Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-02-17 / 7. szám

4. PÁPA és VIDÉKE 1907 február 17. többnyire helybeli urinők és urak, de néha vidéki szereplők is hozzájárultak az ünnepély sikeréhez. A kath. kör mindjárt kezdetben foglalkozott az autonómiával is. 1898 junius 24-én két tagot küldött Budapestre a kath. nagygyűlésre. Gyakorolta a jótékonyságot is. 1898 okt. 20-án a mihályházi égetteknek 50 frtot küldött segítségül. 1902 ápril. 00-án 10 K péterfillért szavaz meg. Ugyanazon év szept. 17-én az abrudbányai róm. kath. templom építésére 10 koronát küld, meg 100 koronát szavazott meg a róm. kath. főgimnáziumra. Különösen megemlitendőnek tartom Martonfalvay Elek ügyvéd urnák a római katholikus nőpraeparandia ügyében tanúsított fáradhatatlan működését mind a megyéspüspök ur, mind a miniszter ur előtt. Ezért neki külön köszönetet mondok. (Élénk helyeslés és éljenzés). Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ezekben voltam bátor ecsetelni a pápai Kath. Kör 10 évi működését s midőn köszönetet mundok m. t. hallgatóimnak szives türelmükért, azon kívánsággal zárom be szavaimat, hogy ezen Kath. kör terjedjen és virágozzék a pápai katholikusok igaz örömére. (Lelkes éljenzés és taps). A közgyűlés feszült érzeklődéssel hallgatta a diszelnök beszédét, a végén pedig lelkés éljenzéssel és tapssal jutalmazta. Bottka Jenő a kör nevében köszönetét fejezi ki a diszelnök urnák s azt indítványozza, hogy beszédét egész terjedelmében tegyék közzé a kör legközelebb kiadandó Évkönyvében, valamint a kör hivatalos lapjában, a »Pápa és Vidéké «-ben. Indítványozza továbbá,|hogy a nevezetes évforduló alkalmával táviratilag üdvözölje a kör nagymélt. Hornig Károly br. megyéspüspököt, nagymélt. dr. Fehér Ipoly pannonhalmi főapátot és mélt. Esterházy Pált. Az indítványokat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Az elnök ezután szivből fakadt szavakkal kéri Isten bőséges áldását a Kath. Körre s az ülést bezárja. III. A nagy hangverseny. Már este 6 órakor sürü rajokban hullámzott a közönség a Griff felé. S ez a hullámzás meg sem is állt egész 7 óráig, a hangverseny kezdetéig. Szines, ragyogó képet tárt elénk a Griff hatalmas nagyterme. Együtt láttuk Pápa városának és vidékének egész kath. intélligenciáját. Az emelvény mellett jobbról a művészgárda foglalt helyet, balról a sajtó képviselői. A mi lapunk részéről Szentgyörgyi Sándor karnagy. Ott volt a tisztikar legnagyobb része, élén Frohreich Szabó Ernő ezredessel; a város világi és szerzetes papsága csaknem teljes számban (a vidékről is többen), a városi és vidéki kath. intelligenciának minden számottevő tagja és óriási, elegáns hölgyközönség. Egyenkint lehetetlen volna mind felsorolni. Az urak legnagyobbrészt frakkban, a hölgyek szebbnél-szebb báli toilettben. Hét óra után néhány perccel dörgő taps üdvözölte Szentiványi Károlyt a emelvényen. A Kath. Körök Orsz. Szövetségének igazgatója ezúttal is gyújtó hatással beszélt. Dr. Színek pleb. ur bírálata. Mindazok, kik Szentiványit a szociális kurzus alkalmával hallották, tudták előre, hogy magasztos szellemi élvezetnek lesznek részesei. De még a legvérmesebb reményeket is meghaladta az az eszmékben és kápráztató gondolatokban gazdag beszéd, melyben a kath. körök jogosultságát bizonyítva a korunkat mozgató nagy kérdésekhez egy-egy élesen megvilágított adalékot nyújtott a feszült figye- • lemmel hallgató közönségnek. Valóságos prófétai prédikáció volt ez a szónoki mestermű: a mélységes tudás és ragyogó fantazia termékei ünnepi himnusz, a keresztény szeretet fenséges apothéozisa. A hatást csak fokozta a szónok érces, csengő hangja és tüzes, magával ragadó előadása. Magas szárnyalású beszédét — sajnos — csak rövid kivonatban, közölhetjük. Szentiványi Károly beszéde. Az öröm és tisztelet érzésével üdvözli a pápai katholikus kört tiz éves jubileuma alkalmával. Nem a tiz éves kört, mi rövid lélekzet az emberi kulturában, hanem az eszmét, melyet a kör képvisel. Ez az eszme kétezer éves múltra tekint vissza, a jövőben pedig ezredévekben sem fejezhető ki a kora; hiszen a megteremtője azt igérte, hogy vele lesz a világ végezetéig. A társadalom keresztény kulturája, ha dekadencia történt, annak restaurációja az eszme, mely a kath. kört létrehozta és élteti, A kath. kör. ellen kétféle vádat szoktak emelni. Egyik reakcót emleget, a másik kicsinyeli a kath. kör kiható erejét, és a társas | összejöveteleket, szórakozásokat, melyek napi ] életét képezik, ürességnek minősiti. Mindkét i vád alaptalan. A társadalmi egyéb intézmények, melyek a haladást maguk számára foglalják le, valamely rég összeomlott más intézmény nyomán keletkeznek. A kath. körök igazán reakció eredményei és ezért a vádért nincs is okunk haragudni. Reakcióra csak az képes, miben az életerő el nem korhadt. A hajlékony fasudár, ha elhajlitják, visszavágódik eredeti irányába. A hamuvá nem hűlt parázs, a széltől, mely mint hamut szeretné elfújni, lángra lobban. A villamáram, ha vezetékét megszakítják és ellenállást igtatnak közéje, vagy elégeti, vagy izzófénnyé változtatja azt. A társadalom ily ősereje a kereszténység, az isteni alkotás, mely éppen őserejében képes reakcióra. Mig a társadalom ezen természetfölötti ereje létezik, nem áll be korhadás. E nélkül azonban a társadalom a pusztulás eltorzulásait tárja elénk. Felsorolja azután a világ kultúráit és beigazolja, hogy azon torzkivetések árnyékkulturák voltak. Beszélnek egyptomí kultúráról. És hivatkoznak az égbenyúló piramisokra, gúlákra, mint e régi nép ezredekre visszanyúló műveltségének halhatatlan emlékeire. Csakhogy e halhatatlan emlékek a szegény elhagyott rabszolgák könnyeiből, szive véréből épültek. Neki nem kell ez a kultura. Nem kell a görög kultura sem. Gyöngye az emberi léleknek a szülői szeretet. Ahol az atya lába elé teszik a csecsemőt, hogy kénye-kedve szerint fölnevelje vagy megölje, ott nem lehet beszélni kulturáról. A rómaiaknál hihetetlenül mélyre sülyedt a nő. Nem az volt amivé az Isten rendelte: a férfi őrangyala, örömének osztályosa, fájdalma megédesitője — test volt csupán. Élvezeti cikk, semmi egyéb. Ilyen kultura sem kell neki.! De kell a keresztény kultura, melyet Krisztus hozott le a földre. Egyéniségeket teremt. Nincs többé rabszolga; nem könnyekből épülnek az emberi szellem halhatatlan alkotásai. A gyermek a szülő legdrágább kincse, a nő a férfi szivének jobbik, nemesebbik fele. A női ideál eleddig ismeretlen fényben ragyog. Ez az igazi kultura. Csak ebben és ez által lesz az ember: dominus, Ur! Egyedül a kereszténység teremtette meg az igazi tökéletesedésre képes embert, mely a végtelenség vágyával és öntudatával a magasság felé tör, tudásban és szeretetben felülemelkedik, uralkodik a nála alacsonyabb süppedékes anyag fölött. A tudomány, irodalom, művészet, politika, jólléti mozgalom természetes dekadenciáit egymásután mutatja be. A mai tudomány ingatag alapon áll. Az embert az állattal egy színvonalba sülyeszti. Tagadja a lelket. A művészet a szemérmetlenséget dicsőíti, égi hivatásáról megfeledkezve, az erkölcstelenséget terjeszti. A sárba rántják le a halhatatlan emberi lelket. S az ember, aki urnák született (Dominus terrae!), rabja lesz, szolgája lesz a földnek, a legpiszkosabb szenvedélyeknek! A politikában az erőszak érvényesül. Az irodalom hű tükre a megromlott emberi léleknek. Nem az eszményi igazságot dicsőiti; nem elvekért küzd a napi sajtó, mert manapság a toll kenyérkereseti forrás. Pedig valamikor a magyar sajtó volt az alkotmány legerősebb bástyája. A humanizmus sok áldásos intézményt létesített: népkonyhákat, kórházakat teremtett a szenvedő emberiség fájdalmának enyhítésére. Áldja meg az Isten, aki egy fillérrel is hozzájárult ezen humánus intézmények megteremtéséhez. De mily messze fölötte áll ennek a humanizmusnak a keresztény szeretet. Azelőtt nem voltak lelencházak, hanem voltak irgalmas szivek, akik házukba fogadták, saját gyermekükként nevelték a szegény elhagyott árvát ... A dekadencia meg van az alsóbb osztályokban is. Vérző szívvel látja, hova süllyed a mi jó magyar népünk. Nemsokára nem lesz se Istene, se hazája. Kutatja ennek a végzetes dekadenciának az okát és világosan láthatóvá teszi, hogy a lejtő onnét állt elő, mert a kultura egyik legerősebb támasztékát, a kereszténység erkölcsi erejét alóla kiűzték. Hogy visszaállítsuk a haladás egyenes talapzatát, vissza kell térnünk a kereszténység fundamentumához. A kereszténységben ne hangulatot, ne földöntúli viziót keressünk, hanem fogható valóságot. Vigyük az életbe ezt az ős erőt. Mi nem akarunk uj tudományt, művészetet, uj kormányzati forműt, hanem a kultura meglevő útjait rakjuk ki a kereszténység nem porladó köveivel. Egyének kellenek, kik életben, cselekedetben keresztények és a társadalmat fenntartó örök igazságokat beleviszik az emberi alkotásokba, mert az emberi alkotás magában mulandó, állandóságát csakis változatlan erők és törvények biztosítják. Viharos tapssal és helyes éljenzéssel hálálta meg a közönség a gyönyörű beszédet.