Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-08-02 / 31. szám

IIL évfolyam. Pápa, 1908. augusztus 2. 31. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50 K Egyes szám ára 24 fillér. HEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőseg: Pápán, Fő-tér 13-ik házszám. A kiadóhivatal vez : >e • SÜLE GÁBOR, viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket f lvesz HajnÓCZky Árpád lés Vajdits Károly könyvkereskedése A pápai kath. társadalmi élet rákfenéje: (*) Az a rákfene, melyet a cikkem ciméül ódabiggyesztettem, nemcsak a pápai kath. társadalom testét marcangolja. Országos baj, mely annál fenyegetőbbé válik, minél tovább késik az orvoslása. Épen 60 esztendeje, hogy eltörölték a nemességet. Az egyes osztályok közt ledőltek a korlátok. Nincs többé kiváltságos osztály, nincs nemes és jobbágy; csak szabad polgár a szabad hazában. Nincs többé arisztokrata. Demokraták vagyunk valamennyien ! Ugy-e, milyen szépen fest az uj Magyarország a — papiroson? . , . Mert tényleg sohasem bomlottak annyira az emberek a cimek után, mint épen napjainkban. Néhány évvel ezelőtt még kirakatba kellelt volna tenni azt a boldogtalant, aki nem érzett gomblyuk-fájdalmat. Uj nemesség, lovagság, rendjel nem kellett ? De, menynyire kellett a — demokrata magyarnak ! Még a zsidó is szivesen feltűzte dobogó keblére a — keresztet. Pedig amúgy ugyancsak rugdalózott ellene. Nincs ur. Nincs paraszt. Egyenlők vagyunk mindnyájan. Hát akkor miért fütyül (szerencse, hogy nem: köp) a demokrata nagyságos ur a »bagósszáju« parasztra? Aztán az a rettentő cimkórság ! Régente az ősi nemesi családok férfitagjait egyszerűen csak nemzetesuramozták. A nőket meg ugy hivták: nagyasszony, vagy nemzetes — asszony. Manapság kitüntetés-számba megy, ha az embert tekintetes urnák szólítják, mert még a legutolsó, fütyölő handlét is lenagyságosurazzák ! Nincsenek kiváltságok? Sohasem csavargott annyi potyajegyes fráter az országban, mint napjainkban. Már két izben is megtörtént velem, hogy nem kaptam helyet a vasúti kupéban. Mert a potyajegyesek az őket jellemző megdöbbentő szerénységgel minden talpalattnyi tért lefoglaltak. Igazán bohózatba illő jelenet volt, hogy nekem állnom kellett, mert megfizettem az egész vasúti költséget, a potyajegyesek meg ültek, mert egy krajcárt sem fizettek. Az igaz, hogy én nem mutattam meg a fényképemet, ők meg sorban boldogították a kalauzt jó-roszszul eltalált ábrázatukkal. Csodálom, hogy annak a szegény embernek a szeme ki nem sült a — gyönyörűségtől! De nem folytatom tovább, mert igen messzire tévednék. Csak azt akarom röviden konstatálni, amit már jó néhány évtizeddel ezelőtt észrevett Eötvös József báró, hogy fene — nagy demokraták lettünk — fölfelé; lefelé csak ugy bűztünk a gögtó'l. El szoktam menni a Kath. LeLevél a feredőből. (*) Hétről-hétre türelemmel vártam hogy az én kedves Takács, barátom majd csak megszólal e

1 világlap hasábjain s elmeséli, mi újság vagyon Csikországban. De a nagy nyilvánosság előtt hallgat. Jul. 23-a vagyon már, hogy e sorokat írom s eddig csak egy rongyos kártyát kaptam tőle; azon is csak annyit irt, hogy nagyságos urazzák ott Csízen. Hát — mondok — Allah növessze nagyra a szakálladat, drágán fogod még Te megfizetni azt a nagyságos cimet! Sokkal jobb volna, ha valami kis girhes tisztelendő uracskának néztek volna, akibe csak hálni jár a lélek. Mert, igy, hogy nagyságos uraznak, majd az erszényedbe talá'l hálni járni a — peták. Mivelhogy pedig ez a szó került a tollam hegyére, hogy — peták, gondoltam magamban, megállj Pupák, majd lefőzlek. Ha Te nem akarsz irni a csizi feredőbül, majd írok a boronkai (por) feredőbül s olyan szépen megszólaltatlak, hogy gyönyörűség lesz hallgatni. Különben

: nem is volt. ám olyan bolondság az a boronkai feredő, mint első pillanatra látszik. Itt volt a rétünkön, a házzal átellenben. A hosszúsága nagyobb volt, mint a szélessége, a vize hol nyakig ért, hol lejjebb, hol tiszta volt, hol nem, de azért mindig pompásan lehetett benne lubickolni. Hanem most csak az alján van egy kis sár, mert a múltkor, hogy az a nagy tűz volt a faluban, kimerték belőle a vizet fenékig. Nincs mit tenni, meg kell várni, mig valami jótékony eső meg nem tölti. Karácsonyra valószínűleg megtelik — legalább lehet korcsolyázni. Volna ugyan egy másik íeredő is. A teknő. De erre csak szent áhítattal tudok nézni. Valamikor, réges-régen, amikor még kis fiu voltam, egy napon kimondotta a családi tanács, hogy Kőszegre megyek diáknak* Az elutazás előtt való estén feltették a teknőt az asztalra, magamra hagytak, hogy lemoshassam az uti port. (Mek-mek mek!) Ne* Ott találkoztam veled, Zs., először! Pá, jó mulatást! Öreg. j kifohászkodtam, belebújtam a teknő,be, lubicj koltam, de nem azzal a gyermekes vidá'm! sággal, mint máskor. Ugy el voltam keseI redve, mint a fanyelű bicsak. Hogy minek is j kell nekem elválnom az én kis akáclombos j falumtól, áldott jó édesanyámtól? Záporként j hullt a könnyem. S addig-addig sírdogáltam, ; mig el nem nyomott a buzgóság. Mit álmodj tam, nem tudom. Ha abban az időben verekedtek volna az oroszok a rusznyákokkal, biztos valami tengeri csatáról álmodtam j volna, mert irtózatos dördülésre ébredtem föl.. A fejem zúgott, sötét volt körülöttem s mikor kínomban rúgni akartam, a teknő szélében akadt meg a lábam. A nagy robbanásra beszaladt Édesanyám. Ijedt arccal keresett, oe nem látott mást, csak tengert a szobában és egy mozgó tekrlyőt. T. i. én voltam alatta. Mikor látta, hogy nincs semmi bajom, megsimogatott egy kicsit. Akkor ordítottam a torkom szakadtából, most azt mondom, áldja meg az Isten érte ! Pedig neki is fájt, hogy megvert, de, hogy én is oly szellemes legyek, mint a Lipótváros kedvence, a Benedek Já_