Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-02-17 / 7. szám

4. PÁPA és VIDÉKE 1907 február 17. den professzionátus komikus megirigyelheti« volna. A művész estélyt befejező kupiéival pedig, melyek élvezését Kis József ur kitűnő kísérete fokozta s melyben Pápa város óhajait és sóhajait figurázta ki sikerült ötleteivel, a közönség, főkép a női közönség kedvencévé avatta magát. Vidéki város ritkán részesül olyan művészi élvezetben, mint ezen estén Pápa város részesült. Hála érte a nemes közreműködőknek és köszönet a sokat táradott rendezőknek: Botka Jenő, Dombay Artúr, Hanauer Zoltán és Szekeres Bónis uraknak. Sz S. I. Utána Tar Gyuláné úrasszony tartott Chopin Fantasie impromptu Op. 66. Cis-moll művét adta elő. Chopint ugy játszani, mint Tar Gyuláné, nem mindennapi jelenség. Tökéletes technikája és Chopin szellemének átértése Tar Gyulánét mint igazi zongoraművésznőt mutatta be Pápa közönségének. Általában a zongoradarabok kivétel nélkül mindnyájan magas művészi színvonalon állottak. Dombay Artúr zenetanár és műkritikus ugy mint komponista és ugy mint zongorázó is ragyogtatta talentumát. A szünet •előtt sorra került Largó-ja mindenkinek, aki a komoly zenét szereti nagy élvezetet nyújtott. Magyar rapszódiái pedig, melyet Vinczéné Budányi Adél úrasszonnyal két zongorán együtt adtak elő, valósággal lebilincselte a hallgatóságot. Két zongorán olyan magasröptű művet előadni ugy, hogy egymást még csak szemmel se dirigálhatták és soha egy pillanatnyi megkésés vagy megelőzés az egyik fél .részéről se történjék, mint ahogy ők játszottak — ez a tehetség és szorgalom oly szerencsés találkozása, aminőt ritkán mutat fel az élet. A közönség meg is hálálta viharos tapsaival a nyújtott élvezetet. Heinrich Hermin és Emília kisasszonyok valóban ragyogtatták művészetüket. Emilia kisasszony tüneményszerű játéka szinte feledtette művészetének osztályos atyjafiát, Hermin kisasszonyt. Pedig őt is megilleti a művészet babéra ugy mint Emilia nővérét. De viszont igaz, hogy a női hegedűs mindig nagyobb elismerést szokott aratni, mint a zongorista. Mert bár napjainkban egyre szaporodik a női hegedűsök száma, de nem az olyanoké, mint Heinrich Emilia kisasszony. Művészetének nagyságát mutatja azon körülmény is, hogy első fellépése nem is kezdődött szerencsés auspiciumok alatt. A viszonyok szülte elkerülhetetlen előzetes hangolást nem is számítva, az a bevezetés, ami az első darabját megnyitotta olyan közönségben, melynek elvegre nem minden rétege egyszersmind zeneileg is képzett közönség, fáradtságot szül és némi elfogultságot. De az ő művészete ezt is legyűrte. Egyre feszültebb lett a figyelem és amint a fiatal művésznő egyre jobban belemélyedett és egyre jobban egy lélekké nőtt hegedűjével, a közönség is egyre jobban belelelkesedett az elragadó játékba, melyre nemcsak az istenadta talentum, de a fáradságos uton szerzett precizitás is rálehelte múzsa csókját. A hangjegy nélkül való játék oly hosszú daraboknál akkora biztossággal, nyugodtsággal és precizitással a művésznő fiatal évei mellett bizonyít, a legjobb bizonyítványai a tehetség és szorgalom ritka ölelkezésének. (Lapunk egyik barátja két kis költemény közlésére kért fel bennünket. Nem vétünk talán az igen tisztelt kritikus ur, sem a poéta önállósága ellen, ha a kis köteményeket közbe .igtatjuk. Szerk.) Ugy meg sirt-rítt a hegedű Kicsinyke kezedbe', Mintha százak búja, gondja Belé vén temetve. Utána meg csengett-zengett Pattogott a nóta, Mintha csupa boldog ember Tüzes lelke volna. A vonódat száraz fádon Csak négy húron vontad, Mégis százak búját, kedvét Tüzelted, oltottad. Hegedű szólt, de oly hangot, Csak mély érzés kelthet, Csak lélek tud rabbá tenni Annyi érző lelket. Lám, nemcsak a kritikus, hanem a poéta is koszorút hoz a művészetnek! A Heinrich nővérek mellett még egy bájos testvérpár gyönyörködtette művészetével a közönséget: a Pokorny nővérek Győrből: Kamilla és Margit urleányok. Messze földön kell olyan althangot keresni, minő a Pokorny kisasszonyoké. Azt mondhatjuk, egy babérkoszorú övezi a két nővér homlokát! Bizonyára hozzájárult a csalódáshoz az arc, a ruha, a termet és sok más megegyezés is a két nővér fellépésében, de a hang és ének is valódi testvérhang és testvérének volt, ugy, hogy a közönség nagy része egy művésznőnek gondolta a két nővért. Bár az egyik kissé mélyebb, mint a másik, de tény, hogy mindkét hang tiszta, mint a kristály, mély, mint az örvény, édes, miut a fuvola hangja és tiszta olyannyira, hogy még a pianisszimó is betöltötte a nagy terem minden zugát. És az a tiszta deklamáció! Minden szó érthető anélkül, hogy a szöveg az ének tisztaságát csak a legparányibb mértékben is alterálta volna! A férfi hang minden szépségét és erejét élveztük a női hang minpen bájával egyszerre! A másik kis vers Pokorny Margit urleány üdvözlésére Íródott. íme: Mint a vizek felett A tiszta légen át Hallom a hajnalnak Csengő harang szavát; Miként a jajongok Esdeklése szálldos Felhőkön kérésziül Égnek trónusához; Mintha berek mélyén Fülemile csengne, Vagy ezüst hárfáról Esdő fohász kelne: Ugy csengett, ugy zengett Ajkadnak éneke, S érzém, hogy körülleng — A fenség érzete. Pokorny kisasszonyokat Franek Gábor ur kisérte. Oly éneket kisérni, mint a Pokorny hölgyeké, hogy a kiséret még jobban kidomborítsa az ének szépségeit és mellette a kiséret előnyei megmaradjanak, nehéz feladat. És ezt a feladatot Franek ur remekül oldotta meg. A figyelmes hallgató bizonyára észrevette Franeknak, mint komponistának is előkelő qualitásait »Az utolsó ajándék«-ban. Franek ur nélkül az estély nem lett volna az, ami volt. A sok zenei élvezetet kellemesen fűszerezte Hanauer Zoltánné úrasszony művészi szavalata. Ami szépség Ábrányi Emil »Mi a haza?« c. költeményéből csak kiaknázható, azt művésziesen kiaknázta és - tárta fel a közönségnek. Mély érzéssel, hévvel, erővel, majd esdeklően, majp a megtörődöttség hangján, de mindig művésziesen szavalt ugy, hogy bizony-bizony sokan sirtak s ez nagyobb jele a művészetnek még a rázuduló tapsnál is. Kellemesen derítette jókedvre a közönséget Gecső Jenő ur kétszeri komikus fellépése. Az első részben egy monológjával (»Oh ezek a nők«) oly tapsvihart aratott, hogy minA gazdag programm bdfejezése után vacsorához ült a társaság egy része. Áztán megkezdődött a tánc. Pezsgő jókedvvel, igazi fesztelen hangulatban. Régen látott a Griff hatalmas nagyterme annyi táncoló párt, mint ezen az estén. Az első négyest 60—70 pár táncolta. De csak azért ennyi, mert a közönség igen nagy része még vacsorázott. A második négyest (reggel 3 órakor) 50 pár járta. Folyt a vigasság egész reggelig. Látogatottság és jókedv tekiutetében nem volt hozzá fogható az egész farsangban. A Kath. Népszövetség szervezése. • Hétfőn d. u. nagyszámú hallgatóság sereglett össze a kath. elemi iskola tornatermében. Férfiak és nők vegyest. Bár a nemzeti zászlón kivül semmi sem hirdette, hogy gyűlés lesz, (mi magunk sem tudtuk bizonyosan, mikor kezdődik!), a tágas tornaterem mégis majdnem egészen megtelt közönséggel. Különösen jólesett látnunk, hogy intelligens hölgyeink mily melegen érdeklődnek közügyeink iránt. Rendkívüli fontos tárgyról folyt a tanácskozás: a Kath. Népszövetség megteremtéséről. S habár a Szövetség nem alakult is meg azonnal, kimondták, hogy haladéktalanul megindítják a szervezkedést. Ennek a lépésnek a jelentőségét kicsinyelni nem lehet, nem szabad. Maga a megalakulás március első felében fog megtörténni. A magunk részéről is igaz örömmel üdvözöljük ezt a nagyszabású mozgalmat. Ha sikerül a Kath. Népszövetséget jól megcsinálni, akkor rövid 1—2 év múlva szebb napok virradnak a pápai katholikusokra! Pont 4 óra volt, mikor a nép egyik legnemesebb szivü barátja, Szenti ványi Károly föllépett az emelvényre. Vikaros taps és éljen fogadta. Aztán, hogy érces hangja végigkondult a teremben, szinte ünnepi, áhítatos csend fogta el a lelkeket. Nem volt se közbeszólás, se helyeslés, se tiltakozás — visszafojtott lélekzéssel csüngtünk minden szaván. Csak gyönyörű beszédjének a végén tört ki a lelkesedés vihara. Örömmel köszöntötte a legnagyobb részt jómódú gazdákból álló hallgatóságot. Ugy üdvözli őket, mint őrszemeket a hit és honszerelem bástyáin. Mert manapság ez a kettő van veszedelemben. Megfogyatkozott az az igazi bensőséges, vallásos érzés, mely valamikor valóságos gyöngye volt a magyar jellemnek. Szédítő meredekségek tátongnak mindenütt