Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-10-18 / 42. szám

2. oldal. Pápa és Vjdéke 42. szám. VÓny. Elméletben mérhetetlen távolságra vannak egymástól. De az életben nagyon is szépen megférnek egymás mellett, amint a következő pikáns kis história bi onyitja. Annak idején élénk visszatetszést keltett a ker. munkásegylet körében, hogy valaki a ker. szocialisták derék, megbízható embere helyett másra bízta az Uj Lap elárusitását. De á neheztelés, a bizalmatlanság hamarosan megszűnt, mert az uj lapkihordó, aki állandóan viselte a népszövetségi jelvényt, hiven teljesítette kötelességét. Hát akkor mi kifogásunk van ellene? Nekünk? Semmi. Ami ezután következik, azt intézze el vele az, aki a lap elárusitásával megbizta! A mult vasárnap t. i. noha még csak okt. 11-ike volt, (ha nem füllent a kalendárium!) beszedték az Uj Lap október első tizenegy napjára esedékes előfizetési dijat. S mikor ennek a rendkívüli intézkedésnek az okát kérdeztük, az elárusító fia (legalább annak monnta magát) azt a választ adta, hogy keddtől (okt. 13.) kezdve más fogja kihordani az Uj Lapot. —• Aztán miért? — »Mert édesapám nem kap annyit, amennyit várt. Nem keres többet naponként 63 krajcárnál. Azért hát most majd a — Friss Újságot, meg a Budapesti Naplót (ennek a gyomrában van az a hires Magyar Szó!) árusitjuk.« Hát ez meghatóan szép. Hogy 63 krajcár napi kereset elég-e két, legföljebb harmadfél órai munkáért, afelől nem vitatkozom. Szerintem elég, mert biztos s amellett könnyű kereset. De a tanulságot vonja le belőle az, akit illet. Először is olyan emberre kell bizni az Uj Lap árusítását, akinek erős kath. meggyőződése van.. No meg legalább is olyan jó pergő nyelve s rábeszélő tehetsége, mint a jó Domonkosnénak, az Uj Lap néhai való elárusítójának. Másodszor, jobban meg kell válogatni, kit lehet felvenni a Népszövetségbe. A népszövetségi tagság egyenesen kizárja azt a lehetetlen helyzetet, hogy a kath. vallást gyalázó lapokat éppen az az ember árusítsa, aki Népszövetségi, hitvédő jelvényt visel a mellén. Vagy már nem viseli? Késedelmes lapkihordás. Városunkban a jelen év folyamán örvendetesen megszaporodott az Uj Lap előfizetőinek száma. Örömmel emlékezünk meg erről a tényről, mert az ébredezni kezdő kath. öntudat előhaladását I látjuk benne. Visszaesésnek ezen a téren nem I szabad bekövetkeznie, mert ez egyenlő volna az öngyilkossággal, magával a halállal. Ép ezért még idejekorán felhívjuk az illetékes körök figyelmét arra a sajnálatos körülményre, | hogy az Uj Lap kedd óta 3—4 órával ké- ( söbb kerül az olvasó-közönség kezébe, mint azelőtt. Minden kezdetnek megvan a maga nehézsége; meg tudjuk érteni, hogy az uj kihordó még nem élte bele magát egészen a hivatalába, de az már még sincs reűdjén, hogy ugyanazt a lapot, melyet azelőtt reggel 7 óra előtt megkaptunk, most csak d. e. likőr olvashassuk. Hisszük, hogy felszólalásunknak meg lesz az eredménye; az előfizetőket türelemre, az intézőséget pedig erélyes és \ gyors fellépésre kérjük. Az analfabéták oktatása. Kérelem a kath. tanitói karhoz. (*) A Kath. Népszövetség központi irodája lelkes felhívást bocsátott ki a i napokban. Arra kéri a vidéki szervezetek vezetőit, hogy tanítsák meg az analfabétákat irni-olvasni. Az általános választói jog előestéjén, amikor minden párt megfeszíti egész erejét, hogy híveinek mentől nagyobb jogokat biztosítson, természetesnek és magától értetődőnek tartják azt a felhívást. Számos kisebbnagyobb ügyünk, életbevágó érdekeink a parlamentben nyernek megoldást, tehát, ha élni. fejlődni akarúnk, szükségképen gondoskodnunk ketl táborunk megerősítéséről. Mióta a »Népszava« kipattantotta a nagy titkot, hogy az uj választói jog a pluralitás, a többes szavazat elvén épül fel, s hogy az irni-olvasni nem tudók csak tizen adhatnak le egy szavazatot, még más cserencsétlenkbb halandó egymaga rendelkezik három szavazattal, azóta valóságos versengés indult meg a Kath Népszövetség fővárosi és vidéki szervezeteiben az analfabéták oktatására s volt a kath. tábor szavazatainak gyarapítására. Hogy igazságos, méltányos dolog-e ez, hogy egy gyárosnak ugyanannyi szavazata legyen, mint a haza harminc más polgárainak arról nem vitatkozunk, de nem is vitatkozhatunk, mert az ilyen politikai térre való elkalandozást tiltja lapunk társadalmi jellege. S ép azért nem is politikai, hanem kulturális szempontból szólunk hozzá az emiitett felhiváshos. — Szó sincs róla, csuhás; itt maradsz köztünk, te kutya ! Hát mégis ráismertek ! Firmin testvér azt hitte, ütött utolsó órája. Nem is igen értette, mit akarnak tőle. Cserélje fel a fekete kabátot kék munkászubbonnyal, fegyverrel kezében álljon a torlaszra s jó hazafi módjára viselkedjék. így lármázott a vad népség. Firmin testvér hamarosan ott állt a torlaszon, mint forradalmár, kékszinü zubbonyban, fegyverrel a kezében. Ugy vélte, álmodik, nehéz, otromba álmot álmodik. Valóban ő volt. aki egy órával ezelőtt szerzetesruhában járkált kolostora csendes folyosóin? Nem ismert önmagára; megborzadt maga magától az uj, visszatászitó ruházatban. De alighogy észretért rémületéből máris reménykedett. Az est beálltával bízvást lesz alkalom a menekülésre. Ám iziben észrevette, hogy nem biznak benne, megfigyelik. Mindhiába, még az éjnek sötétjében sem menekülhetett. Őrtüzek lobogtak köröskörül; minden utcai lámpás égett. Az utcákon élénk volt az élet, akárcsak nappal. Éjféltájban mindenki, aki a torlaszon állott, kapott egy kis pálinkát, de föl nem'váltották őket; senki se szólt se nyugvásról, sem alvásról. Kétségkívül várták a rendes katonaság _ támadását. Ezt hitte Firmin s egyes szavak, melyeket kelletlen bajtársai elejtettek, csak megerősiték hitében. Hej, azok a derék, vitéz katonák, akik előbb idegen fegyverek ellen védték a hazát, most pedig az emberi mivoltukból kivetkőzött csőcselék kezéből akarják kiragadni a fővárost. Hogy kívánta őket ide a szegény Firmin ! Hogy könyörgött szivében, hogy az angyalok harcoljanak e vitézek oldalán és vezessék be őket a szabaddá lett városba! S valóban a mosolygó májusi nap, mely a rövid, rettenetes éjszakára virradt, meghozta a szabadulást. A csapatok betörtek a városba, a torlaszok ledőltek; némelyek elkeseredett harc után, mások ellenállás nélkül. Győzött a rend. Most a forradalmárokon a sor, hogy reszkessenek. Kihirdették a rögtönitélő bíróságot és vasszigorral hajtották végre az ítéletet. Az állami börtön egyik termében néhány száz forradalmár forrongott. Ezeket nem is állították haditörvényszék elé; fegyverre! kezökben találták őket — ez elég volt: halál fia mindegyik! S Firmin testvér köztük volt. A katonák, kiket annyira kivánt, lesznek hóhérai. Gyorsan ment a dolog. Nem volt ideje eldobni a gyűlölt fegyvert s megszökni a torlaszról, visszafutni a csendes házba, ahol szorongva vártak reá. Néma csend honolt a zord teremben. Csak közbe- közbe hangzott be az ajtón egy tisztnek kemény, egyhangú szava : — Hat ember előre! — Szó nélkül lépett erre előre az a hat, aki legközelebb állt az ajtóhoz, nyomban utána puskaropogás kint az udvaron s aztán ismét hangzott a parancs: — Hat ember előre! Senki se mert ellenszegülni e parancsszónak, pedig a halálba szólott. Ezek a rablógyilkosok, akik előtt egész Páris remegett, tompa megadással, szinte érzéketlenül mente" R ^Y V JIM

L X" 88 Kitogástalai szabá-i __ \ ___ * __ __ " m férfirnhák, papiruhák Legelisttcrtrtft e

V V ÁG Ö DEZSŐ «—MM—*« | # §§ tasoknak, erdőőröknek, - első pápai férn-divatterme * i ..^sr.ssf'L. , Sg tületnek egyenruhák ^APA, Fő-tér. SS. »iám ^ .....

r.. Nagymnnkás szabó segédek felvétetnek, m legelegánsabban mértékű*«