Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-09-22 / 38. szám

PÁPA éí? VIDÉKE 1907. szeptember 22. Az iskolaszék nemrégiben uj tanítónői állásokat óhajtott szervezni. Nem is egyet, hanem keltől, sőt hármat is. Igy tudtuk eddig. Most azonban oly hangok hallatszanak, hogy nincs szükség uj osztályok megnyitására. — Ez u. i. a fökérdés, vájjon van-e szükség uj osztályok megnyitására, nem pedig az, vájjon kell-e uj tanító erő? Ezt azért hangsúlyozom, nehogy valami könnyen itélő elme még rái mondja e cikkre, hogy kortes célokat szolgál, j Mondom, egyesek szerint nincs szükség uj osztályokra, mások- szerint, azonban van. I Van-e, nincs-e szükség, i-rre nézve álljanak 1 itt a számok: A leányiskola I. a) osztályában van 111 (azaz száztizenegy) növendék.; ennyi tanulóra való hely pedig nincs az iskolában; az I. b) osztályban 60-an vannak, de kicsi a tqrem, több el sem fér benne. Ugyanannyi van az I. C) osztályban. A III. b) osztályban 80-nál több gyermek van, akik közül egyesek ovodai padban ülnek, sőt még a dobogór'a is jut közülük. Az osztatlan IV—VI. osztályban, amelyben tehát legnagyobbak a növendékek és igy több levegőre és nagyobb helyre van szükségük, 105 (azaz százöt) a növendékek száma. A lieti órák száma 27; tessék most elgondolni, hogy a tanítónőnek is, a tanítványnak is 106-od magával kell lennie ily zsúfolt teremben! Ezek volnának az első sorban megszívlelendők és ajánljuk a t. iskolaszék jóindulatu figyelmébe. A másik az, hogy kevés a terem. Pl. az irg. nővérek intézetében 8 teremben 9 osztályt szorítottak bele. Igy rendelte a felsőbbség. A felsőbbség, elhisszük, a szükség folytán intézkedett igy. De igy legyen továbbra is? Ugy t. i., hogy a II. C) osztály növendékei reggeli 8-tól 12-ig legyenek iskolában, mig a IL A) osztályosok d. u. 2-től 5 óráig? Micsoda tanulás lesz az? Csupa félnapokon, de azokon azután négy órán át egyhuzamban legyen lekötve a 7 éves gyermek figyelme és padba szorítva a fizikuma?! És vájjon a nap másik felében csavaroghat az a kis gyerek, vagy az utca porában, sarában játszék? Mit szóljunk a fiúiskola I. a) osztályához? Igaz, hogy ez csak nagyon is ideiglenes állapot, de hát az egyszer álljon már sarokra az iskolaszék, hogy idejében tisztességes he. lyiséget kapjon az az osztály, hol végre is aszülők legnagyobb kincse, a gyermek tölt nas ponként 4-—5 órát. t A gyermek végre is csak nagy obb kinc

s a hitközségi pótadónál! Szólunk róla, mer erről is kell szólnunk. Pénz nélkül nine iskola, ez természetes dolog. A hitközség tehát gondoljon arra, hogy kell uj osztályt felállítania. Csakhogy ezt 200 forinttal díjazott tanítónővel felállítani meg se is kísérelje. Az irg. nővérek főnöknője nem áll rá arra az alkura, hogy a hitközség neki adjon 400 koronát, hogy ő ezen pénzért segédtanitónő cimén tanitó erőről gondoskodjék. Igaza is van; egy tanítói oklevelet csak 400 koronára becsülni már még sem járja! Igy egyenesen az iskolaszék nyakába szakad a tanítónői állás betöltése, annál is inkább, mivel irgalmas nővér van annyi, amennyinek lenni kell, tehát a rendfőnökség egy ujabb, 9-ik tanítónőt nem fog küldeni és még azért is a hitközségnek keli állítani tanítónőt, mivel a pályázatot ki is hirdették. Azt mondhatja valaki, hogy végletekig azonban az alapjában szegény hitközség nem állithat fel uj osztályokat. Igaza van ennek a felszólalónak, ha a hitközség csakugyan oly ijesztően meg van terhelve. De meg van-e terhelve ily módon? Az egyik tennivaló t.ehát az, fel kell Mlitani az uj osztályt, sőt osztályokat és át kell telepíteni a Zimmermann-utcai, uj épületbe. A másik tenni való pedig az. hogy ha a hitközség a jövőben csakugyan nem akarja, nem hajlandó fejleszteni iskoláit, mondja majd ki, hány osztályt tart fenn ebbe meg ebbe az osztályba mennyit vesz fel s akkor a többit bizza azokra a tényezőkre,. akiknek másodsorban kötelességük a gzermekek kötelező iskoláztatásának lehetőségét megadni. Ezt azonban tneg kell tennie! Colonns. Polgármesterek kongresszusa. A hét elején két polgármesteri kogreszszus is volt; az egyik Pécsett, hol a törvényhatósági joggal felruházott' városok polgármesterei gyülekeztek össze; a .másik Esztergomban, hol a r. t. városok polgármesterei tanácskoztak. Minket ez ntóbbi érdekel. Erre utazott el Mészáros Károly is, Pápa v. polgármestere, mint azt inult vasárnap jeleztük is. A gyűlés programmjából kiemeljük, hogy a polgármesterek újra állást foglaltak tavali memorandumuk érdekében és annak sürgős elintézése, figyelembevétele érdekében szorgalmazó feliratot küldenek a kormány elé. Sőt ez nemcsak egyszerű sürgetés lesz, hanem az államtól ujabban felkarolt iparfejlesztő mozgalmak alapján a városok érdekében való javaslattétel is. Szó van benne a szegény-ügy orsz. rendezéséről; a városokon keresztül vonuló közutak óhajtandó állami kezeleséről; a városok részéről fizetett (megyei) törvényhatósági adóról; a falvak vásártartó jogának szerintük kívánatos elvételéről; a tisztviselői pragmatikáról. Szükségesnek tartják a városi képviselő-testület számának redukálását és azt is, hogy mindazok, kik ma községi pótadót nem fizetnek, ezen adózásból ki ne vétessenek, mivel épen ugy élvezik a városok nyújtotta előnyöket, mint a község számára adózó polgárok. Óhajtják a tűzrendészet orsz. rendezését és azt, hogy minden város hivatásos tűzoltóságot kapjon, melynek fenntartásához az állam, főként a biztositótársulatok is járuljanak hozzá. Külön előadás szólott a városok hitelügyeinek állami közvetítéssel való rendezéséről és egy »országos városi bank« felállításáról. A városoknak már oly sokszor megígért fogyasztási adók ügyeinek megbeszélésénél Mészáros Károly is felszólalt, aki nem igen bizik a sokszor hangoztatott kormányigéret beváltásán, mivel pl. a pénzügyi hatóságok oly sietve kötnek ujabb és ujabb szerződéseket, ami épen nem mutat arra. hogy az állam a fogyasztási adójövedelmeket könnyen kiakarná bocsátani kezéből. Megemlítjük még, hogy a »R. tan. v. polgármestereinek Orsz. Egyesülete« alapszabályait a minister nem hagyta jóvá, még pedig nem is formai okok miatt. A kongresszust oly városban Iártották meg, amely pl. közművelődési célokra rengeteg sokat áldozott, pedig anyagi csapásokkal is sokat küzkődött, de soha állami támogatásban sem iskolák, sem ipartelepek, sem hivatalok, sem vasút, sem semmi néven nevezendő cimen nem részesült. Ugy, hogy igazán maga a környezet is ugy befolyásolhatta az ott tanácskozó polgármestereket, hogy erélyes fejlépéssel végre elő tudják mozditani fennt is városai vajúdó ügyeit. Bár igy lenne! Raboulot kalandja. Irta: L. Mulder. Franciából: Szeberényi László. (Ezt az érdekes históriát melegen ajánljuk a tisztelt muzsik

1.s urak b. figyelmébe). A mult nyarán rendkívüli mód elfogott az utazás vágya. Torkig voltam már a párisi élettel, a koncertekkel, az estélyiekkel, az operával. Egy szép napon tehát buesut vettem barátaimtól és útnak indultam. Nem szándékom leirni élményeim sorozatát, csak egy vendéglőbe akarom elvezetni a kíváncsiakat, mely Blois-tói 16 kilométernyire fekvő Herbot faluban van. Megérkezésem után tüstént vacsorához akartam ülni, midőn egyszerre csak vidám ének és zene hangjai ütötték meg fülemet. A nagy teremnek hirtelen feltárult ajtaján keresztül aztán megtudtam, hogy itt lakodalom van. Bizonyos nyugtalansággal vacsora után kérdezősködve, a konyhaszemélyzet egyikétől azt a kellemetlen választ kaptam, hogy: nincs semmi. Ekkor hirtelen felém közeledik a menyasszony, egy 20 év körüli-fiatal emberrel és megszólit: »Uram, mivel lakodalmunkhoz a vendéglő összes készletére szükségünk van és önnek igy csak nagyon szerény vacsorával szolgálhatnának, férjem és én boldogok lennénk, ha asztalunknál megtisztelne bennünket jelenlétével«. A meghívás olyan szívélyes volt, hogy minden késedelem nélkül elfogadtam és igy hárman beléptünk a nagyterembe. Épen az ünnepély királynéjával szemben a férj és egy egy furcsa külsejü kis emberke közt kaptam helyet. A vendégek természetesen falusias kíváncsisággal nézegettek reám. De visszatérek az én furcsa külsejü szomszédomhoz. Negyven év körüli volt; arca napsütött, apró, fekete szemei élénkek, szinte nyugtalanok; ő volt a falu muzsikusa és igy a lakodalmak elengedhetetlen kiegészitő része. Egy szóval: ez az ember elég különösnek tünt fel és igy érdeklődtem iránta. Különcsége volt talán az oka annak is, hogy még az asztalnál is vele volt hegedűje. Mivel a jószivfi fiatal férj — ugy látszik — nagy gondot fordított rám, ugyancsak kezeltem a poharat és egyik pillanatban mélázó szomszédom poharába is öntöttem egy kevés bort, mivel még eddig nem ivott. »Ne öntsön! Ne öntsön!« kiáltotta tüstént ijesztő hangon és ugy eltorzult az arckifejezése, hogy őrültnek tartottam. De néhány pillanat múlva nyugodtabb lett és tovább evett. Kíváncsiságom magas fokra hágott. Ez