Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-01-27 / 4. szám

II. évíalyam. Pápa, 1

907. január 27. 4. szám. PÁPA ÉS VIDÉKI Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési r: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség: Pápán, Petőfi-utca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is ;lletn mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Lássunk tisztán. T. olvasóink közül többen panaszkodtak hogy nem közöljük a Jókai-kör és a leányegyesület felolvasó-estélyeinek programmját. Ha tehát megakarják tudni kik szerepelnek, kénytelenek más újságban utána nézni. Ez a pansz teljesen érthető és méltányos. De nincs módunkban rajta változtatni. Mi készséges örömmel közlünk minden programmot, ha lapunknak megküldik. De felkínálkozni nem fogunk senkinek. A Jókaikör csak legutóbb vett tudomást lapunkról, amikor a jubiláris színielőadást rendezte. Tudósítónk ott is volt, s elég bőven referált mindkét estéről. De már pl. a mult vasárnapi felolvasó-estély programmját elfelejtették megküldeni. Ha ők akár szántszádékosan, akár véletlenül nem vesznek rólunk tudomást, nem kívánhatja tőlünk senki, hogy mi előzékenyebbek legyünk velülr szemben. Ha a kath. kör megtudja küldeni a maga programmját minden lapnak, talán mi is megkívánhatunk ennyi figyelmet. Ugyanez áll a Ueányegyesületre is. A M. Védő Egyesület egy ízben megküldütte egyik üléséről a tudósítást. De valahogy kimaradt a lapból. Ugy látszik, ők is szándékos negligálásnak vették a dolgot, pedig igazán nem tehetünk róla, mert azóta nem küldöttek be semmit. Egyébként t. olvasóink, nagyon könnyen segíthetnek a dolgon. Úgyis tagjai az illető egyesületnek: követeljék a ve zetőségtől, hogy egyenlő mértékkel mérjen minden lap számára. Egy kicsit kevesebb elfogultság és több előzékenység s megértjük egymást. Kath. kör jubiláris ünnepsége. A kath. kör agilis vezetősége nagyban fáradozik a hangverseny sikere érdekében. A programmot nagyjában ismerjük, s nyugodt lélekkel merjük állítani, hogy az est minden tekintetben fényesnek Ígérkezik. Anyagilag is nagyon kedvező eredményre van kilátás, mert hiszen a jegyeknek majdnem fele elkelt már eddig is. De árny foltokat is látunk. Az egyik az a szomorú tény, amin elborult lélekkel gondolkoztunk nagyon sokan a mult vasárnap: miért is nincs a kath. körnek a modern igényeknek megfelelő helyisége. Hiábavaló a vezetőség önfeláldozó buzgalma, az intelligenciát nem tudjuk addig odaszoktatni a kath. körbe, mig nem gondoskodunk a számára alkalmas helyiségről. A theaestélyek is egészen másképen festenének, mert a közönség túlnyomó többsége bizonyára ott maradna a nagyteremben. Jobban megismernék egymást, könnyebb volna eloszlatni a sok félreértést. Ugy tudjuk, hogy a kath. kör ez irányban meg is tette már a kellő lépéseket. Kérvényt nyújtott be a hitközséghez, hogy az újonnan építendő kath. iskola emeletét engedje át a kör céljaira. Ezzel a hitközség semmit sem vészit, mert a kath. kör is megfizetné a kellő bért; a kath társadalmi élet pedig hihetetlen sokat nyerne. Szebb ajándékot igazán el sem tudnánk képzelni, mint ha az iskolaszék teljesítené a kath. kör kérelmét. Egy táborban volnánk mindjárt valamennyien. A másik árnyfolt a vezérek hiánya. Nem tudjuk, megtette-e ez irányban a kath. kör vezetősége a kellő lépéseket. Ha nem tette meg, még könnyen megteheti. Menynyivel melegebb, mennyivel lelkesebb volna az ünnepünk, ha ott látnók a mi ünnepségünkön a magyar katholicizmus úttörő harcosait! Egy Prohászkát. Szentiványit, Rakovszkyt, a Zichy-grófokat. Gyújtó szavukra tán megpezsdülne bennünk is a vér. És mernénk nemcsak beszélni, hanem tenni is. Hát még ez is lehetséges? Egy magát protestánsnak nevező lap gyalázatos. profanizációt kiivetett el a héten. Címlapján nagy képben lenyomatta a Pólónyi elleni hajszában sokat emlegetett Schönberger báróné (Wallenstein Róza) arcképét ezen felírással: »Regnum Rosalianum«, »Patrona Hungáriáé«. »A szöveg pedig, melyet a kép alá nyamtattak, olyan piszkos és erkölcstelen, hogy nem is tintával, hanem a kloakák szennyével írták«, jegyzi meg az »Alkotmány«. Sokszor csodálkoztam, hogy kálvinista lelkészek fölkeresnek ilyen lapot. Hogy igazán az orruknál fogva engedik magukat veTÁRCA Vidulás. Setét árnyak; bú és bánat, Engerrt rabbá tettetek, Nyugodalmam nem Volt soha Ti gonoszok! tőletek. De elég Volt elviselnem Lélekölő terhetek': Széttöröm hát láncaimat S szemetekbe neVetek! Rájöttem, hogy mitől féltek, — S ezzel űzlek bennetek! — Boros kancsót ragadok föl Hogyha felém közelgtek. ... S nagy Bachusra! ha bort iszom, "Elkerül a bánat; Jüzes bortól kebelemben Derűs jó kedV támad. Bort ide hát! tűzzel telit, Temetem a gondot, Nektek pedig bú és bánat dó éjszakát mondok ! Mohácsy A rigómezei apát ferblije. A rigómezei apát közkedvel tségü ember volt messze vidéken. Szeretetre méltó egyénisége és nyilt háza sokak rokonszenvét, és társaságát biztosították neki. De — mint minden halandónak — neki is volt egy hibája, jobban mondva nádparipája. Nem a ló, nem is a tudomány, nem is a bor, sem más egyéb, hanem a »csendes foglalkozás« — a ferbli. És ez a »csendes« annyira erőt vett rajta, hogy már jóbarátai aggódni kezdtek miatta. Az orvos barátja egészségét féltette, a jószágigazgató barátja a javadalmát, az ügyvéd barátja a portáját, a plébános barátja egyházi reputációját és igy tovább, mindenki, aki jót akart peki, a maga szempontját. Egyszer ismét nagy társaság volt nála. Folyt a »csendes«. Ebédig, ebédután vacsoráig, vacsora után még jó sokáig, mig a plébános ki nem jelentette, hogy lesz, ami lesz, de ő lefekszik, mert neki reggel idejében útra kell kelnie hazafelé. A társaság felbomlott, mindnyájan aludni tértek. A reggeli hozta őket ismét együvé. Nem jól aludtak. A plébános rossz álmokról panaszkodott. A szíves háziúr sokáig faggatta, hogy hát voltakép mi is volt az a rossz álom, de a plébános csak nem akart vallani, azaz hogy tetette magát, mintha nem akarna. Végre, látszólag a sok faggatásnak engedve, elmondta. — Azt álmodtam, hogy meghaltam. — No, ennél okosabbat is tehettél volna, szólt a házi gazda. Az ám, csakhogy nem ez volt a legrosszabb a dologban! — Nos? — Hát mint aféle papi ember, aztgon-