Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-08-05 / 11.szám

'4. PÁPA és VIDÉKE 190

6. augusztus 2

6. Ezzel szent kötelességet teljesítünk. Városunk történetében, fejlődésében első hely illeti s vájjon ott látjuk-e ? Mi hirdeti el nem muló érdemeit? Szenteltek-e néhány sort is emlékének? Ki veheti tőlem rossz néven, ha emlékét felajánlva, alkotásait szemlélve, keserűség fogja el szivemet e kérdésekre? Bocsásd meg, te nagy férfin, városod hálállanságát! Te. ki oly végtelenül szerény voltál, hogy szép templomodnak egyik mellékoltárán, mint másodrendű alak engedéd magad megörökíttetni. hisszük, hogy nem lógsz ezzel késni! , Tőlem pedig ne vedd rossz néven, hogy 120 év múlva a meg nem érdemlett feledés homályából nagy szellemedet felidéztem s tetteidre emlékeztem. Kiss István „Nem zörög a malom, áll a vitorlája". I r" a : l a rga Rezső \ Folyó hó 1-én a pápa-tapolcafői j malmok bejárói és molnársegédei a munkát beszüntették. Meglehet, hogy mire e sorokat közönségünk olvashatja, a sztrájk már megszűnik, de azért talán nem lesz eső után köpönyeg, ha ezen bérmozgalom jogosságához vagy jogosulatlanságához néhány szóval hozzájárulunk. A molnársegédek bérmozgalmának eredeti oka ap hogy a malomtulajdonosok és bérlők sohasem tudtak szövetkezni, bár sokszor belátták annak szükségét. Ha néha próbálkoztak maguk között szerződést kötni, az vagy nem sikerült, vagy ha sikerült, siettek azt minden pontjában megszegni. Mindig akadt köztük egyenetlenkedő, ki a közös érdek fölé tolta saját, érdekét. Szóval szervezetlenül, nem a közös érdeket szolgálták, hanem mindenik vagy legalább a többség, csak önmagának javát keresve, tisztességtelen versenyt hozol! létre, melynek káros levét aztán mindnyájan egyformán megitták. A molnárokkal szemben a lisztkereskedők határozottan előnyben voltak, mert voltak szervezkedve és ha még egymás között gyűlölködtek is, de a molnárokkal szemben egvértelmüleg tudtak fellépni. Ezzel az egyértelmű fellépésükkel leverték a széthúzó molnárokat és a legegyszerűbb taktikával keresztül tudták vivni azt, hogy az általuk megvásárolt buza árából mélermázsánkint 20 — 30 fillért nem a lisztkereskedő, hanem a molnár iizet.eft meg és igy az az ötvenöt korona, mit a molnárnak kellett volna kapni cgv-egy j malter buza megőrléséért. sokszor két- i harmadára vagy épen felére redukálódott. Könnyebb megértés okáért közlök egy példát. A termelő gazda behozott egy zsebkendő buza nini át és kínálta megvételre a lisztkereskedőnek. Az alku igy köttetett meg: otthon x faluban fölmerve, odaadom métermázsánkint 15 K 20 fillérért, Pápára beszállítva, azonban 15 K 00 filléren alul nem adom. Természetesen, a lisztkereskedő a ránézve előnyösebb feltételt választotta, vagyis 15 K 60 fillérért vette meg a búzát és kiküldötte érte a molnárját x faluba, mely 25—30 kilométernyire is eshetett Pápától. Itt tehát világos, hogy a molnár kárára és a lisztkereskedő hasznára esett a 40 fillér különbözet métermázsánkint. Nem képzelhetem, hogy a molnárok rá ne jöttek volna erre a furcsa kereskedői fogásra, mert csak 50 métermázsa búzának 25 —30 kilométernyire való fuvarozása legalább 25—30 koronába kerül, mely az őrlés dijjának rovására esett. De ha rájöttek volna is erre a rájuk nézve sérelmes állapotra, nem tudtak ellene tenni semmit, mert nem voltak szövetkezve és ha az egyik nem küldte volna el a kocsit, elkü

Idle volna a másik. Ennek a szervezetlenségnek az leit a következménye, hogy mindenik molnár bárom-négy kocsit, három-négy pár lovat fizetett és tartott fenn saját pénzén, de a lisztkereskedő hasznára. Ily körülmények melleit egy cseppet sem csúdálkozom, ha a molnár mesterek a nagy rezsi miatt gyengén fizették a segédeket. Azelőtt, talán 20 évvel korábban, még csak be lehetett hozni valahogyan ennek a nagy fuvarnak az árát, mert. a paraszt ember nem ismerte a mázsát, de most már a grammot is ismerik a falusiak, ép oly jól, mini a molnárok és a fölmérésnél olt van az egész család, hogy árgus szemekkel nézzen a molnár-segéd körmére, mikor a mázsát kezeli. Szövetkezetünk rokonszenvez a molnárok bérmozgalmával és örömmel látja, hogy ők is rá jönnek végre, mily kárukra volt eddigi szervezetlenségük. Aki csak egy kicsit át lát a szitán, az tudja, hogy ez a mozgalom nem csak a segédeké, hanem a mestereké is. A mesterek még örülnek is, hogy a segédeket küldhetik előre a bérharc előcsat.ájaiként, mert igy a. segédekre háríthatják egyik-másik visszahúzódó lisztkereskedő haragját. Mi is kereskedünk liszttel, de azért a méltányos bérmozgalommal nem helyezkedünk szembe, mert ez ellenkezik a szövetkezeti eszmével is. Nagyon örülnénk, ha a molnárok egyáltalában nem mennének falvakra búzáért, hadd fuvarozzák be a termelők maguk piacunkra, igy legalább nem veszünk zsákba macskát és azonfelül emelni fogjuk a város kereskedelmének forgalmát, mert bizonyosan Első csalódásom. Epret szedni menteni Micivel az én kis famuíusommal az erdőbe. Volt is elég az Isten áldásából, a vágás csak ugy piroslott tőle s gyorsan teltek meg kosárkáink az illatos gyümölcscsel. Ekkor jutott csak eszünkbe, hogy a nagy buzgalomban magunkról egészen megfeledkeztünk. Hatalmasan megéheztünk. Elővettük kenyerünket s szedtünk magunknak hozzá epret. Ez oly ízletes volt, hogy nem cseréltem volna fel bármely hosszú ceremoniás ebéddel. El is fáradtunk s miután ugy eperérés idején a nap tudvalevőleg melegen süt, bementünk a nagyobb tilosba megpihenni. Alig telepedtünk le. egy sajátságos hang riasztott meg. Sóhaj volt-e, vagy nyögés, vagy csak a levelek suttogása? Feszült figyelemmel hallgatództam. Ekkor tisztán kivehettem a halk, beteges nyögésszerü pihegést. Ember-e, vagy állat, vagy talán épen valami cigány s ezzel akar az erdő mélyébe csalni, hogy megrabolhasson'? Elakartam futni, de aztán csak mégis bátorságot vettem s mentünk be a sűrűbe: én elől. Mici pedig magától értetődőleg hátul nagy szeppegések közt. Hol legsűrűbb a tilos, ott feküdt egy tölgyfabokor alatt egy meglőtt őzike. Szegényt oldalt érte valami kocapuskás lövése, ugy hogy combja és oldala tele volt nyilt sebekkel. Szemei lázban égtek, nyelvét kilógatta. Szánalom volt ránézni. Elhatároztam, hogy haza visszük, akár életben marad azután, akár nem, legalább otthon egy-egy hűs itallal enyhíthetem kinjait. Óvatosan feléje nyúltam s kivettem a bokor alól. Érintésemre megborzadt szegényke, de elfutni nem tudott. Otthon aztán a szellős pajtában jó puha ágyat vetettem neki falevélből. Sebeit langyos vizzel megmostam, terpetinnel megkentem, hogy a légy ne szálljon rájuk. Mindezek dacára azok mérgesedni kezdtek. Ekkor az első meggenyedt seb környékét megnyomtam s kipattant belőle egy darab rozsdás szeg.'Most már hozzáláttam s kikerestem az egész töltést testéből. Volt közte vágott szeg, ólomdarab és kóc. S még embernek nevezteti magát az. aki ilyennel megy a szegény védtelen állatot gyilkolni. Eleinte nem hittem, hogy őzikém megmaradjon, de utóbb napról-napra jobban lett. A határtalan félelem, melylyel eleinte irántam viseltetett, eltűnt s mire az első sárgalomb ereszkedett a fákról, már velem játszadozott az udvaron. Kezemből ette a kenyérdarabkákat s jóizüen ropogtatta a friss káposztalevelet s gyenge lóherét. Oly tréfásan tudott szökdelni s annyit mókázott, hogy mindnyájunk kedvencévé lett. Télire belekerült az istállóba, a nagyképű, komoly tehenek közé. Ezek eleinte ugyan nagy hajlandóságot mutattak őt felöklelni, de kedvességével annyira behízelegte magát náluk, hogy eltűrték mint válogatja ki előlük a jászolból legízletesebb sarjú szálakat. Ellmult a tél, megjött a tavasz. A vándormadarak mind megtértek, csak a kaku