A római pápa 1886-ban jelölte ki a magyar római katholikusok elé azt az utat, amelyen haladva, 22 év után im eljutottak a népszövetség megalakulásáig. Az a nagy nemzetközi hatalom, a pápa csatasorba állította magyar hiveit. »Azt az elhatározást, melynek gondolatát már 1894 november 28-án székesfehérvári nagygyűlésünkön kimondottuk — irja Szentiványi Károly a Népszövetség igazgatója — és az országos katholikus szövetség 1905. évi közgyűlésén határozatilag megsürgettük, valóra váltani sikerült.« Ma már a magyar országgyűlés egyik alelnöke: Rakovszky István, a főrendiház elnökének a jelenlétében, szinte kérkedve és kihívóan odakiáltja a másvallásuknak: »Vége van Magyarországon a deklamáló katholicizmusnak, most a tettek katholicizmusa jön« . .. És a magyar állam jóvoltából nagy urakká lett érsekek, püspökök, prépostok zajos éljenzéssel, percekig tartó tapssal jutalmazták a bátor kiszólást. Várossy Gyula kalocsai érsek szerint a kath. Népszövetség »lehetővé fogja tenni, hogy a Regnum Marianumban a gazdasági ós szellemi, a társadalmi és politikai élet minden vonatkozásában a hatholikus világnézetnek jogos uralma az egész magyar haza javára biztosittassék«! A néppártnak, e nyilt politikai pártnak napilapja: az Alkotmány pedig fölhívja az egész ország hithű népét, hogy sorakozzanak s »akkor a katholikus Népszövetség diszgyülése, amely a magyar (római) katholikusok türelmének végét jelentette, egyúttal a katholicizmus diadalutjának kezdetét is fogja jelenteni. Fel ka:holikusok a népszövetség táborába! Aki nincs velünk, ellenünk van!« Február 9-én szerte az egész országban szervezkedő gyűlések voltak. Az ezekről szóló tudósitásokból láthatjuk, hogy a szónokok egy húron pendültek mindenütt. Rajzolták, hogy milyen volt a katholikus egyház helyzete a múltban és milyen a jelenben; szembeállították a katholikus egyház helyzetét az ellenfelekével; élénk színekkel festették a katholikusság nyomasztó helyzetét (Zákány, Zséger János). És — nagy volt a hatás mindenfelé. Fogott a buzdítás, hogy »küzdő katholikusokra van szükség és milyen a küzdő katholikus« ! / E tényeket történetíró hűséggel megörökítjük. De megállapítjuk azt is, hogy a nagyGitta és Lajos. Irta: Lux Terka. — Ni, ni! Jó napot, Lajos! — Jó napot, Gitta! — Hisz én azt hittem, hogy ... — Jól hitte, nem voltam idehaza. Két napja érkeztem, lenn voltam a Riviérán. — Meleg van ott? — Nekem nem volt. — Miért nem megy Afrikába? — Voltam. — Ott is fázott? — Mindenütt fázom, Gitta. A leány ránézett és egy sóhajtást elnyomva, leült a kanapéra, a fiatalember mellé. Délután két és három óra között volt az idő s rajtuk és a teremszolgákon kivül egy lélek sem volt az egész műcsarnokban. Az idő különben is ködös volt, bizonytalan félvilágosság ülte meg a képeket s valami lilásan vörös, a bimbózó orgonavirághoz hasonló színeket vetett rájuk a termek üvegteteje. Dus, fekete hajú, nagy tengerzöld szemű leány volt, finom, élezett profillal,, de arcának bőre kissé hervadt és petyhüdtnek látszott s bár most égy makulányi festék sem volt az egész arcán, mégis látszott rajta, hogy olyan arc, mely kendőzéshez van szokva. A fiatalember, egy 26—27 év körüli, szőke, szép, betegesen sápadt fiu, gyöngéd tekintettel nézegette a leányt, aki érezte ezt a tekintetet, de nem merte felemelni a szemét. S hallgattak. Végre a fiatalember megszólalt: — Gyakran jön ide, Gitta? — Minden kiállításkor eljövök egypárszor. — S mindig ebben az időben jön? — Igen, —• felelte a leány. A fiatnlember érdeklődve nyújtotta előre a fejét és zavartan nézett a leány arcába. — De hisz ez, Gitta, ez az idő . . . A leáuy elértette, mit akar mondani és egy szomorú, futó mosollyal tette hozzá : — Igen, ez az idő nem a mi időnk, de én nem is azért járok ide. Csak nem gondol olyan közönséges teremtésnek, hogy ide, a művészek közé is elhozzam a . . . a . . . — No, mondja ki, Gitta, — szólt a fiatalember gyöngéden s megfogta a leány kezét. — Miért ne? - mondta a leány szomorú mosollyal. — Igen, de nem hozom el a bűnömet. Ez az egy óra, amit itt egyedül, ebben az egyszerű öltözetben, ki nem festett arccal töltök el, ez az én purgatóriumom, ez az én testi és lelki tisztulásom. Lássa, igy vagyok a könyvekkel és a szinházz; 1 is. Ha a bűnömet viszem piacra a színházakba, kifestve, feltűnő, elegáns toiletteben megyek el az érzéki, izgató darabokhoz, de ha a lelkemnek szüksége van a maga tiszta, gyönyörű táplálékára, bekötöm a fejemet, kötényt kötök magam elé és a karzatra megyek fel. A fiatalember izgatottan, kipirult arccal nézett a leányra, azután hátravetette magát a kanapén és lehunyta a szemét. Megint nem szóltak egy darabig. — Szép ez a francia kép itt,—.szólalt meg egy idő múlva csöndesen a leány — ez