Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1943

4 CSERGEZÁN S. LÁSZLÓ oki. rajztanár, {••tőmfhrász hősi halált halt 1944. április 13-án katonai kötelessége teljesítése közben, Győrött. SZOMORÚ GONDOLATOK. „ / Mintha nem is tavaszra. Hanem halálra születtem volna; Mintha minden hazugság, Üres szó, ábránd volna. CSERGEZÁN S. LÁSZLÓ. Győr bombázása után hihetetlen tartalmú táviratot kapott intézetünk : »Csergezán Sándor László kötelessége teljesítése közi­ben hősi halált halt.« Immár a harmadijk, akit kis körünkből elrabol a halál. » 1 Szeretett kartársunkban mélylelkű költőt, művészt és meg­hatóan kötelességteljesítő embert veszítettünk el. Lelkét az utóbbi időkben erős hálálsejtelem r,ázta |meg. Kiét költeményét így fejezi be: ' ' , Ügy is hiába várom, , ' ' i I ' Elvisznek, vége lesz i ! Mindenneh a nyáron. (Néked 1. — Dec. 15.) Én a bánatommal címűnek pedíig 1 |ez a zárósora : Hisz meghalok a nyáron. Talán nem |s hitt e sejtelemnek, hiszen mi még halála jután sem tudtunk hinni a valóságnak. ' Csergezán László rövid pedagógiai munkája alatt rajongója volt szaktárgyának, és nagyon szerette tanítványait. Arra töreke­dett, hogy diákjai szívében a szépnek szeretetéhez ezernyi szálat stzőjön, hogy akiket megihlet a (szépség, azok enyhítőt találjanak a művészetben, , u ' Nagystílű, de zárkózott egyéniség volt. Lelke és érzelmi világa magasan szárnyalt az emberi gyarlóság és esendőség felett. Akik a nap minden változásában ve^ voltunk, csak szellemi hagyatékából tudtuk meg, hogy lelki gazdagságának falait láttuk csupán, amelyek mögött csak néha sejtettünk szent csendet és féltett ünnepélyessé­get. Legkedvesebb alkotásain az Egyház ünnepein, lelke túlcsordu­lásakor tudott csak dolgozni. Vonzotta őt a misztikum, a végtelen­ség. Belső világát hűen ábrázolja az a műve, amelyen a férfi ia leányarc mellett elnéz a Jnessze végtelenbe. Magasan járt a prózai élet felett, s ebben vállalt sok kötelessége sem tudta akadályozni. Az élet minden kis adományáért hálás volt. A hála ihlette őt Himnusz c. költeménye megírására. A hálaérzet minden napját meg­könnyítette. Háláját és örömét növelte, hogy Pannonhalmán működ­r

Next

/
Thumbnails
Contents