Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)
1907-07-14 / 28. szám
4. PÁPA és VIDÉKE 1907 szeptember 8. Gondolatok a tanítói lelkigyakorlatokról. Minden junius végén és julius elején megjelenik a »Népnevelő«-ben egv 3 soros kis hirdetés, amelyben a pozsonyi Jézustár sasági atyák zárdájában tartandó tanítói lelkigyakorlatok idejét jelzi az ottani házfőnök. Mióta tanitó vagyok, minden évben olvastam ezt a kis hirdetést. Töprengtem is rajta eleget, hogy mi lehet az ? Olyan tai.folyam-félének képzeltem, ahol különösen a lélektant tanítják 3 és fél napon keresztül. De — tűnődtem tovább — ha ily irányú tanfolyam, hát akkor mért nem adnak hozzá államsegélyt, mint a gyümölcskertészeti és gazdasági tanfolyamokra? Ennél a kis hirdetésnél pedig soha nem láttam jelezve hogy a résztvenni szándékozók hova folyamodjanak államsegélyért. Telt, mult az idő, be keílett vonulnom fegyvergyakorlatra, ahonnét két hónapi kinos szenvedés után ép lélekkel ugyan, de elcsigázott testtel és üres zsebekkel kerültem haza falumba. íróasztalom fiókjában megtaláltam, a két hónap alatt összehalmozódott »Népnevelő« leibontatlan számait. Sorba kezdtem őket olvasni és — megint csak ráakadtam a »Tanítói lelkigyakorlatok« cimü hirdetésre, amely a fegyvergyakorlat után a legellenszenvesebb benyomást tette rám. Félre is tettem rögtön e számot ós nem olvastam tovább. Köszönöm ! Nem kérek belőle. Elég volt a gyakorlatokból. Nem kell testemnek lelkemnek még három napra való sem. Rákövetkező évben (1904-ben) épen a salamoni plébános urnái voltam amikor az a kis hirdetés megjelent. Ahogy a szemembe ötlött rögtön megkérdeztem tőle, hogy mi is hát tulajdonképen az a lelkigyakorlat.. Készséggel felvilágosított, sőt buzdított is, hogy vegyek részt benne. A biztató és lelkesi.ő szavak hatása alatt rögtön megígértem, hogy jelentkezni fogok a felvételért. Amint azonban este felé magányosan sétálgattam haza Salamonból, ugyancsak kergetőztek agyamban a iegrémesebb gondolatok e lelkigyakorlat felől. Két szóval nem tudtam sehogysem megbarátkozni. A gyakorlattal és azzal, hogy jezsuiták tartják azt a tanítók részére. Az előbbiről már volt szomorú tapasztalatom, az utóbbiakról pedig már annyi borzasztót hallottam életemben, hogy semmi hajlandóságot sem éreztem magamban a velők való közelebbi ismeretségre. Ez a két szó üldözött lefektemben és felkeltemben s annyira elrémisztett, hogy inkább hajlandó lettem volna még két hónapos fegyvergyakorlatot átszenvedni, mintsem 3 napra a jezsuiták karmai közé kerülni. Hosszú kinos tépelődés után végre elérkezett a berukkolás reggele. A salamoni plébános úrral ugy egyeztünk meg, hogy én őt nálam bevárom és elkísér engem Pozsonyig. De nem vártam meg, hanem előbb elindultam azzal a naiv feltevéssel, hogy ő ebből azt gondolja : nála nélkül is odatalálok Pozsonyba és megfordítja a kocsi rúdját Salamon felé, j én meg örömmel mondok, szerencsés utat a csornai vonatnak és szépen hazasétálok, mert hát lekéstem a vonatról. Csalódtam! Odaért a plébános ur is, mire jegyet kellett váltani. Megváltotta és kifizette az enyémet is, az Isten fizesse meg neki! Hanem most tovább kellett szőnöm a hálót, hogy hogyan szabadulhassak meg. Nem találtam semmi mentő gondolatot. Megadtam tehát magamat a kérelhetetlen sorsnak. Csornáig döcögve ugyan, de nekem még is — elég gyorsan, onnét pedig Pozsonyig valóságos express-sebességgel haladt a mi személyszállítónk. Az állomásról egyenesen a zárdába mentünk, ahol legelőször is a kapussal találkoztunk, akinek hosszú, sovány, épen semmitsem megnyerő alakja már-már még riasztóbb színben tüntette fel előttem a jézsuitákat. Ámde egyszerre csak ott termett mellettünk egy klerikus, aki oly megnyerő nyájassággal és szolgálatkészséggel ajánlotta magát rendelkezésünkre, hogy a képzeletemben feketére és halálfejekkel bepingált zárdafalak egyszerre más szint kezdtek ölteni. Felvezettek első emeleti kis szobámba, amelyben a fehérre meszelt falakon és a lehető legegyszerűbb s legszükségesebb bútorzaton kivül egy feketére festett kis fakeresztet találtam. Ezt az egyszerűségében is kedves helyet engedték át nekem 3 impi tartózkodásra. Kezdtem magamat jól érezni. Este a vacsoránál megismerkedtem többi tanitó társammal, akik lehettek vagy 34-en. Vacsora után kaptuk meg a lelkigyakorlatok alatt betartandó szabályakat és a napi programmot. Legmegkapóbb pontja volt a 3 napi silentium megtartása, azaz 3 napon keresztül sem egymáshoz, sem senkihez szólni nem volt szabad. Amilyen szívesen kereket oldottam volna még Pozsonyból is, rögtön megérkezésünk után ép oly mélységes benyomások ragadták meg lelkemet mindjárt az első este. Naponként 4-szer mondottak a házi kápolnában szentbeszédet. Utána szótlanul ki-ki szobájába vonult s 1/ 2 óráig elmélkedett a hallottak felett. És micsoda beszédek voltak ezek! A szónok nem ugrált a helyén, nem dobálta kezét, lábát, jobbra, balra, hogy ezzel adjon súlyt és nyomatékot a szavainak. Nem! Hanem ülve, a legnagyobb nyugodtsággal, müveit emberek nyelvén varázsolta elénk az örök igazságot. Istent és saját emberi voltunkat. Hitünk valódi értéke és szépsége csak itt tárult valóban szemünk elé. Oly megdönthetetlen igazságok hangzottak itt el, amelyek örökké bevésődtek lelkünkbe. És bátran el merem mondani, hogy közülünk bárki állítja is, hogy ő ennyire meg annyira jártas a hit dolgában : annyira van a hitbeli jártasságtól, mint az első elemi osztályos kis gyermek a filozófiától. Tapasztaltam magamon. Mintha nem is azon a hiten lettem volna, mint az a jóságos arcú jezsuita páter, annyira ujak voltak előttem azok az igazságok melyeket hirdetott. Nem tanítanak ott benneteket álszenteskedésre, kedves kartársaim. Nem ! Hanem megismeritek — magatokat. Megismeritek emberi voltotokat. A bennetek lakó- halhatatlan léleknek szépségét. Az Isten elvitázhatatlan létezését. Ne irtózzatok attól az egypár naptól és ne sajnáljátok érte azt a csekély költséget, meg fogjátok látni, hogy mily nyugodt lélekkel és büszkén fogjátok elhagyni e zárda falait,'ahol tudatára ébredtetek annak, hogy nem vagytok a véletlen fátumnak ide e nyomorult földre vetett harcosai, hanem emberek, lélekkel felruházott emberek, akiknek magasztos hivatása van ez életben. Büszkék lesztek, de csak magatok előtt, másokkal szemben megtanuljátok az alázatosságot, a nviltszivüséget és embertársaitok iránti szeretet, mert tudni fogjátok, hogy ezek is ép oly szép és magasztos rendeltetésre hivatott lélekkel vannak felruházva, mint Ti. Jöjjetek minél többen el e lelkigyakorlatokra ás lclkifürdőzésre. Én hiszem, meg vagyok róla győződve, hogy nem mulasztjátok el ezt a jó alkalmat. Igaz ugyan, hogy erre államsegélyt útiköltség és ellátás cimén nem fogtok kapni, de kaptok helyette legdrágább kincsetek, a lelketek, számára olyan segélyt, amely könnyebbé teszi az élet nehéz küzdelmeinek elviselését. Ne törődjetek ezzel, hogyha a balgák és nehézfejüek bigottaknak és elmaradottaknak gúnyolnak is benneteket, csak lelketek ne vallja kárát. Zs. S. Jegyzetek. Herkulesfiirdő. 1907. jun. 24. IV. Jó ideje már, hogy itt vagyok, tehát jól megnézhettem mindent, ami érdemes a megtekintésre. De azt már nem állithatom, hogy jól le is tudom irni, amit láttam. Fürdőjellege nagyon is megvan Herkulesfürdőnek, ez az oldala sokkal jobban kidomborodik, mint nyaraló vagy szórakozóhely mivolta. Ahogy az ember a majorkertnek nevezett kis vendéglőt eléri, itt-ott az ut mellett, vagy beljebb a hegyoldalon Iát egy-egy villát. Még nem vagyunk nagyon közel a fürdőkhöz, itt nem igen szeretnek épitkezni; nem is csoda 1, vagy í l/ t kilométeres ut fájós lábu embernek nem való, pedig talán fájós lábúak vagyunk legtöbben. Van itt — talán emiitettem is már — másféle beteg is; idegbajosok, gyomorbajosok, vérszegények, gyen- • gék, töröttlábuak, töröttkezüek, sőt még egyes szembajok ellen is nyújt orvosságot az u. n. Szemforrás, mint pl. kötőhártya-lob, hegek*) vagy a szaruhártyán fellépő homályok és a szemhéj betegségei ellen. *) Micsoda nyakatekert szavak! De ha nem ismer jobbakat az orvosi tudomány . . . Érmekkel kitüntetve! w r- ______ ___ *' Legelismertebb oég . ^ Cl" 1 ^ K J J§| ^^ első pápai férfi-divatterme rAPA, Fő-tér. 53. szám Nagymunkás szabó segédek felvétetnek. Kifogástalan szabású íérfiruhák, papiruhák, uradalmi erdésztiszteknek, postásoknak, vasutasoknak, erdőőröknek, úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek egyenruhák legelegánsabban mérték után.
