Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-08-18 / 33. szám

1907 augusztus 18. PAPA és VIDÉK E 3. szersmint az oszlopokhoz, a fa tákolmány pedig védi az egyes kődarabokat a viz sodra és az összeomlás ellen. Tehát sem ásás, sem kőmives, sem mérnök nem kell hozzá, csak egy kis apadása a viznek. hogy a favédőburkolatot össőeállit.hassák és megrakhassák kővel. Síkságra ér a vonat, elrobogunk' egy nagy kőolajfinomitó telep mellett és beérünk az orsovai állomásra. Csendőr, határrendőr, pénzügyőr várják a vonatot. Aki a magyar terület felé megy, azt nyugton hagyják. Iszonyúan poros uton jutunk be a hasonlóan poros kis halárvárosba. Balra hagytuk a Korona-kápolnát. Ott épült az a kis emlékmű, ahol 1849-ben Kossuth rendelésére a szent koronát elrejtették. Német. szerb, román és még magyar nyelv is(!) hallható itt; legtöbben németül beszélnek. Egyenesen a magyar hajóra hajtattam, másnap u. i. a Magyar Folyam és Tengerhajózási Társaság hajója indult.. Azon töltöttem az éjet is. Vacsora után a hajó fedélzetén sétálgattam. Egyszercsak kellemes, de idegenszerű ének hallatszott át a szerb partról, hol Tékia nevű kis falu fekszik. Valami pengető hangszer kisérte" az éneket. Szép volt és tiszta. Keskeny itt a viz, közel volt az ének, ha tudtam volna szerbül, utána mondhattam volna a dal szövegét. Hajnalban már a parton sétálgattam. A III. osztályra készülő igen vegyes keleti közönség lármás zaja közt vártam Margit nevű hajónk indulását. Ruhában, nyelvben nagy a tarkaság; s ahány féle nemzetiségű az utas, annyi féle a reggeli élelme is, — a köznépről van szó.— Igy van a temperamentuma is, a török unalmasan nyugodt, a szerb és az oláli éktelenül hadonáz és hangos; a magyar és a német komolyabb, de barátságos és beszédes. Feltűnt mindnyájunknak a hajóra szállók közül egy rabbinus. Bő szabású, bokáig érő köpenye volt, nagy kétágú szakála, karimanélküli magas fekete bársony fövege. Se magyarul, se németül, se franciául nem tudott. Hanem spanyolul és valami olyan nyelven, amelyről azt se tudtuk, hogy miféle nyelv. De azért valami nagy kinnal egyik zsidó útitárstól megkérdezte, hogy ugy-e bár már Ausztriában vagyunk. Ha Munkácsi ilyen alakot látott, nem volt nehéz megfestenie az ő tipikus farizeusait és a zsidó csőcseléket Krisztus Urunkról alkotott képeihez ! Mielőtt a hajóra szálltunk a parton megváltott jegyeinkkel, a felszálló hidon megkérdezett bennünket a határrendőrségi-tiszt, hogy hová megyünk; aki magyar állomást mondott, azt szónélkül tovább engedte, a szerb partra törekvőktől az útlevelet kérte. Reggel itat órakor elindultunk. Nagyot csalódtam! Ismerem a Dunát, olvastam is felőle sokat. Rengeteg a vize már Komáromnál, Esztergomnál is. Ez utóbbi város alatt 500 mt. rajta a hid és átlagos mélysége 8 mt. Orsovánál már felvette magába legnagyobb mellékfolyóit, a Tiszát, Drávát, Szávát és a többi magyar és szerb parti vizeket és mégis becslésem szerint legfeljebb csak 250 mt. szélességű. Amint haladtunk, még jobban fokozódott meglepetésem. A Kazán-szoroshoz közeledtünk s a Duna egyre szűkebb mederben siet tova. 228 klmt.-nyi vizi ut áll előtteip a viz sodra ellen, lesz tehát részem bőven a hajókázásban, de már csak olyan az ember, hogy szívesen és mohón óhajtja nézni a szépei és érdekeset, a hajó orrára megyek a FII. oszt. utasok közé, hogy ! a viz remek játékát, a forgókat, sellőket. surranókat a maguk szépségében lássam. Utóbb .azután ott volt valamennyi II. osztályú utas. Nem is kísérlem meg, hogy a hegyek szépségeit leírjam. (Jókai az Aranyember-ben utolérhetetlenül bemutatta az Aldunát). De a viz játéka csábit most is, pedig már szabályozva van az örvénylő folyam. Délnek fordul a hajó. Semmi szél nincs és mégis örvénylik, hullámzik a viz; fehér tajtékot vet, — olt a viz alatt kőszikla van. Most nem látjuk a sziklát, mert nagy a vízállás, de azért ott- van és fodrozza, hullámozhatja a vizet és éberségre ösztönzi a hajóst, mert hiszen sziklák között kell tovahaladni és nem szabad méternyire sem igen tévesztenie az utat, mert. léket kaphat a hajó. Egyszercsak Játjuk, hogy a Duna egész szélességében nagy hullám-fodrozás vagyon. Hegygerinc vonul át a magyar partról a szerb partra, ez türemliti fel a vizet. Erősen nekivág a hajó orra és hirtelen megemelődik. a hajó, .— érezzük, hogy dombra megyünk. Dombra, melyet a vízesés alkot. Láttunk több ily surranót is. Egyik a természet szerint olyan, a másikat emberkéz alkotta, hogy a vizet mélyebb, sebesebb futásra késztesse, hogy maga ásson magának mélyebb medret, de a hajó már nem megy »hegynek«, mert a többi sziklás részen ásott csatornán haladunk. A csatorna irányát két oldalon jelző bóják mutatják, ezeken kiviil tilos a járás. Az első ily csatornát Lucicsatorna néven ismerik, 60 méternyi széles. Ezeken a részeken nem is a rendes kormányos vezeti a hajót, hanem a m. kir. zuhatag-kalauz. 60 méternyi szélesek e csatornák. Egyszerre tehát csak egy hajó járhat rajta. Oly jelzésekre van tehát szükség, mint a vasutaknál az u. n. szemaforok. Csakugyan a derenkovai szakaszon láttuk is a jelzést; magas rúdon piros-fehér színezésű nagy gömb (ballon) volt látható. Egyszercsak a gömb rudastól lehajlott, ezzel azt jelezték, hogy nincs a szakaszban hajó, teliát a Margit-gőzös belemehet. Ez volt az utolsó zuliatagos szakasz. Kalauzunk, kitől oly sokféle érdekes dolgot kérdeztem, ott is hagyott bennünket, hogy valamelyik lefelé járó hajónak legyen vezetője. Akármily zászlója legyen is a hajónak, itt csak ily m. kir. kalauz vezetheti és ezen citnen szedi be a magyar állam azt a sok milliót, amelybe a fejedelmi folyó hajózhatóvá tétele került. Pl. a mi hajónk, mely »üresen«, t. i. nem teheráruval utazott, 50 koronát fizetett a kalauz, — jobban mondva a csatornák használatáért. A tehergőzösök 19 fillért fizetnek métermázsánkint. (Egyes áruk féldijat fizetnek). A Kazán-szorosban még jobban elcsodálkoztam a Duna keskenységén, mint Orsovánál. Ott nemcsak, hogy az ének hallatszanék át a vizén, hanem csúzlival igen jól át lehetne lőtii rajta. A vize rohan, hajónk nagyon, nagyon lassan haladt. Megkérdeztem a kalauzt, hogy milyen mély lehet, hiszen ha igy 120—140 mt.-re összeszorul a viz, rengeteg mélynek kell lennie, hogy a felső vizek lefolyhassanak rajta! >4-0 méter lehet most az átlagos mélysége«. (Tessék ezt összehasonlítani a pápai városi villanytelep kéményével, ez 35 mt.) De még igy is csodálkoztam, mikor a Babagálynak nevezett sziklához értünk. Ez az utolsó szikla, mely kilátszik a vízből. Van akkora, mint egy kisebb oláh ház. Itt azután szétterül a folyó és nyújtózik vagy 2 kilométerre. És énnek a rengeteg viznek el kell férnie a szűk Kazánban! ("Folyt, köy ) Egy darab fa. - Szonett. — Irta : Gergyesi Ferenc. Erős hasáb ! Hogy im peng, oly kemény Az éúgyürük hullámos külsején, Kört-körre játszma kergetők, Jisztes kor jelei, mint agg arcon redők, Acél szikén nyílás sötétedik, s Fehér, lágy féreg üli rejtekit. Mig a törzs ékes koronát emelt, Ölében átkos fajzatot neúelt. Vidám gyönyörrel hallgatá a dalt, Zöld lombja büszke ábrándot takart: Föl! égre törni minden fák fölé ! A v>as nem érte nemes gyökerét S meghalt. Titkos baj rontóán életét, bombhajtó törzsét porrá őrölé. A lőcsei megyegyülés. Irta : Béri F. Zsigmond. 1. Hajrá ! Utána ! harsogott egyre a hajtók kiabálása. A hegyoldalban megharsant a vadászkürt, a kopók dühösen csaholtak s vadul csattogtatták fogukat. Az üldözött királyi vad, egy gyönyörű szarvas, óriási szökelésekkel iramodott tova a kopók elől. Büszke agancsát délcegen föntartva, fönséges mozdulatokkal röpült ki abból a körből, melyet a hajtók még csak. az imént is oly szorosra vontak körülötte. Utána! Fogd meg! — orditotta dühösen egy negyvenöt-ötven év körüli feketeszakáilas ur, kinek szenvedélyes arca csak ugy forrott az indulattól. — Fogd meg! Be ne ereszd a határba: Az eb, mintha csak megértette volna ura kívánságát, villámsebesen rugaszkodott a szarvas után, mely a hegyoldalról lerohanva már leért a lankaságra. Ha sikerül neki bejutni a cserjésbe, akkor megmenekült, mert az már Lőcse városáé. S annak határán belül megszűnik az üldöző hatalma. A fegyverek szünet nélkül dörögtek. Egyik golyó a másik után süvöltött el a szarvas füle mellett anélkül, hogy csak a szele is érte volna. Eléje, Flack, eléje! — ordított a vadász magánkívül.