Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-03-31 / 13. szám

•2. PÁPA és VIDÉKI: 1907. március 31. Föltámadás. — Szonett. — Irta: GERGYESI FERENC. Diadalt zeng a szent győzelmi est, dó illatú felhőkön átragyog Fehéren a legszentebb égi test; Harang szól: újra él már a halott. A hit készt porba gőgös térdeket, Kemény szívből áhitatot fakaszt, Hogy im az Úr közöttünk lépeget S mint harmatár üdít a szent malaszt. Konok szidére hull a harmatár, Ki távolabb gúnnyal, mosolygVa áll, A férfinak s leVonja szent erő. Mellét Veri a porba térdelő, Ma legbuzgóbban ő zeng hálaszót: Alleluja, Krisztus feltámadott! A munkához való jog. Irta és az esztergomi Kath. Legényegyletben felolvasta dr. CSERNOCH JÁNOS orsz. képviselő. A munkához való jog és kötelesség a nagy szociális kérdésnek egyik részlete és amint a nagy szociális kérdés folytonos fejlődése mellett, uj és uj változásokon megy keresztül, igy maga a munkához való jog kérdésénél is, minduntalan más és más, sokszor homlokegyenest ellenkező felfogásokkal találkozunk. Bismarck herceg volt az, aki 1884. évi május 9-én mondotta el a német birodalmi gyűlésen e nevezetes szavakat: »Én feltétlenül elismerem a munkához való jogot és kiteszem magamat érte addig, mig ezen a helyen állok. Vájjon nem mélyen gyökeredzik-e összes erkölcsi viszonyainkban az, hogy az a férfiú, aki odaáll polgártársa elé és ez mondja: én egészséges vagyok, szeretek dolgozni, de munkát nem találok fel van jogositva egyúttal azt is mondani: »Adjatok nekem munkát! és az államnak kötelessége neki munkát adni.« Bismarcknak ezen nevezetes szavai fölött egész irodalmi harc fejlődött ki, amelynek folyamán különféle ellentétes vélemények kerültek felszínre s ámbár egyesek vitatták, hogy tisztán jogi szempontból a kimondott tétel helyét meg nem állja, abban egyértelmű volt a nézet, hogy erkölcsi joga igen is mindenkinek van a munkához. Nem is szorul ez valami nagy bizonyitásra. A jog és kötelesség kölcsönös fogalmak. Ahol jogról van szó, ott nyomában jár a kötelesség, a kötelesség pedig jogok nélkül el sem képzelhető. A munka kötelességét maga a Teremtő tette az ember vállaira akkor, mikor azt mondotta neki, hogy arcának verítékével fogja keresni kenyerét és hat napban szabta meg a heti munka idejét. Szent Pál apostol pedig ugyanezt röviden, világosan ekkép ejezte ki: » Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék.« (2. Thess. 3—10.) Rendelkezésére bocsátotta az egész természetet, annak összes kincseivel együtt, de ugy, hogy az embernek a saját testi és lelki erejével kell a természetben rejlő kincseket kiaknáznia, a természettől ugy szólván kierőszakolnia. A földmivesnek a földet kell munkálnia, hogy szolgáltassa azt, amire szüksége van. A földmivesnek nyomába lép az iparos, midőn a nyers anyagot használhatóvá teszi. A bányásznak a föld mélyébe kell szállania, hogy az ott rejtett kincseket fölszinre hozza s átadja annak, aki azokat iparával vagy művészetével az emberiség szolgálatára bocsátja, s igy megy ez végig az összes foglalkozási ágakon: mindenütt megtaláljuk a munka jogát és kötelességét. Nagyon jól fejezi ki ezt az igazságot a magyar közmondás azzal, hogy a sült galamb sekinek se repül a szájába, hanem minden falat kenyeret először mag alakjában kell az anyaföldből előteremteni és sok, különféle munka segélyével, sok munkáskéz közreműködésével addig készíteni, mig élvezhető és az ember táplálására alkalmas eledel lesz belőle. Nagyon tévedne azonban az, aki a munka alatt csak azt a munkát értené, amelyet testi erőnk kifejtésével végzünk. Sőt ellenkezőleg; a testi munka a legtöbb esetben föltételezi a szellemi munkát. A szellemi munka a testi munkánál is fontosabb, annak alapját képezi és irányát szabja meg. Terv nélkül a legképzettebb kézi munkás sem képes valami nagyot alkotni. Hiába akarna építeni a kőmives, ha a legapróbb részletekig kidolgozott terv nem feküdnék előtte. Hiába állana szedőszekrénye elé a nyomdász, lia az emberi szellem rendelkezésére nem bocsátaná alkotásait. Hasztalan fáradna az aranyműves, ha a teremtő művészi léleknek szellemi munkálatait hiven megrajzolva nem . látná szemei előtt. És hogy az egyszerű és legismertebb iparos műhelyébe is leszálljak s onnét vegyem előadásomhoz a példát, hasztalan iparkodnék a szabó egy jó és megfelelő ruhadarabot készíteni, ha munkájával elől nem jár a szabász, aki munkájában nem csak kézi ügyességét, hanem szellemi erejét is érvényesítette, hogy munkásának, kézi ügyessége kifejtésére kellő anyagot és alkalmat sznlgáltasson. Igy megy ez ismét végig az összes munkák egész hosszú láncolatán. A szellem az, amely vezet és kormányoz; a kezet vezetik és kormányozzák. A munkához való jog annyira átment a köztudatba, hogy midőn néhány évvel ezelőtt a munkanélküliek a magyar országgyűléshez kérvényüket benyújtották és munkát kértek, a képviselőház egészen természetesnek találta, hogy kérvényüket a kormány figyelmébe ajánlja. A kormány viszont sietett is kijelenteni, hogy az ország különböző részeiben szükségmunkálatokat fog elrendelni, amelyeknél mindenki, aki dolgozni akar, munkát talál, vagyis más szavakkal: munkához való jogát érvényesítheti. A munkához való jogot azonban nemcsak ez értelemben kell venni, hogy t. i. mindenki aki dolgozni akar, munkához juthasson, hanem ugy is, hogy senkinek sem áll jogában a dolgozni akarót a munkában akadályozni. Ez is az embernek veleszületett joga, amelyet soha senki sem tagadott. Sem a pogány okorban, sem a sötétnek csúfolt középkorban, nem találunk reá példát, hogy valaki azokat, a kik dolgozni akrtak, munkájukban akadályozta volna. Annyira tisztelték mindig az ember jogainak eme legelsejét, hogy a legnagyobb forradalmak és felforgatások idejében sem jutott senkinek eszébe az embert eme jogának gyakorlásában akadályozni vagy azt lehetetlenné tenni. A munkához való jognak megtámadása, az egyenlőség, testvériség és szabadság korának egyik jellemvonása, de egyúttal szégyene is. Manap, midőn teli szájjal azt kiabálják, hogy jogokért küzdenek és hogy a jogokból kitagadottakat akarják a jogok részesévé tenni, égyuttal harcot indítanak a jogtalanoknak úgyszólván egyedüli joga, a munkához való joga ellen. Jpgot a népnek irják zászlaikra: s ők maguk lábbal tiporják a nép jogait. És a legnagyobb jogtalanság és zsarnokság amelyet valaha az emberiség ellen elkövettek, sőt bátran gyilkosságnak is lehetne nevezni, midőn a munkást egyedüli tőkéjétől, munkájától fosztják meg s ezáltal őt magát és családját is nyomorba taszitják. Megfosztják a megélhetés és fentartás egyedüli eszközétől, a munkától és családjával együtt éheztetik. Nem szükséges részletesebben reá mutatnom, hiszen mindennap látjuk és tapasztaljuk azt a terrorizmust, amelyet a dolgozni, akaró munkásokkal szemben gyakorolnak Munkára senkit sem lehet kénszeriteni; azzal a mi sajátja, mtndenki szabadon rendelkezhetik. A munkás, ha dolgozni akar, dolgozik, ha nem akar, nem dolgozik, ez az ő saját ügye. De azt, aki dolgozni akar, nincs joga senkinek akadályozni abban,, hogy dolgozzék. Nem menti ezt semmiféle ürügy; sem szakszervezet, sem bérharc nem jogosít fel senkit arra, hogy mást dolgozni ne engedjen vagy, a mi még rosszabb, munkájában erőszakkal akadályozza. Az már azután mindegy és a dolgon semmit sem változtat, hogy az akadályoztatás melyik módjához folyamodnak. Mert akárnyilt. a törvénybe ütköző erőszakot akár pedig az úgynevezett bojkottot használják föl arra, akár föltételül kötik ki a dolgozni akaróknak vagy más elvüeknek kizárásá hogy a munkában akadályozzák, nekik a kenyérkeresetet lehetetlenné tegyék, mindig a legnagyob jogtalanságot követik el társaikkal szemben, a melyet semmiféle cél nem szentesíthet. Hisz, ha igaz volna ez, hogy bérharc idején az ugynevezet sztrájktörőkkel, dolgozni akarókkal szemben szabad az üldözés bármiféle eszközét használni, mert különben veszélyeztetve van a bérharc végczélja, akkor a dolgozni akarók folytonos támadásoknak volnának kitéve és az egész emberi társadalom örökös háborúskodásnak volna színhelye. Uj állam, uj hatalom keletkeznék az államon belül, amely törvényeket alkotna Kisérelje meg a Németkereszturi (Sopronkeresztur) ásványvizet, amely a legjobb és legegészségesebb asztali viz. minden jobb fiiszer- és ásványvíz-kereskedésben.