Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1927

9 zengő zenéjét. Ó is magyar, de már régóta elkerült hazánkból. A viddini állomás főnöke volt. Ha tudta volna, hogy magyarok részére kérnek külön kocsit — mondotta —, szebbet adott volna. Felszálltunk, elhelyezkedtünk. A maradék hazain és helyen testvériesen megosztozkodtunk. A kocsi szépségével csak meg lettünk volna, de tisztaságát nem lehetett ideálisnak mondani. Balkánon vagyunk, melynek e tekintetben is híre van. Mulatságos volt, hogy a vonat indulására kolompnak is beillő hatalmas csengetyűvel adnak jelet. Közösen végzett esti ima után pihenőre tértünk. Azaz hogy tértünk volna. Mert alighogy elsötétítjük a lámpákat, megjelentek éjjeli nyugalmunk megrontói, a magyar vérre éhes kis paraziták előőrsei, melyektől különben egész utunkon sokat szenvedtek egyesek. A nagy fáradtság mellett is tréfára fogtuk a dolgot. Röpködtek a szellemesnél-szellemesebb megjegyzések. Alvás ilyen körülmények közt alig lehetett. Viddintől Szófiáig áthaladtunk a Lom, Cibrica, Ogosta, Botunja folyókon és Vratza városán. Reggel felé a szép Iszker folyó völgyében gyönyörködtünk. Idegeinket próbáratevő zörgéssel dübörgött vonatunk a Nyugati Balkánhegység, a régi Haemus óriási, meredek, kopár sziklái közt a rengeteg alagúton. Kevés szántóföldjükön silány volt a kukorica, gyenge a gabona, melyet épen akkor arattak. Legelői kiégettek. Egyik állomáson felfedeztük, hogy a vasúti sinek Diósgyőrből valók. A magyar kéz nyomaival tehát itt is találkozunk. 12 és félóra alatt tettük meg e 200 km-es távolságot, midőn július 6 án délelőtt 10 órakor megérkeztünk a bolgár főváros hatalmas pályaudvarára. 3. Szófia. Vöröskeresztes hölgyek és bolgár cserkészek jöttek elénk fogadásunkra. Az állomás épülete előtti hatalmas téren a fotográfusok állták utunkat. Az első, bolgárföldön járt magyar cserkészek csoportképe még aznap délután megjelent a legtöbb szófiai lapban. Csomagjainkat autókra tettük és gyalog indultunk lakásunk felé vezetőink kalauzolása mellett. Bár utunk jórésze hatalmas fákkal szegélyezett városrészeken vezetett keresztül, a városról szerzett összbenyomásunk mégsem volt kedvező. Az utak rossz és hiányos kövezése, a tisztaság látható és érezhető hiánya lépten-nyomon szemünkbe ötlött. A belvárosban e tekintetben jobbak az állapotok. Azonban mindvégig elképzelhetetlenül kellemetlen hatást gyakorol kultúremberre, ha olyan felírásokat lát, melyekből semmit sem ért meg. Sőt a legtöbben még olvasni sem tudtuk a cirillbetűs bolgár szavakat. Mintegy félórás gyaloglás után megérkeztünk lakásunkra a Graf Ignatievutcában levő progimnazióba, melyet részben vöröskereszt-kórházzá alakítottak át. Ennek két óriási termében volt szállásunk. Étkezésre rendszerint a 10 percnyi távolságra levő Balabanof-hotelbe mentünk. Ebéd végeztével rövid szieszta után pénzbeváltásra kellett gondolnunk. Ekkor tapasztaltuk először, hogy külföldön a magyar Pengő nagy úr. Szívesen szóbaáilnak vele. 25 bolgár levât kaptunk egy P-ért. Kezelése különösebb gondot nem okozott. Hamar megszoktuk. -- Délután négy óra tájban a látnivalókat vettük sorra. Mielőtt azonban ennek tárgyalására térnénk, ismerkedjünk meg közelebbről a bolgár néppel és fővárosukkal. Szófia 566 m magas fennsíkon fekszik. Római kath. érseki székhely is. Lakóinak száma megközelítően 160,000. Legnagyobb részük temészetesen bolgár. Azonban szép számmal vannak képviselve spanyol zsidók, cigányok,