Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-08-18 / 33. szám

PÁPA és VIDÉKE 190

7 augusztus 18. Egy-két szükséges kellék az életben. ' (nr.) Nem nagy bölcseség kell hozzá, hogy azt mondhassuk: a társadalmi élet egy nagy színpad, melyen mindenki állása, tehetsége. ügyessége szerint hivatva van szerepét eljátszani. Tudnunk kell azonban ennek mikéntjét, hogy sikerrel és szerencsésen mozoghassunk a porondon. A magyar emberről nem nem mindig szól előnyösen a külföld véleménye. Az igaz, hogy nagyon sokszor a tudatlanság- vagy éppen a rosszakarat olyan dolgokat költ és költet mai napig is felőlünk, mely a valósággal merőben ellenkezik, de másrészt be kell vallanunk, hogy olykor-olykor a gáncs és.megrovás, melyet idegenektől hallunk, nem nélkülöz minden alapot. Széltében-hosszában hangsúlyozzuk, hogy korunk a haladás kora, amit nemcsak üres szavakkal, hanem tényekkel is kell igazolnunk. Hiszen akár hányszor még a hirdetések között is olvashatjuk: »Csák tények bizonyítanak.« — Népek, nemzetek egymástól vesznek át olyan erkölcsöket, viszonyokat, melyeket a műveltség, a korszellem mai napság egyáltalán nem nélkülözhet. Illő üdvös is a mai műveltségnek mindazon jelentékeny vívmányait elsajátítanunk mely haladásunkat elősegíti, úgy azonban, hogy azok elfogadása és természetünkbe olvasztása által ősi, nemzeti jellegünk szebb, annyiszor magasztosabb és dicséretes tulajdonsági háttérbe ne szoríttassanak, vagy meg ne csonkillassanak. Nem önteltség, de a magyar önérzet mondatja velem, hogy mi jelenleg a polgárosulás egyenlő fokán állunk Európa bármely nemzetével; ha pedig multunkat nézzük,büszkén mondhatjuk, hogy az európai színpadon mi is játszottunk s nem is volt utolsó szerepünk. A közművelődésre nélkülözhetetlen eszköz a társas szellem, mely fenntartja a szellem fogékonyságát és az élet könuy őségét. Ha figyelemmel kisérjük ugyanis valamely művelt nép társadalmi életét, látjuk, hogy az is a fejlettség fokán áll. A társadalom a miivelt embernél életszükség, melyet nem bír nélkülözni. Csakhogy ez nagyon kényes életszükség, mellyel vigyázva és okosan kell bánnunk. Ugy a társadalmi életet, min: abban azembereket felette nehéz kiismerni. Meg kell tehát nekünk is a társadalmi formákat honosítanunk, hogy e tekintetben is lépést tartsunk a nagy világgal. A társadalomnak vannak szabályai, melyeket ismernünk és megtartanunk kell, hacsak az emberektől teljesen visszavonulni nem akarunk és ha az utóbbit tennénk, ugy az élet nem volna egyéb, mint egy kietlen kert, melyen az egyhangúság és az unalom rémes alakjai vernék fészket s nem egyszer sóvárogva gondolnánk az emberekre, a társaságra, ahol élénk eszmecsere által lelkünk ruganyossá válik s gondolataink tisztábbakká lesznek. Igaz ugyan, hogy az érintkezés, közlekedés a társadalommal kölcsönös áldozatot, lemondást kiván, de kárpótolva van az erényért, az élvezetért, amit abból nyerünk. Vájjon a történet, a tudomány, az irodalom, az ipar, a művészet, mint a haladás és tökéletesedés e hatalmas tényezői minek köszönhetik szilárd alapjukat? Az emberiség el nem szigetelt együttes törekvéseinek és érintkezéseinek. De ha társas lények vagyunk, szükségünk van modorba és udvariasságra is. Igaz, nem mindig helyes az az axióma, hogy modor teszi az embert, de örök igazság marad, hogy aki lélekben csiszolatlan, annak durva természete időnkint előtör, bármennyire küzd is ellene: Naturam expellas furca, tamen usque recurret. A természetet divatos öltönynyel vajmi nehéz beburkolni. Helyesen mondja egy iró : »azon embernek kitűnő tulajdonságokkal kell birnia, aki modor nélkül fenntarthatja magát«. Hányszor nem látjuk az életben, hogy minő véget érnek a nagy reményű ifjak? Hová lesznek mindazon első tanulók, a kitűnően érettek, az egyetemek szemén-szedett szónokai? Mivé lesz az élet különféle pályáin az a sok lángész, melynek időről- időre majdnem minden falu ad életet, s utoljára közönséges embeiekké vagy semmiés senkivé lesznek. Mindenre találnak ma már kibúvót tehát arra is azt fogják rá: nincs szerencséjük, nincs protekció, rossz csillagok járnak. Igen, semmi, vagy rossz modorral birnak. Mindenesetre - sajnos — lappang amabban egy kis igazság, azonban talán még sem a csillagjainkban van hiba, hanem inkább önmagunkban. A jó a mi érdemünk, a rossz a sors műve, az embernek mindig igaza van, de a sors, az egyre-másra hibás —-- mondja Ka Fontaine. A jó hangot, a finom modort elsajátítani sem oly könnyű, sem oly nehéz, mint azt sokan gondolják, ugy hogy azt mindenki magáévá teheti, ha akarja. Az udvariasság, a modor az a szellemnek, ami a szépség az arcnak, mondja Voltaire. — És igaz! Az udvarias magatartás sokszor és sok esetben kitűnő fegyver, mely barátot és ellenséget egyaránt lefegyverez és ugy a fölöttünk állók, mint az alsóbb rangúak részéről a jóakaratot és a tiszteletet vivja ki. Az udvariasság különben talpköve a jó erkölcsnek is, inert minél udvariasabb valaki, annál nagyobb mértékben tesz tanúságot műveltsége és erkölcsi érzületének mértékéről. Vannak, akik félreértik e szó értelmét és gyakorolják helyette azt a feszélyeztető modort, mely korlátozza az ember lelkületét s utoljára is az ilyen bábjává lesz a társadalomnak s az örökös kiskorúság hibájába esik. A valódi udvariasság alatt (jrtjiik azon társadalmi szabályokat, melyek alá ugy az ur, mint a szegény, tudós vagy kevésbé tudós sorozhatok, meri arra minden embernek van tehetsége és lelkében meg van a gyökere, csak el ne mulassza azt művelni és növeszteni Iskoláink beszámolója. (Az aktuális cikkek halmaza miatt csak most kezdhetjük mog a közlését, erősen megrövidítve, csak a legfontosabb adatokra szorítkozva). I. A bencés gimnázium értesítője. Rendkívüli Ízléses, csinos kiállításban jelent meg a bencések idei értesítője. A címlapot a gimnázium, templom- és székház egyesitett, sikerült képe díszíti. Az értekezést most is dr. Horváth Cézár irta, ez alkalommal a »Fák Napjá«-ról. Népiskolai tanítóink bizonyára örömmel olvassák a tudós szerző munkáját, mely az adatok özönét bocsátja rendelkezésükre. Az iskolai év történetének kimagasló mozzanata az igazgatóváltozás. Pető Menyhért, aki 13 évig volt az intézet közszeretetnek és és közbecsülésuek örvendő igazgatója, megvált állásától és Cellbe ment jószágkormányzónak. Helyét, mint igazgató és házfőnök Jándi Bernardin pannonhalmi főiskolai tanár és főapáti szertartó foglalta el. Az uj igazgatóban minden izében hivatásának élő egész embert nyert az intézet és városunk társadalma. Uj tanárként Hevesi Bernát jött városunkba Komáromból. De nagyjelentőségű volt ez az év más szempontból is. Az intézet juliusban ünnepelte meg bencés jellegének 100 éves jubileumát. Örök dicsősége lesz a kath. körnek, hogy az ő kebelében fogamzott meg az az eszme, hogy e nevezetes évforduló emlékezetére az algimnáziumot ki kell fejleszteni főgimnáziummá. Csakhamar bizottság alakult a szükséges költségek előteremtésére. »Egyesek és testületek jóindulata, az illetékes tényezők kilátásba helyezett támogatása az eszme megvalósításával kecsegtet, bár tagadhatatlan, hogy mint minden századokra szóló alkotás, ez is nem csekély nehézséggel jár.« Beiratkozott 163, vizsgálatot -tett 154 tanuló. Az eredmény elép szép. II. Az áll. polg. leányiskola értesítője. Az »Előszóban« a leánynevelők hármas feladatát megkapóan fejtegeti az intézet finomleikü, nagyműveltségű igazgatója, Nagy Gabriella. A mai megdöbbentő viszonyok közt, mikor évenkint 100, meg 100,000 ember cseréli fel apái földjét uj hazával, az eddiginél erősebb, hathatósabb eszközökben keres a •nevelés terén is menedékei. Arra kéri mindazokat, akik leányneveléssel foglalkoznak, hogy a nemzeti érzést, a faj- és munkaszereletet oltsák a fogékony ifjú lelkekbe. A személyi változások során felemiitjük, hogy Póeza Ferenc ág. ev. lelkész helyét Szalay Mihály foglalta el. Juhász Imréiig 4 hóra egészségi okból szabadságot nyervén, Szrogh Katalin bízatott meg helyettesítésével. Az intézetbe beiratkozott 168, vizsgálatot Lett 161 tanuló. Róm. kath. volt 26, ev. ref. 16, ág. hitv. ev. 21. izraelita 106. Megdöbbentő nagy szám! Jegyzetek. Irta : TAKÁCS GEDEON. VIT. (Folytatás.) Pápa, 1907. ju| 24 Érdekes hidat láttam ekkor az egyik falu alatt. Összeácsolnak egy nagy ékalaku faalkotmányt, ezt telerakják terméskövekkel, a kövek közé vannak állítva a hídnak tartóoszlopai. A kövek adják a súlyt, hogy a rohanó viz el ne vigye és az alapot is egy-