Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-07-15 / 8.szám

1905. Julius 15. PÁPA és VIDÉKE Búgnak a cséplő-gépek és ezer nyilasból ömlik a kenyérmag. Örülj hazám, van újra kenyered a jövő aratásig! Végy lélekzetet és leheld ki fájdalmadat, mely az aggodalom szeges abroncsaival szorította szivedet. Megmenekültél az inség veszedelmétől, lesznek bőséges magtáraid, melyekből táplálhatod fiaidat, kiket hiába izgatlak ellened a hazátlanok. Nincs tenálad szebb és nincs tenálad jobb anyaföld a föld kerekén. Már több, mint ezer év óta táplálsz bennünket, anélkül, hogy egyszer is megéheztünk volna. Azért szerettek annyira ősapáink és azért ontották annyiszor érted vérüket. Miért lennénk mi most hűtlenek hozzád? Miért hagynánk el azt a földet, melyben apáink csontjai porladoznak és amellyel Hunyadi Mátyásunk, Bákócink és Kossuth Lajosunk hamvai vegyülnek? Azt hiszitek honfitársaim, pusztán és lakatlanul maradna e föld, ha mi elhagynánk? Óh nem, mert ez tejjel és mézzel folyó gazdag ország és oly szép, mint ahogy költőnk mondta: »Ha a föld Isten kalapja, ugy hazánk bokréta rajta«. Itt hagynánk költőink és művészeink sirhalmát és» szobrait? Hiszen ezek nekünk daloltak, alkottak és festettek az egész világ gyönyörűségére. Hol az a magyar ember, aki ily emlékeket itt tudna hagyni hitvány kincs utáni sóvárgás miatt? Ne akadjon ilyen egy se közületek és dobjátok el magatoktól a vándorbotot, melyet kalandorok nyújtanak felétek. Miért hasitanátok ekéitekkel az idegen földet, mikor a mienk megtermi a világ legjobb búzáját és legjobb borát? Miért mennénétek csákányaitokkal idegen föld mélyébe, mikor a mi bányáink is tele vannak kinccsel. Imádkozzatok és dolgozzatok szülőitek és testvéreitek körében itthon; ne hagyjon el benneteket a hit és remény. Álljatok ellen a csábító Ígéreteknek, imádjátok Istent és szeressétek a Hazát. Ne hagyjátok örökös kétségbeesésben az anyaföldet és ne fenyegessétek az aratósztrájkkal, mert az anya fájdalmát a gyermek is megérzi. Adja Isten, hogy az aratók víg dalát viszhangozzák jövőre is a Kárpátok hótakart bércei, tengerünk hullámai pedig vigyék el e bűvös hangokat az Újvilágban élő testvéreinkhez, hogy legalább jövőre azokkal együtt arathassunk és együtt szüretelhessünk. A Kath. Kör népünnepélye. A Kath. Kör f. hó 8-án kitűnően sikerült népünnepélyt rendezett, melyre összesereglett Pápa lakosságának szine-java vallásés társadalmi különbség nélkül. Már d. u. 4 órakor sűrű rajokban hullámzott a közönség a kör nyári kerthelyisége felé, melyet ez alkalomra igen díszesen fölékesített az ügyes rendezőség. Csakhamar megkezdődött a világposta, melyet bájos kis postások továbbítottak; csinos leányok árulták a konfettit, melyből annyi elkelt, hogy még másnap is alig tudták összeseperni a sok szines papirdarabkát. Másutt meg pogácsát kínáltak. Huncut pogácsa volt, meg kell neki adni! Minden tizedik darabba belesütöttek egy 20 fillérest. De azért az sem haragudott, aki nem nyert, csak nyelt, oly kitűnő volt az ize. Este 10 óra tájban kezdődött meg a tombola, mely lázas érdeklődés közt folyt le. Hogy is ne! Mikor több, mint 100 szebbnél-szebb tárgy volt kiállítva! A tombola után megkezdődött a tánc mely pezsgő jókedvben hajnali négy óráig tartott. Az első négyest 52 pár táncolta. A fényes mulatság nemcsak hatalmas erkölcsi diadala volt a Kath. Körnek, hanem anyagilag is igen szépen jövedelmezett. A Kör vezetősége ezúton is hálás köszönetét fejezi ki az ügyes rendezőségnek, valamint a tárgyak bájos elárusítóinak, akik ugyancsak rajta voltak, hogy ne maradjon meg semmi. Ezzel szemben a kereskedő és malom kénytelen beadni a derekát, mert a liszteket előre szokás eladni és igy vállalt szállítási kötelezettségei kényszeritik a föltétel elfogadására; másrészt pedig a föltétel elfogadásából nem lesz neki kára, mert hiszen a vállalt rizikót a börze utján, mint föntebb kifejtettük, biztosithatja. Azért irom e sorokat ebbe a lapba, mert tudom, hogy minden határban akad egy-két szemesebb gazda vagy népbarát, aki vasárnap összegyűjti az érdekelteket, elmagyarázza nekik a dolgot és megérteti velük, hogy a mai börzei árszabások tisztán a jogosulatlan spekuláció huncutságai, melyeket elfogadni és megsinyleni okos polgárnak épenséggel nem muszáj. Ha valaki kétséget támaszt, vagy elvi akadályt jelent be, annak ugyanitt szívesen válaszolok. De tegyünk is már végre valamit, ne csak sopánkodjunk. Mert nincs gyámoltalanabb ember, mint aki összetett kézzel várja, mig vagyonilag elsülyed, holott együttes lellépéssel ez idén a buza árának 20 K. alá sülyednie nem lehet és nem szabad. E részben az uradalmak és tanult gazdák kötelességelenne az első elvi állásfoglalás; nekik kellene az üzleti csalafintaságokban járatlan közpolgárt a helyes eladás módjára megtanítani. Az aratókhoz. Irta: J^arga Resső. A Kárpátok bérctetőin még csillog a hó és káprázatos fénye tündértáncot jár a napsugárral. A hegyeken és dombokon most fejlődik a szőlőfürt és bő szüretet igér a gazdának. A sikon és rónán már csak itt-ott hullámzik a kalász, mert száz és százezer holdnyi területen lefektette azt a munkáskéz kaszája. — Ne félj, nem haragszom. Hisz oly édes meghalni Krisztusért. — Sára! Édes Sárám! — hördült föl a fiatalember kebeléből a jajkiáltás. — Édes egyetlenem . . . mondjad, hogy megbocsátasz! — Békesség veled! A keresztények Istene, a béke Istene, — suttogta a hölgy, aztán ég felé emelvén kezét, elhaló hangon rebegte: — Jézus! A másik pillanatban már csak teste volt itt a földön. — - Meghalt! — ordított Benjamin őrült fájdalommal. — Meghalt! S én öltem meg őt! Jézus, ha csakugyan Isten vagy, irgalmazz nekem! Az éjszaki oldalon újra megkondult a szikla. A keresztények imára gyülekeztek. II. Hűvös esti szél süvöltött végig a KhanelAmar szaggatott bércei között. A hegyláncolatra ráborult az alkonyat. poétikus szint lehelve erre a vadságában is fönséges vidékre. Itt élt szent János is. a tüzes, izzó lelkű próféta, itt hirdette az üdvösség igéit vaksággal megvert nemzetének. A köröskörül emelkedő számtalan halom, a közbe ékelt völgyekkel oly benyomást tesz az emberre, mintha egy óriási tenger morajlott volna itt hajdan: a hullámok is megvannak, szaggatottak, tajtékozók, viharvertek, de kővé meredtek, kemény, áttörhetetlen sziklafalakká tömörültek. Nyugaton az olajfák hegye kékellik, elmosódva a távolban, keleten a Jordán ezüstös vize csillog, körülölelve Juda hegyeitől és Moáb magas bérceitől. Mintha kihalt volna az élet! Még csak fa sem zöldéi a kiégett sziklákon. Csak a pásztorok tüze gyul ki lassanlassan itt is, ott is a hegyoldalban, rezgő fényével bevilágítva a pusztaságba. Olykor-olykor belezug a némaságba valami elmosódott zsongás, melynek hangjai elhalóan szállnak tova a sziklák között. A pásztorok szive ugy megremeg ezekre az egyszerű, de szivet megragadó hangoknak a hallatára. Beleburkolóznak bundáikba s ha egy kissé erősebben verődnek vissza a hegyek küzt a hanghullámok, átkiabálnak egymáshoz, hogy hangjuk elfojtsa a barlangból előtörő zsongást. Nem, nem szabad megtudnia senkinek, hogy a lenézett, megvetett keresztények imádsága az az egyszerű zsongás. Szivük ugy összeszorul, hogy ők nem lehetnek ott testvéreik közt. S épen ma, mikor az első zsinatról szétoszlott aposol fejedelmek is ott lesznek köztük. De azért ott marad a helyén mindegyik, csakhogy gyanút ne keltsen az elhagyottan égő tűz, mert akkor az üldözők könnyen ráakadhatnak az imádkozókra. Igy tehát, külsőleg nincs semmi gyanús. A pásztortüzek ugyanott és ugyanolyan számban égtek, mint egéb éjszakákon, de a barlang képe annál jobban megváltozott. j itatfhÉk: '