Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-06-16 / 24. szám

II. évfolyam. Pápa, 1907. június 16. 24. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes .szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség; Pápán, Petőfi-ntca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közieménvek küldendők. Kiadóhivatal: Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. „A heccmájszter". »Frici« ur merészet gondolt és nagyot. Elkövetett egy cikket. Valószínűleg olyan időben, mikor »már a hajnalt is a háta mögött látta«. Karcolt. Hogy véletlenül magát találta megkarcolni. az az ő elidegeníthetetlen egyéni pechje. Ugyanabban a rovatban, ahol néhány héttel ezelőtt még színésznőket közvetített, most változatosság okáért a szövó'gyári sztrájkról elmélkedett. Bűnbakot keresett. »Heccmájsztert.«. Megvagyon irva, aki keres, az talál. »Frici« ur is mégtalálta. S örömében bizonyára nagyot ütött botjával, akarom mondani, az öklével a saját fejére. Kisütötte, hogy a »sztrájknak vallásfelekezeti szaga van, még pedig fanatikusan — büdös.« Eszünk ágában sincs komolyan venni a »Frici« ur handabaudázását. Jóizlésünk tiltja, hogy komolyan foglalkozzunk az ilyen stílusban megirl cikkel. Azért egész röviden csak ennyit mondunk: Nem igaz, hogy vallásfelekezeti kérdések is fölmerültek a sztrájk előidézésében. Nem igaz, hogy »reverenda szülte ezt a sztrájkot.« Erős napkeleti fantázia kell ahhoz, hogy valaki mindenből vallásfelekezeti heccet szimatoljon. Sokat lehetne itt beszélni a sajtó feladatáról, az elnyomottak védelméről. De ebben az esetben fölöslegesnek tartjuk. Amit a Frici még meg nem tanult azt a Frigyes már meg nem tanulja. Egyébként a munkásság is foglalkozott Polacsek ur Karcolatával és hazugságnak minősítette vádjait. Érdekes dolgok vannak ebben a nyilatkozatban. Azt mondják a sztrájkolok, hogy mese az a 20°/

Oos béremelés. Csak porhintés a nagyközönség szemébe. Tényleg nincs többről szó, mint 4—5 %-róí, azt is csak egyes osztályoknak hajlandók megadni. Ha az igazgatóság tényleg megakarná adni a 20°/

0-ot, már réges-rég létrejött volna a béke. S hogy a ker. munkásegyletnek nem volt mindig olyan »fanatikusan büdös felekezeti szaga«, azt a napnál is világosabban igazolja az a körülmény, hogy az igazgatóság megengedte a munkásnőknek, hogy az egyesület márc. 15-i ünnepségén résztvegyenek, sőt ott szerepeljenek. »Valláskérdést sohasem csináltunk .. . tehát hazugság az, hogy mi felekezeti üszköt dobtunk a munkások közé«. S hivatkoznak a köztük lező nem katholikusokra, akik bármikor készek bizonyságot tenni afelől, hogy vallási szempontokat sohasem feszegettek a szakosztályban. Van azután ebben $ nyilatkozatban sok más érdekes dolog is. Ha a Pollacsek ur nem kapta volna meg, szívesen szolgálunk vele. Majd akkor megtudja azt is, miért nem foglalkozunk bővebben ezzel a nyilatkozattal. Nagyon érdekes háttere van ennek? A sztrájk egyébként folyik. Egyik fél sem akar engedni. Nehezen virrad. Mert a »heccmájsgterek« útjában állanak az igazságnak! A kath. gimnázium bencés jellegének 100 éves jubileuma. Lapunk mult számában már megemlékeztünk a benc.es gimn. jubiláris ünnepségéről. Kiegészítésül még a következőket közöljük: A programm első száma a Szózat volt, melyet a nagyszámban megjelent előkelő közönség együtt énekelt az ifjúsággal. Alig hangzottak el a gyönyörű nemzeti dal utolsó akkordjai, egy apró emberke sietett föl az emelvényre. A kis Scherer János, aki az év elején, mikor beiratkozott az első osztályba, ugy mutatta be magát, hogy ő a — legnagyobb magyar ! Terringettét! Alig látszik ki a földből (a hallgatóság egy része eleinte azt hitíe, hogy — ül), de olyan komolyan és haragosan tud nézni, hogy az ember szinte megijedne tőle, ha nem volna olyan — piciny. Vörösmarty Himnuszát szavalta olyan kitűnő előadással és • olyan erős, csengő hangon, hogy a közönség nem tudta elgondolni, hogyan szorulhat belé akkora • I hang ilyen apró emberkébe. Meg is éljenezték, hogy csakúgy rengtek belé a falak. Azután jött az ünnepség fénypontja: Jándi Bernardin igazgató ünnepi beszéde. Nagy hévvel beszélt az ő színes, eleven, ragyogó képekben gazdag nyelvén. Csengő hangja egészen betöltötte a hatalmas termet s nem egyszer ragadta magával a hallgatóságot. A tartalmas beszédet egész terjedelmében közöljük: Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Valahányszor virágba borult fát látok, valami különös hangulat lesz úrrá lelkemen. A virágnak ilata, a napsugár fényében tündöklő zománca, szin ragyogása, a lombok között lagyan lengedező fuvalom, madárdal, méliek zümmögése: mindez bűvös összhangba olvad össze s megsem álmodható régiókba ragadja lelkemet és megtölti édes gyönyörűséggel, mosolygó boldogsággal. Talán csodálkoznak, ha azt mondom, hogy ennek a hangulatnak a hatása alatt állok most is, e pillanatban. Pedig ez oly természetes! Hiszen százados tölgyfa hajtott ma virágot: az örömnek, a hálának, a diadalmas győzelemnek, a szeretetnek, bizó reménységnek szépséges virágait. Ez a fa Pápa nemes közönségének és az én egyetlenem, az én drágám, az én minden földi dolgok elé való nevelő, tápláló dajkámnak, a sz. Benedek-rend egyetértésének százados tölgyfája. (Viharos éljenzés). Százados fák iránt nemcsak az emberi szó, maga a természet is gyöngédséget tanúsít: örökké zöld repkénynyel futtatja be törzsét. Nem a puszta véletlennek, hanem a mindent bölcsen intéző isteni Gondviselésnek tulajdonítom, hogy e napon kettős frigyet ünneplünk. A már emiitetten kivül azt a másikat, mely repkényként disziti s 40 évvel