Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-09-02 / 15.szám

2. PÁPA és VIDÉKE 1906. szeptember 16. mot építeni? Igy ikarják a felekezeti békét fentartani? — Tehát a városi közgyűlés a kérvényt ily alakban semmikép sem fogadhatja el. * Ezen sorokhoz, melyeket tiszteletreméltó kézből kaptunk, csak egykét megjegyzést füzünk. A szinbáz szerény nézetünk szerint ott van legjobb helyen, ahol most van. Kicsinek Pápa lakosságához viszonyítva, épen nem mondható. Legtöbbször igen is nagy, mint ezt minden színházlátogató tapasztalhatta. Miért bontanok tehát le, csak azért, mert ref. testvéreink templomot akarnak építeni ? Mert, hogy a színház és a templom ugyanazon téren maradhassanak csak egy éven keresztül is, azt hiszszük, senki sem veszi komolyan. Igen könnyen megtörténhetik, hogy a színházban ugyanakkor van próba, mikor a templomban istentiszteletet tartanak. Ezt pedig bizonyára nem óhajtják sem a színészek, sem a ref. egyház vezetősége. Pia a reformátusok templomot akarnak építeni, ám építsenek másutt; van még Pápán elég hely a szinház-téren kívül; de ne kívánják, hogy a város egy már meglevő s az egész lakosság számára épített színházat lerombolják csak azért, mert a lakosság egyheted részének ugy tetszik, hogy »mindene együtt legyen /« Nem helyeseljük a városi tanács javaslatát sem. A tókerteket nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy olt épüljön föl az uj színház. Nehezen lehetne megközelíteni s a megszerzése is nagy nehézségekbe ütköznék. Nem tartjuk szerencsésnek Rechnitz dr javaslatát. sem. A színház maradjon a régi helyén; a reformátusok pedig építsenek másutt templomot! A váresi képviselőket felkérjük, hogy tekintettel az ügy rendkívül fontos voltára, teljes számban jelenjenek meg a közgyűlésen ! Munkásbiztositás. o Legutóbb az iparfejlesztésről irva, emlitettük Szterényi államtitkár nyilatkozatát a kormány azon szándékáról, hogy nemcsak gondol a munkásságra, az ipart űzőkre, hanem tenni is akar érettük. Most javaslatot készíttetett a munkásbiztositásról, — okt. 10-én már az orszgy. elé akarja terjeszteni e valóban óhajtandó tervezetet. A napilapok egyike-másika bőven hozta a tudósításokat az előkészítő tanácskozásokról. Mi ezek nyomán csak néhány tételt akarunk megállapítani. 1. A kormány segíteni akar a munkásokon biztosítás utján baleset, betegség, ft]unkára való alkalmatlanság eseteiben egy országos szervezet állal. Hogy törv. javaslata lehetőleg kielégítse az érdekeiteket, meghívta az előkészítő tanácskozásra a nagyiparos érdekelteket, az iparkamarákat, a betegsegélyző pénztárakat és a munkásokat is a ker. socialists szövetség, a nemzetközi soc. demokraták és az ujjászervezettek képében. — Helyesén van! Róluk van szó. 2. Az iparkamarák küldöttei meglehetősen hidegen fogadták a javaslatot és mig a nagy- és kisipari munkaadókat lehetőleg kímélni akarják, addig egyrészt az állam, másrészt a bérért dolgozó munkásságra akarják a felmerülő költségeket rakni. — Tehát az iparkamarák egyoldalúnak tűnnek fel, — ők csak a munkaadók barátai. 3. Legcsudálatosabb a szociáldemokraták szereplése. Tagadják, hogy más, mint ők, a munkásság nevében beszélhessen. Még az uj jászé rvezetteket. sem ismerik el munkásoknak (Weltner Jakab) Gyanúsítják a kormányt szándékban s azt emlegetik, hogy megakadályozzák a javaslat törvénnyé válását, — mivel szerintük keveset ád a munkásnak és hogy a helyi szervezeteket megöli. Oly annyira ellenzik a javaslatot, sőt fenyegetődznek is, hogy Szterényi államtitkárnak rá kellett szólani Garami Ernőre, hogy ne fenvegetődzék és meg kellett kérdeznie őt és társait, vájjon komolyan akarnak-e szociálpolitikát. akarják-e a munkásság javát. Ez a fontos! Dehogy akarják, nekik csak az kell. hogy a nép elégedetlen legyen mindennel, főképen azokkal, kiknél egyrészt munkát kap, másrészt felvilágosítást és jó szót is kaphat a szoc, demokrata urak konkoly hintése és lázitgatásai helyett. Gelléri Mir (pedig ez az ur nem klerikális ám) nyíltan kimondotta, hogy szerinte a szakszervezeti tanács (ezek a Népszava hősei) féltékenységgel fogad minden oly szociális intézkedést, amelyet az állam, kezdeményez. Ezt a kijelentést jó hogy Gelléri tette. Mi, ker. sociálisták, kezdet óta hangsúlyozzuk, hogy a soc. demokraták csak önérdeket néznek, nem a munkásság érdekét tekintik és hogy a munkásság jólétére irányuló mozgalmak nekik igen kellemetlenek, mert még utóbb észreveszi a munkásság, hogy az ő javát nem a mostani vezérei viselik a szivükön. Ezekből még az fejlődhetik, hogy a munkásság jólétére irányuló mozgalmak elidegenítik a Népszava báránybőrös farkasaitól a felocsúdó munkásságot. 4. A keresztény szociális munkásság képviselői, Huszár Károly, dr. Lakatos Géza és Szálánczy Andor már nem a pártkassza szempontjából fogták — Szabad vagyok és szülőfalumban is. bujdosnom kell, mert az utolsó suhanc is a szemem közé vághatja, ez az ember börtönben ült, mint valami cégéres gazember! — Itt csendes és enyhe minden, itt nem gúnyol senki, jöjj hát közénk! — hangzott újra a csábító szózat. — Becsületem nincs, de ki rabolta el? Megölöm azt a gaz zsidót! — orditott magánkívül s irtózatos káromkodással emelte fel öklét. — S miért nincs becsületed? — szólt egy gyengéd, de szigorú hang a szive mélyén. — Miért nincs?!... Miért? Miért? — rebegett a legény s fölemelt jobbja lassan lehanyatlott s szemébe fájó könycsepp lopódzott s leborulva a földre, kezébe temette arcát. — S ha megölőd őt, tán visszaszerzed becsületedet? — kérdezte ismét lelkiismerete. — Jöjj ide közénk! — súgták ismét a habok s csábítóan hívogatva csalogatták a boldogtalan legényt. — Jöjj ide a viz mélyére, hullámos sima ágyat vetünk majd neked, meglásd, oly ó lesz itt pihenni! j S a legény megindult. Egy lépést tett a viz felé, aztán egy másikat, egy erőszakos lendület s — visszatántorodott. Egyik lába már a vízben volt, mikor a háta mögött hirtelen megcsendül valami: egy bánatos, végtelenül bánatos hang, egy siró hegedűnek szivettépő hangja. S amint kesergő hullámai végigszálltak a füzesben, sirt a szellő, sirt a nádas, bánatosan zörgött a káka s Pista fátyolos szeme, fölcsigázott képzelnie előtt ugy tűnt fel, mintha ketté váltak volna a habok s lenn a folyam hullámos árjában szende női alak állott volna lenge ruhában. Ábrándos kék szeme leirhatlan szomorúsággal csüngött Pistán, piros ajkán mintha dal csendült volna fel s a hanghullámok tovaszálltak volna habról-habra, hullámról-hullámra, a hullámról az ő lelkébe, a lelkéből a szivébe. Szeme előtt elhomályosult minden, mint valami édes álmot szivta magába az ének bánatosan csengő hangjit: „Rozmaringot ültettek a sírjára, Ugy zokogott felette a babája . . . Vegig-végiíí siratta a temetőt; Adja vizsza a hűséges szeretőt!" Katica! — kiáltott Pista s epedve tárta ki karját a szép halott felé. Aztán egyszerre elhalt az ének, újra összecsaptak a habok, a szép álomkép elt.ünt^ Pista ismét magánosan állott a parton. — Katicám! — kiáltotta megrendítő fájdalommal, megyek, megyek ! — lába újra a vizbe merült, mikor a háta mögött ismét megcsendült a bánatos ének és sirva rezgett végig szive húrjain. — Ne, ne húzzad Peti! — kiáltott Pista — ne húzzad, mert megreped a szivem! Peti odasompolygott Pista mellé. Reggel hallotta, hogy kiszabadult a megyeházáról s mintha csak megsejtette volna, mi a szándéka, mindig a sarkában volt, a nélkül, hogy Pista észrevette volna. Tudta, milyen bolondja az éneknek, azért gyújtott rá Pista nótájára a legválságosabb pillanatban. — Adjon Isten jó nápot, Pista egsém t — köszöntött alázatosan a cigány.