Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1941
29 magyarázó tanárt a szép Sopronba. Szittner Lajos március 1-én állami h. tanárrá való kinevezést nyert Szabadkára. Itt tartózkodása idején lelkiismeretes munkával végezte tanári kötelességeit. Helyébe került Farkas Sándor h. testnevelési tanár a komáromi bencés gimnáziumból. Szabados Jenő március elején katonai szolgálatra vonult be. Azóta az oroszországi harctérről küldözgeti a reményszínű levelezőlapokat. Tanítványai minden nap közösen imádkoztak érte, hogy az Ür Isten segítse vissza egészségben és a 4 magyar győzelem boldog érzésével. A>; olasz társalgást most már harmadik éve Albo Centoni lektor látta el, komoly tekintélyt tartva, de mégis élvezve a fiúk szeretetét. Éveleji távolléta idején A. Deliperi úr, az Istituto ítaliano győr* intézetének lektora volt szíves helyettesíteni. Ezúton is köszönjük, mit nagy tudásából a fiúknak nyújtott. Nagy pedagógiai rátermettséggel mindvégig érdekessé és ugyanakkor tanulságossá tette a társalgási órákat. 3. Hivatalos és egyéb látogatások Az állami főfelügyeleti jog gyakorlására Madocsai Pál tanügyi tanácsos március 18-án és 19-én végezte hivatalos látogjatását. A Kat. Tanügyi Főigazgatóság részéről Milakovszky László kat. tanügyi főigazgató május 18-tól 20-ig látogatta meg intézetünket. A látogatást követő értekezlet 20-án volt. Dr. Pammer Odiló, a hittanítás főapáti biztosa, február 7-én minden osztályban megjelent egy-egy hittanórán és június 13-án elnökölt a hittani vizsgálatokon. A hivatalos látogatásokon kívül az év folyamán magas közéleti méltóságok is kitüntették iskolánkat megjelenésükkel. így Stefánia kir. hercegnő őfensége férjével Lónyay Elemér herceggel, dr. vitéz József Ferenc kir. herceg és Anna kir. hercegnő őfenségia. Itt kell megemlékeznünk Hóman Bálint m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr látogatásáról is, aki május 29-én jelent meg intézetünkben. Megtekintette az új iskola befejező munkálatait, megjelent kis ifjúságunk körében, és a fiúkkal a legközvetlenebb módon beszélgetett el. Ugyanakkor látogatta meg iskolánkat gróf Paolo Thaon di Revei olasz pénzügyminiszter úr is, kinek tiszteletére a fiúk énekeltek, olasz és magyar verseket adtak elő, és egyikük rövid üdvözlő beszéddel köszöntötte. Magas vendégünket a fiúk szereplése szemmel láthatóan igen meghatotta, minek bizonysága az a hosszú távirat, melyet Rómába való megérkezése után küldött az iskolafenntartó főapát úrnak.