Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-09-02 / 15.szám

1906 szeptember 2. PAPA és VIDEKE 3 is. Mi ismerünk olyan urat, aki utána járt, hogy a hires brassói szövet brassói-e csakugyan és tapasztalatai nem voltak a legkedvezőbbek. A kormány sokat igér e téren, a kisipar, a nagyipar fellenditése érdekében. »Az fog jól esni a kormánynak — hallottuk Szterényi államtitkár beszédjében a legényegyesületek orsz. kiállításakor Bpesten — ha az iparfejlesztés terén minél jobban igénybe veszik az ő közreműködésüket, tanácsukat.« De azt is kénytelen volt Szegeden kimondani; hogy nagyon rászorulunk a külföldi tőkére és a külföldi szakértelemre. Szomorú Ítélet! Sújtja vagyonnal rendelkező urainkat és sújtja iparosainkat. De Szterényi nem kímélte meg a közönséget sem. Szemébe mondta, hogy nem olyan hazafiasságot vár a közönségtől, mely sokat beszél és keveset tesz, hanem amely a hivatalos állam iparpártoló törekvéseivel párhuzamosan halad. Megtehet az államhatalom mindent; ha a közönség csak lelkesedik és nem tesz — akkor a társadalom lesz az erősebb és a sok jó törekvés meddő marad. Ahol van kisipar, tessék azt felkarolni, de emberelje meg magát az az iparosság is. Pápa város iparosaiban van annyi intelligencia, hogy e beszédet nem fogjcik félreérteni, van anynyi önérzet is, hogy tudják értékesiteni a maguk javára ezt a kijelentést. Kiállításon voltunk Bpesten. A legényegyletek rendezték a kiállítást. Remek dolgokat láthattunk ott. Pápa városát 8 kiállító képviselte, — nem vallottunk szégyent, dijakat szereztünk. Az agyagipart magunk képviseltük, — a bőriparban elismerést szereztünk — mindenünk tetszett. De azért nem mondjuk, hogy elég. Nem! Nincs megállás, haladni, tanulni kell, mert még nem elég a szakképzés. És tanuljon a mester is, mert csak jó mesternek van jó segédje. És ez hol fog tanulni ? ! A közönség már buzdul, kezdi becsülni a hazait, a hazai készítményt s szorosabban huz a hazai iparhoz. Ily módon lehet remény a kellő haladáshoz, várhatjuk az iparfejlesztést és az igazi iparpártolást. A VI. Katholikus nagygyűlés. Be vannak immár fejezve az előkészületek a VI. katholikus nagygyűléshez. Az egész országban megindult a mozgalom, a készülődés. A leendő nagygyűlésről beszél már minden éber katholikus. A távolabbiak vasúti kedvezményt kapnak, még pedig a következőt: A magyar államvasutakon és a kassaoderbergi vasúton utazók: Féláru II. osztályú jegygyei utazhatnak Budapestre és vissza III osztályon. III. osztályú jegy gyei a II. osztályon es II. osztályú jegygyei az I-ső osztályon. A II. és I. osztályon utazók jegye gyorsvonatra is érvényes, a III. osztályon utazóké csak személy- és vegyesvonatra. A Déli Vaspálya-Társaság vonalain a következő kedvezmények lesznek. A kindulási helytől Budapestig váltott. II. osztályú jegy gyei utazni lehet Budapestig és vissza

r a III. osztályban és I-ső osztályra váltott jegygvel a II. osztályon eda és vissza. A Dunagőzhajózási Társaság azt a kedvezményt adta, hogy a III. osztályú jegy II. és II. osztályon való utazásra jogosít. A kedvezményes jegyek érvényesek:, szeptember hó 20 tói 30-ig. A kedvezményt azonban csak azok vehetik igénybe, akik a szövetség által névre kiállított igazolványt a jegypénztárnál fel tudják mutatni. Az igazolványokat a Katholikus Szövetség postafordidtával küldi mindazoknak, akik akár az egy, akár az öt koronás tagsági dijat beküldik. Akik előre nem jelentkeznek, utazási kedvezményre számot nem tarthatnak. sóztak a kisiparos és a közönség nyakába, tőké jók óriási kamatot hoz, munkásaikkal pedig nemcsak nem gavallérok, de még sokszor nem is emberségesek. A közönség pedig nem tudta megbecsülni régi, kipróbált iparosát, futott az olcsó után s olcsón kapott, de rosszat, szóval igen drágán vett, s amit vett, ritkán volt magyar kéz készítménye. — Mi a tenni való? Első sorban az, hogy becsüljük meg a jó kisiparost, — mert régi tapasztalat, hogy ez dolgozik legjobban, tehát saját hasznunkra legolcsóbban is. Az iparos becsülje meg az ő közönségét, — tehát ne resteljen tanulni, — az izlés, a kényelemszeretet, ujabb és ujabb igényeink. — szóval a haladás megkívánja azt, hogy kielégítést nyerjenek. Ennek csak tanulás utján tehet eleget az iparos. Hol vagyunk ma ruházkodásunk, lakásunk berendezése, forgalmi eszközeink ügyében nagyatyáink korához viszonyítva magunkat! De ezen haladással lépést kell tartaniuk iparosainknak, — mert nyakukra női a gyorsan termelő és eleven gyár. A közönség pedig tanulja meg már egyszer, hogy a régi árakért nem lehet ma a. régi jó portékát megszerezni. S ha némi drágulást lát a kézi ipar készítményeiben, ne fusson azonnal a silányabb, de olcsóbb gyári cikk után. Végre is ő maga iszsza meg a levét, mert kétszer fizet, ha nem háromszor. — Az ő dolga még ezen kívül, hogy mindig és mindenütt a hazait kérje, de ne elégedjék meg a kirakat cifra betűivel, hogy ott benn csak »honi termék« kapható — mert a papiros türelmes, az üzleti ész agyafúrt — és az agyafúrtság, más szóval a svindli — nem rehér holló. Kérje, hogy esetleg megnézhesse a magyar gyáros kisérő levelét, talán számláját III. Pista még mindig ott zokogott az asztalra könyökölve. Feje mámoros volt, hat üveg hevert szétszórva előtte, valamennyinek a belsejével megütközött a torka. A bú is, a bor is lefelé húzta a fejét. Ekkor hirteeln megnyílt a korcsmaajtó s Pista két reszkető kart érzett gyengéden a nyaka köré fonódni. Te vagy az, Peti ? — kérdezte bambán, föl se tekintve. — P.sta fiam, hova jutottál ? — válaszolt az öreg Vári s forró cseppekben olvadt mind a két szeme. Sági felugrott s zokogva vetette magát a becsületes aggastyán keblére. — Gyere Pista fiam, gyere innen, ne adj ki egészen lelkiismereteden ! — esdekelt az öreg s kivezette a zokogó legényt a korcsmából. Ettől az időtől fogva mmtha egészen megváltozott volna Pista. Újra a régi ember lett belőle, szorgalmasan hozzálátott gazdasága romjainak megmentéséhez. De fájdalom! nem tartott sokáig a javulás. Valami forgószél megint végigjárta a fejét s most már feltartóztatbatatlanult rohant lefelé a lejtőn. Közben meghalt az öreg Vári is, a plébános is régóta betegeskedett már s igy aztán nem volt senki, áki visszarántsa a meredekről. Csak az öreg Peti cigány intette néha, térjen jobb útra, de süketnek mondott mesét, Pista néni hallgatott rá. Az Icig zsidó aztán addig-addig egerészett a háza körül, mig végre ki nem fütytyentette őt apai örökségéből. A dob tompán, szivtelenül pergett az udvaron. — Százkilencvennyolc forint ötven krajcár ! Ki ád többet érte harmadszor? — rikácsolt a hosszúorrú végrehajtó s bizalmasan hunyorgatott az Icig zsidó felé. — Khétszáz phengő! — sietett belekiáltani Icig s aggodalmasan nézett körül, nem igér-e valaki többet a gyönyörű parasztbirtokért, mely testvérek között is megért vagy 3000 forintot. Sági Pista, ki eddig nekikeseredve ült a kapu félfánál, vérben forgó szemmel ugrott fel erre a szemérmetlen ajánlatra. Előre ugrott s torkon ragadta a zsidót. — Fhogjáthok megh! Shegitsbég! Gyilkhos! Au veh! Levágtha nekhem a fhej én thőleml — jajgatott a zsidó. — Legálább nem les fejfájásod, hogy á ménkű sáládjon á gigid csimpájába! — vigasztalta a kormos képű Peti cigány. — Hát van lelke ennek a gazembernek

r. hogy kétszáz pengőt igér ezért a gyönyörű jószágért? kiáltott Pista vad elkeseredéssel s olyant rúgott a zsidón, hogy menten a falnak kívánkozott minden porcikája. — Törjétek darabokra, lőjjétek agyon, törjétek kerékbe, főzzétek meg olajba a vad bestiát! — orditott a végrehajtó. Az időközben megérkezett csendőrök: körülfogták Pistát, de a felbőszült legény, egyetlen vad ütéssel utat tört magának, megragadta a hős végrehajtót, megrázta a levegőben, hogy az ég felé kalimpált minden hajaszála s aztán olyant koppantott bájos arca kiálló díszére, hogy menten három akkorára dagadt meg ama bizonyos ékessége, mi által a jeles férfiúból lön egyetlen véresre vert kétméteres — orr. (Folyt. köv).