Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-11-08 / 45. szám

HL évfolyam. Pápa, 1908. november 8. 45 szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2 50K Egyes szám ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: ZSILAVY SÁNDOR. Szerkesztőseg: Pápán, Anna-tér 1. házszám. A kiadóhivatal vez •• -e : SÜLE GÁBOR, v iasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket f'lvesz HajnÓCZky Árpád és Vajdits Károly könyvkereskedése Rovás. (-f) Több világosságot! »Több világosságot!« mot.dá Goethe mielőtt meghalt. Ez Weimarban történt, mintegy nyolcvanesztendővel ezelőtt. Hihetetlen ugy-e, hogy nem most és nem — Pápán! Mert, ha a weimari Jupiter most halna meg és becses körünkben, akkor se mondhatna mást, legfeljebb azt tenné hozzá: »a kutyafáját!« Mert ami az utcák világítását illeti, az olyan, hogy, ha azt nem Pápa városa szolgáltatná — önmagának, hanem valami vállalkozó, hát ennek már nemcsak inge, hanem még papirosgallérja se volna a sok büntetésnek miatta. Az izzólámpák legnagyobb része végelgyengülésben szenved s nincs, aki, vagy ami felváltsa. Az Ívlámpák hunyorgatnak, sőt időnkint — elalszanak. És ne hidd, jámbor olvasóm, hogy ez valami elzárt helyiségben történik; nem, ezerszer nem! Hanem az utcákon, tereken, ahol mindenki- — ingyen láthatja; még a városi hatóság is, sőt a villamos-bizottság is, no meg a kezelőség is! Lehetséges azonban, hogy ezek a különböző urak —• mint rendes emberekhez illik — gyertya-, illetőleg villamgyujtáskor lefeküsznek s ezért nem tudják, hogy becses városunk este felé nevet változtat és lesz a legsötétebb Afrika. Megkérjük ezennel ezeket az urakat, szíveskedjenek egyszer kivétélesen fennmaradni, s az elmondottak valódiságáról meggyőződni. Az eredmény az lesz, hogy Goethe már nem egészen ismeretlen végsóhaját kórusban fogják elharsogni, sőt nem lehetetlen, hogy méltó haragra fognak gerjedni — önmaguk ellen, mondván, hogy »13,060 koronáért valóban rossz portékát liferálunk.« És reméljük, hogy ennek utána sietnek kicserélni az aszkóros izzókat és az idegesen rángotódzó iveket. Ha meg nem történnék, ennek eszközlésére egyelőre csak igy, de már most is komolyan figyelmeztetjük a képviselő-testületet! (+) Azok a bizonyos falépcsök, vagy mire is jó a szabályrendelet? Egyéb bizottságaink közt van nekünk szépitészeti és épitészeti bizottságunk is, az t. i., amely szépíti városunkat, de — nem szépen. Egyébként a szép fogalma még ma is vitás és Blair Hugótól Alexander Bernátig folyton hadakoznak rajta. Azután jött a szecesszió, amely halomra döntötte az összes theoriákat. Az azonban bizonyos, hogy ha valaki időrendben festetlen deszkákkal foltozgatja a kapuját, az sem nem szép. sem nem szecessziós. De ez az ő legsajatabb joga »chaque un a son gout.« Az azonban nem joga senkinek, de legkevésbbé a fenn tisztelt bizottság vezető tagjának, hogy a fennálló szabályzat ellenére kirakjon a háza elé a járdára 4—5 pár piszkos falépcsőt, akadályozza ezzel a közlekedést és éppen nem szolgálja a közegészség ügyét sem. Emlékszünk rá, hogy pár évvel ezelőtt többekre, köztük közintézetekre is, ráparancsoltak, hogy lépcsőiket távolítsák el, ami néhol százakra menő költséggel meg is történt. Hol ran itt az osztó igazság P Különben pedig nemcsak a lépcsőt ílajdonosoknak nincs joguk a statusquo fenntartásához, de a hatóságnak sincs, mert a fennálló szabályrendélet végrehajtása kivételéket, vagy elnézést nem tűr. Reméljük is, hogy ami naponként ezrek szemét szúrja, lel fog tűnni végre azoknak is, akiknek tiszte az egyenlő mértékkel való mérés, ami, hisszük, nem is fog elmaradni ! »Munkásvezér-biztositó* -intézet, vagy mire is jó a munkások pénze?« Mindenki tudja, hogy a demokraták a legkiválóbb szájbőr-iparosok. Véres könnyeket hullatnak, hogy az átkos burzsoá a népnek még a bőrét is lenyúzza s Ígérnek eget-földet, paradicsombeli boldogságot (paradicsomszósszal, vagy anélkül), majd ha ők kerülnek uralomra. De ez az általános boldogság még a jövő zenéje. Egyelőre azzal is beérik a vezér urak Halottak napján. Hol Vannak a mécsek. Koszorúk, Virágok? Avagy talán nem is Temetőben járok? . . . Dehogynem ! Dehogynem! Kihozott a bánat. ZokogVa siratom Drága lluskámat. Itt hagytál, elmentél, Angyalnak kellettél, Édes boldogságom . ... Lobognak a mécsek ? Égő könnyet érzek S csak — sirodat látom. VIZ FERENC. Muzsikálnak a cigányok. (Folytatás) Özvegy Bacsó Péterné erősebben ölelte magához a lányát és megcsókolta puha, szőke haját. — Én édes leányom ! . . . A jó Isten majd csak megszabadít ettől a sok szenvedéstől. Nem kell mindjárt a halálra gondolni. Valahogy még életedben is jóra fordulhat az egész. A beteg szomorúan ingatta szőke fürtös fejét. — Nem, nem, édesanyám. Az én életem már csak ilyen lesz. Tudom jól. Tudtam akkor is, mikor édesapám kedvéért hozzámentem ehhez a . , . hát ehhez az emberhez. Hisz az uram, hát csak nem mondok rá rosszat! — tette hozzá csöndes megadással. A tavaszi nap meleg sugárral csókolta végig fehér arcát, aranyos haját. A ragyogó fényben olyan volt a szegény asszony arca, mint egy szenvedő mártíré. . . . Súlyos, nehéz igát vállalni magunkra — mások helyett és hordozni egy életen keresztül: nem is csekély áldozat . . . Az öregasszony csendesen kezdett beszélni. — Szegény boldogult édesapád ha tudta volna ezt előre, dehogy erőltetett volna ehhez a zsidó-ivadékhoz. Ámbár én mindig mondtam neki: Péter te, nem jó vége lesz, ha te mindig azzal a vén huncut Sághival állsz össze egy kompániába. Annak az apja még zsidó volt. Őt is Schaszbergernek, vagy mi a csudának hivták annakelőtte. Hogy kikeresztelkedett? Már én csak azt mondom neked: kutyából nem lesz szalonna. A zsidó csak zsidó marad, sohsem lesz belőle magyar. De szegény édesapád csak nem hallgatott rám Mikor aztán benbukott és az öreg Sághihoz fordult segítségért. — Igen, ugy történt az egész, — szólt közben Katica. — Hagyjuk ezt édesanyám, ne bántsuk szegény édesapámat. Hadd nyugodjék odalent. Csak nem hagyhattam az én jó szüleimet öregségükre koldusbotra jutni ? Megtettem, amit az öreg Sághi kívánt. Hozzá-