Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-09-02 / 15.szám

2. PÁPA és VIDÉKE 1906. szeptember 16. közszemlére állitom őket. Igaz, hogy már most is a bíróság elé állithatnám őket, de megkísérlem előbb, hátha magam is el tudnék velük bánni. Mert azt csak nem engedik meg törvényeink, hogy valaki beavatkozzék egy üzlet belétetébe, mikor annak nem is tagja, és mindenféle rágalommal igyekezzék annak személyzetét elcsalni és máshová elszerezni. Pedig ilyen dolgok is megtörténnek. Avagy nem mondott igazat, egyik részvényesünk, mikor elpanaszolta igazgatóságunk előtt, hogy az egyik áskálódó mennyi rágalmat szór szövetkezetünkre és mennyire pressionálta őt, hogy fiát ne hagyja nálunk tanoncnak. Honnét e gyűlölség ellenünk? Talán azért haragszik ez az ur, mert italmérési engedélyünk van? E miatt ne a tanoncunkat csalogassa, hanem mérjen jobb italt, olcsobbért, mint mi. Ez legyen a boszu! Azt hiszem, értett ebből, akire célozni akartam, ha igaz, amit részvényesünk mondott; pedig tudom, hogy igaz, többen is bizonyították. Ha mégsem volna igaz, ne vegye magára, aminthogy hiába víná ezer újság, hogy én elcsalogatom"az inasokat, nem venném magamra, mert tudom, hogy egyet sem hivtam soha senki üzletéből. Érthetetlen, miért szegődött ily szép intézmény ellenségévé, mikor legnagyobb részben a néptől él. Ugy-e bár, szokatlan ön előtt a conkurentia, kábul és köpköd tőle, mint a kezdő dohányzó a pipafüsttől. No, majd megszokja egy pár év alatt, egész nyugodt vagyok efelől. Igazán valóságos csuda, hogy annyi bojkott és annyi véresszájú rágalmazó dacára oly hatalmasan virágzik szövetAz öreg duzzogott ugyan egy kissé, de csakhamar verőfényes lett ismét a képe. — Lássa édes apám, szeretnék egy kis vizet inni, de Pista nem ereszt ki! — lihegett Katica, kinek rózsás arca majd kicsattant a hőségtől. — Még csak az kellene, hogy szántszándékkal szerezz magadnak bajt! — berzenkedett Pista, ki el nem ment volna mátkája mellől egy tapodtat se. Nem csoda, hiszen egymásnak nevelték őket gyermekségeik óta. De Katica addig-addig settenkedett, mig egyszer aztán ugy éjféltájban ki nem surrant a szobából. Mire Pista utána rohant, már fenékig ürítette a jéghideg vizet. — Szerencsétlen, mit csináltál ? — kiáltott a legény halálra rémülten. - Nono! csak ne kiabáljon annyira s ne vágjon olyan ijedt képet. Nem illik ám az a maga szegletes agy velejéhez ! — agyarkodott Katica s nevetve szökött be ismét a szobába. Az öreg Vári aggódva rázta a fejét, kezetünk. Ilyen virágzást magam sein reméltem, bár tudtam, hogy népünk megértette a szövetkezés eszméjét, mely végre hazánkban is hóditó körútra indult. Az elmúlt héten is száztíz üzletrész jegyeztett, ez is világosan igazolja üzletünknek még nagyobb virágzásába bizalmunkat. Ki hitte volna, nogv a dohánygyári munkásnők, kisiparosok és földművesek ilyen intézményt létesítsenek, mely lázba hozta az egész várost? Talán senki, csak én, mert ismertem műveltségüket, és tudtam, hogy nem lehet őket orruknál fogva ráncigálni, vagy terrorizálni. Talán én mosolyogtam egyedül, mikor szájról-szájra járt a terrorizáló mondat, hogy: «ugy is megbukik két hét alatt a szövetkezet». Ma már ezren nevetünk rajta és lesajnáljuk azokat a pöffeszkedőket, akik mellüket hetykén verték, hogy igy, meg ugy megbuktatják az üzletünket. Fanyar most a szájuk és bámulva tátják szét a csudára, hogy mit művelt a nép. Ugv-e, nemcsak kocsisnak meg béresnek való a paraszt, tud az még kereskedni is. ha összeszeszedi az eszét. De ne dicsekedjünk, bár joggal tehetnénk válaszul az ő lekicsinylésükre, hanem dolgozzunk serényen tovább. Tartsunk össze ugv, mint eddig, ne fogadjuk el ezentúl se a krumplicukrot, bástyázzuk körül magunkat a szövetkezet sziklavárába és akkor biztosan mondhatom, hogy október hó 1-től egy évre már nem 15 korona lesz a részvény ára, hanem kétszerese vagy háromszorosa. Elhallgatnak akkor majd az áskálódók is, akik — igaz, — hogy eddig is hiába ordítoztak. mikor ugy három óra felé megpillantotta. Az üde, rózsás szin mintha eJtünt volna arcáról, mintha egyre sápadtabb lett volna. Keble nyugtalanul zihált s nemsokára fojtó száraz köhögés tört elő melléből. Utat ! — ordított Pista vad kétségbeeséssel s fölkapta aráját, mint valami könnyű pelyhet, kirohant vele a sötét éjszakába s meg se állt az öreg Vári házáig. Ott virrasztott szakadatlanul s gyengéden ápolta a kedves beteget mindaddig, mig két hét múlva Vári Katica ki nem költözött a temetőbe. A tavasz első pitymallata volt. élte búcsúzó alkonya. A falu legdélcegebb legényei vitték koporsóját s mikor a gördülő göröngyök bánatosan kongva ráhullottak a drága tetemre, az egész falu zokogása belesirt az öreg Vári és a Sági Pista mérhetetlen fájdalmába. II. A temetés után egészen megváltozott a szegény fiatal ember. Mindenünnen megkörnyékezte az emberi gyarlóság, tisztára kiIparfejlesztés, iparpártolás. o Nemzeti felbuzdulásunk e cimen és e téren sokat óhajt, tenni. Felfelé nézve várjuk a hatalmasságok segítségét, magunk körül tekintve várjuk a szomszéd, a sógor ily irányú közreműködését. Van okunk rá, nagy okunk van. Nagyiparunk egyoldalú, — jobban mondva, nem minden irányú. Sok cikk még meg sem készül Magyarországon, ami van, kevés. Ezt mondja a statisztika. A fogyasztók szükséglete és a fogyasztók szomorú tapasztalata azt mondja, (ez nincs %-ba foglalva és könyvekben megírva), hogy ami van, az még nem mindenben állja ki a versenyt és sok, sok a tennivaló a becsületes ipar felé való törekvésben. Az iparosság is panaszkodik. Azt mondja, hogy nehéz a megélhetés; az üzleti élet pang, a közönség a kéziipari árakat le akarja nyomni a gyári t.er mékek áraira; a segéd, munkás is követelődző a munkaidő, dij és a koszt tekintetében. Terhet ró rá a törvény a munkásbiztositási és betegápolási dijak által. A közönség panasza is jogosult, mert bizony hányszor kap drága pénzen hitvány dolgot, — s még örüljön, ha kap. mert a lassúság a jellemzője a mi iparunknak. — Az iparosok panasza is jogosult. A segéd, munkás, nebántsvirág. Tanoncképzésünk silány, — a kontárok, mint, a bogáncs, mindenütt ott vannak. — Egyik rész irigyen, a másik rész sóvárogva néz a nagyipar, a gyárak működése felé. Az iparos fél tőle, a közönség sóvárog után na. Akik elfogultan Ítélik meg a helyzetet, nem tudnak sem a közönségnek, sem a kisiparosoknak, sem a gyárosoknak igazat adni. A kisiparos sok tekintetben maga idézte elő a bizalmatlanságot, a gyárosok sok silány dolgot pusztult a boldogtalan a jó eszéből. Nem Ízlett neki a munka, cselédjeire bizott mindent, azok meg ellopták volna még a szemevilágát is. Hasztalan intette a plébános, hogy becsülje meg magát, nyugodjék meg az Isten rendelésén. Délelőtt még szörnyen kötötte az ebet a karóhoz, igy meg ugy ölt más erkölcsöt magára —.a délután már ott találta az Icig zsidónál. Késő estig ott dorbézolt a korcsmában, csak hajnal felé botorkált haza, de akkor is legtöbbször az utcán vetett neki ágyat a bor. Végre a fülébe jutott a dolog az öreg Várinak is. Eleinte sehogyan sem akarta. a szegény öreg elhinni, hogy az ő kedves Pistája olyan rossz útra tévedt, de addig-addig terhelték a fülét a korhely legény viselt dolgaival, mig végre rá nem szánta magát, hogy megvizsgálja az ügyet. — Rajtakaptam, ráigazolódik a gyanú ! — mormogta Vári s busán ballagott a korcsma felé.