Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-10-28 / 20. szám
12 ■ Paksi Hírnök, 2022. október 28. Mozaik Az eltűnt városkép nyomában A Goldstein-ház és Ignotus Pál paksi emlékei Fotó: magánarchívum Ignotus Pál (I960, London, fotó: Forgács Károly) A Fő utca 25. számú épület utcafrontján már generációk óta rőfös-, posztó- és méteráru-kereskedés működött, és ezt a profilt napjainkig „centiméterre” pontosan meg is őrizte a sokáig hajópadlós üzlethelyiség. A Goldstein Lipót és Fia céget 1876-tól jegyzik, tagjai Goldstein Lipót és fia, Ignác rőfösáru- és nyerstermény-kereskedők voltak. Ignác és neje, Róza 1880- ban kötött házassági szerződése nyomán Róza 6000 forintos hozományát is bejegyezték a családi cégbe. (Központi Értesítő, 1880.12.23.) A Nyugat-alapító író, publicista Ignotus (Veigelsberg Hugó) sógora, fiának, Ignotus Pálnak (1901-1978) pedig nagybácsija volt a szófukar ember hírében álló Goldstein Ignác. Ignotus mesélte, hogy soha olyan pihentető utazása nem volt, mint mikor vele ment Szekszárdra, mely úton a kereskedő mindössze kétszer szólalt meg: mikor elindultak, odaszólt a kocsisnak, hogy hajtson, mikor megérkeztek, azt mondta, hogy álljon meg. (Dr. Vajda Zsigmondné: Egy régi hitközség emlékeiből) A családi kötődés onnan eredt, hogy Ignotus felesége a kalocsai születésű Steinberger Janka, míg Goldstein Ignác neje annak testvére, Steinberger Rozália volt. Visszatérve a fiatal Ignotus Palihoz, 1919-ben jelentkezett a kommunisták agitátoriskolájába, amely automatikus érettségit ígért. A kommün bukása miatt az érettségi átmenetileg elúszott ugyan, de fél év múlva egyik volt tanára közbenjárására pótolhatta. 1919 őszét Pakson töltötte a vidéki rokonoknál, Goldstein Ignác bácsikájánál, a Fő utca 25-ös számú házban, a zsinagógával átellenben készült az érettségire. Akkor, a fehérterror időszakában fedezte fel önmagában a zsidót. Vállalni akarta a zsidóságot, de rá kellett jönnie, hogy a tisztán zsidó identitás éppolyan idegen tőle, mint a népies. (Századvég, 1988/6-7. szám, Bozóki András: Egy ingerlékeny urbánus. Ignotus Pál és kora.) 1945 után a Haladás című lap munkatársa lett, s ebben jelent meg Csipkerózsa című önéletrajzi sorozata, melyet később önállóan is kiadtak irodalmi-közéleti ihletésű memoárként, benne a paksi emlékekkel: „Családom közben úgy határozott, hogy a Pali menjen néhány hétre Paksra. Ha újra le kell érettségiznie, hát ott nyugodtan bújhatja a tankönyveket, nincs ami elterelje a figyelmét. De, ami nyomosabb ok volt, itt Pesten mégsem lehet tudni... A fehér hadsereg nemsokára bevonulhat, az ég tudja, milyen ramazuri lehet még, s ha eddig nem jelentette föl senki, ezután mégföljelentheti. Pakson a kutya törődik ilyesmivel. Bár lelkemre kötötték, hogy ne járassam a számat - szocializmusról se, de még kevésbé arról, hogy néhány hónappal azelőtt kikeresztelkedtem. Értsem meg, hogy azok a paksi zsidók ezt mindennél nagyobb bűnnek tartják.” Itt olvashattunk a Goldstein-házról is részletes irodalmi pátosszal vegyített leírást: „Ignác bácsiék háza szép, tágas méltóságos kúria volt. Fél szemével a Fő-utcára nézett, oda nyílt az üveges bolti ajtó, meg egy hatalmas, nagyokat nyögő vaskapu, mely egyenest az udvarra vezetett. (...) A lelkét és arculatát a ház az udvarnak tartogatta. Nem tudom, mikor épült és ki részére; én úgy ismertem meg, mint a rokoni összetartás és polgári emelkedés zsibvásárát, a boltban a pulton zuhatagosán hullámzó kelmékkel, mögötte ollócsattogtató segédekkel, szemközt ernyedetlenül alkudozó parasztasszonyokkal, a lakófertályokban jövő és menő vendégekkel, érkezőkkel és utazókkal, étkezőkkel és búcsúzokkal, csókolódzókkal és csomagokkal, sértődőkkel és maradókkal, a Zátonyról kipirulton hazatérőkkel, hámló bőrüket kenegetőkkel, uzsonnakávét sürgetőkkel, Adyból idéző medika unokanővérrel, a Fidibuszból idéző úszóbajnok unokafivérrel, önmagából idéző pedáns sógorral, perlekedő nagynénivel, szabadkozó szakácsáéval, hosszú tornáccal, a tornácon homorúra taposott rózsaszín kövekkel, a fedett verandában ebédlőasztallal, a sóletban barnára sült kemény tojással, a biliken dundi gyermekekkel, a hátsó udvaron a sakter szakmai látogatásával, kergén futó és elhanyatló csirkékkel, az elülső udvaron egy nyekergő artézi kúttal, a kúton egy-egy lovagló unokaöccsel, a kertben árvácskákkal és nefelejtsekkel, a kert és a kút és a veranda közt egy-két szalmafonatú székkel, fölöttük egy nyúlánk, koros olajfa halványzöld lombjaival. A lakószobákon zsalugáteres ablakokkal és az ablakok mögött alig tudom, mivel Paksra nem azért ment az ember, hogy szobában töltse az idejét. Arra is csak homályosan emlékszem, hogy mikor húztak emeletet a ház hátára; a lépcső valahonnan a hátsó udvarból vezetett föl oda, két kis elszigetelt szobába.” Ebben a történelmileg viharos időben viszont komor képet mutatott magáról Paks: „De 1919 őszén megkopasztva láttam viszont a községet is, a házat is. Szünetelt a fürdőzés, a rokonok látogatása, árván kavargott az avar a dunaparti sétányon, a hűvös, fülledt forgószélben. A boltot egy évvel azelőtt kifosztották a frontról hazaözönlött katonák, meg a nyomukban szorgoskodó magánforradalmárok; az elviharzott proletárdiktatúra sem volt a legalkalmasabb időszak a készlet kiegészítésére; éppen csak mutatóba maradt néhány végszövet és sifón a valamikor káprázatosán túltömött fali rekeszekben.” (Ignotus Pál: Csipkerózsa - Budapesti és londoni emlékek, 1989.) (Folytatjuk) dr. Hanoi János
