Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-11-08 / 45. szám

2. oldal. Pápa és Vjdéke 42. szám. ha — izleltetőül a jövőből — nagyszerényen önmagukról gondoskodnak. Itt van például a munkásbiztositó-intézet ügye. Mikor a róla szóló törvényt megszavazta az országgyűlés, azt hittük, hogy hatalmas lépést tesznek előre a szociális haladás terén. De, ami olyan jól festett elméletben, nem vált be a gyakorlatban. A képviselőház pénzügyi bizottságának keddi ülésén cifra dolgokat mesélt Nagy Emil és Busa Barna. Azt mondották, hogy a munkásbiztositó-intézet tulajdonképen munkásvezérbiztositó-intézetté —- avanzsirozott. »Az agitációban kifáradt, vagy a szocialistaságba beleunt, vagy a pártvezetőség által csendes eltávolításra ítélt szociáldemokrata vezérek számára szerveztek itt horribilis nagy fizetésekkel rendszeres állásokat.« Bokányi Dezső megelégszik — hatezer koronával; Kis Adolf, Sarkadi és Groszmann Miksa már tizenkétezer koronás fizetést húznak minden előképzettség nélkül,

t mig más, tisztességes hivatalnok óriási előképzettsége eller.ére sem r el soha ilyen állást ... A kutyafáját; nem is lehet olyan rossz az az »üldözött, elnyomott« demokratavezéri állás! Egészen tisztességesen megélhet belőle az ember, csak jó nagy — szája legyen! Azoknak, akik csak kritizálni tudnak, hogy dolgozniok — ne kelljen! Még ezelőtt egy-két hónappal valósággal divat-számba ment bizonyos »előkelőbb« körökben a patronázs működésének lekicsinylése, a patronesszek nagyképű lesajnálása. Hát ezeket az »előkelőbb« köröket mélységes alázattal kérjük, olvassák el mai vezércikkünket. De figyelmesen. Különösen a második részét, ahol a patronázs jótékonysági szakosztályának működéséről vagyon szó. És, ha látták, hogy mennyire tévedtek eddig a nagyhangú kritizálással, vagy hagyjanak fel vele, vagy pedig csinálják meg jobban, mint a patronázs vezetői. Mert kritizálni könnyű. De piszkos, egészségtelen lakásokba elmenni, a haldokló ágyára ülni, nyomorúságán segiteni, fájdalmait enyhíteni nehéz dolog. Azaz, hogy ez is könnyű, de csak annak, akit hegyes nyelv helyett érző szívvel, szerető lélekkel áldott meg -az Isten. S mi és velünk együtt a szegény elhagyottak ilyen lelkeket tisztelünk a mi kedves patronázsunkban! A jótékonyság pszichológiája. A patronázs szegényeinek „gondviselése," Jótékonyság az emberi szivnek legszebb virága. Boldogítja a jótevőt s boldoggá teszi azt, ki a jót elveszi. De mint minden boldogságnak, ennek is kellő alappal kell bírnia amannak, s emennek is szivében. Ez alap nélkül se szine, se zománca, se illata nincs a jóteltnek. Valóságos szalmavirág, célját el nem éri. A jótékonyság psichológiájának | megértése nélkül nincs eredmény e téren . én azt hiszem, hogy a népkonyha eszméje épp e zátonyon feneklett meg. Annak a szegénynek, aki rászorul adományunkra, szintén van lelke, ő is velünk egysorsu, magasabb rendeltetésű szellemi lény. Vannak vágyai: szellemi és anyagi vágyai. Manap ez utóbbiak elsőbbek az elsőknél.- Mert ezek meg vannak tágulva, meggyengültek. Csoda-e, hogy helyt engednek a csupán anyagi ideálnak ? A társadalom nem tudja kielégíteni ezeket a felkeltett vágyakat. A lelkeket lassanként: oly sötét világnézet ragadja meg. amely magának a társadalomnak lerombolásában keres orvoslást. Arra persze nem is gondol, hogy az összezúzott szivet nem gyógyítja meg sem vagyon, sem rang, sem méltóság és csak a múló árnyék után szalad a szegény, mikor azt véli, hogy a földi javakkal együtt a boldogságot is megszerezheti. Puszta adomány, mely terhével kötelez, testi fájdalmat, ínséget enyhit ugyan, de a megkeseredett lelket, a tört szivet érintetlenül hagyja, nem jótékonyság. Ez a szivre irányul. Az anyagi adomány mélyén élő, ható erővel bizonyítja azokat az igazságokai, amelyekből vigasztalódás, önmegtagadás, megnyugvás sugárzik. Az elhalványult szellemi vágyakat erősítgeti: keresi, fel akarja lelni, ujjá alkotni, visszahódítani a sötét hatalmaktól az emberi szivet. Mert az bizonyos, akié a sziv, azé minden mindenütt és minden körülmények között. A sziv pedig azé, aki megosztja vele a bajt, a szenvedést, megédesíti csordultig megtöltő keservét. mentem a fiához. Pedig nehéz volt . . . még most is nehéz , . . Az utolsó szavakat már csak halkan suttogta. Egy darabig hallgattak, azután Katica nagyot, mélyet sóhajtott. — Milyen szép itt minden ! Ez úgyis az utolsó tavasz, amit még megélek. Mire megint eljön a tél, már nem leszek itt . . . Az édesanya szeméből halkan szivárogtak a könnyek. —• Csak azt sajnálom, — folytatta -a beteg el-elakadó hangon, — hogy Pista . . . az én Pistám . . . ugy haragszik rám . . . Az ősszel ugy húzatta az ablam alatt, mintha nem is volna már szive . . . Édesanyám lelkem, tegye meg nekem azt az egyet, azt az utolsó kérésemet, hogy elmoud mindent Pistának ... Ha majd meghaltam, beszélje rá, hogy jöjjön el hozzám ... a síromhoz a . . . temetőbe . . . csak egyszer egyetlen egyszer . . . A végét már alig lehetett hallani. Csak az esti szellő suttog ily lágyan, mikor átsurran a szomorúfűz ágai közt és megrezgeti az ezüstös leveleket. III. Eljött a tél, lehullott az első hó, hamarább, mint várták, elfagytak, elhaltak a késői virágok. . . . Harangoznak, imádkozzunk ! . . . A virágokkal együtt elfagyott, elhalt egy ifjú élet, egy élet szenvedése is. A fiatal, szép Bacsó Katicáé. Sághi András felesége már nem szenved. Ott fekszik a ratalon, kiterítve, némán, holtan. Sokan vannak a haloltlátogatók. Rokonok, ismerősök. De hiába keresik a gyászoló férjet. Annak most épen olyan mulaszhatatlan dolga van Pesten, — ugy irta, —- amihez okvetlenül szükséges az ő személyes jelenléte. Hát jól van. Az apja fogadja helyette a részvétnyilatkozatokat. Az öreg iparkodik lehető szomorú képet mutatni, dörzsöli közbe-küzbe e ravasz szürke szemét, ha talán könnyezésre tudná birni, de nem sikerül. Nem csoda. Neki örömnapja van voltaképen, mert ami kevés még megmaradt a Bacsó-birtokból, most az is az ő famíliájára száll. De azért csak dörzsöli a szemét és köszöni a nagy részvétet. Özvegy Bacsóné nem érez és nem hall, nem lát. Csak térdel a koporsó mellett és nézi a szép halottat. Mert nagyon szép halott. Fehér mennyekzős ruhájában olyan, mint egy valódi angyal. Megérkezik a plébános és megkezdi a beszentelést. Valamennyien letérdelnek. . . . Harangoznak, imádkozzunk ! . . . Mikor véget ér a szertás, a pap int, hogy szegezzék be a koyorsót. — Ne még! ne még — sikolt föl az anya és odaveti magát a halott angyalra. — Kelj föl, Katicám! Kelj föl, én édesem, én virágom ! Kelj föl I Nem maradt odabent szem szárazon. Csak a halott fekszik nyugodtan érzéketlenül. Hideg, iehér arca nem melegszik föl, nem pirul ki az édesanyja csókjaira. Pedig, akit az édesanya csókjai nem tudnak életre kelteni, az igazán meg van halva. — Katicám, én virágom, kelj föl! Kifogástafwi szabás« férfiruhák, papiruhák Legolismertehh cy

. \T ÄG Ö DEZSŐ Wkalldtfatotvel 1 tascbnak, erdőőröknek, úgyszintén minden egyenrahát viselő tes, r gj. tületnek egyenruhák CÁPA, Fő-tér. 53. szám _ Nagymunkás szabó segédek felvetetnek, ga legelegánsabban mérték után első pápai férfi-divatterme