Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-10-28 / 20. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2022. október 28. ■ 13 A Kr. u. 4. század utolsó harmadában jelentős változások következtek be a Római Birodalom történetében. A 370-es évek végén Európa keleti felében egy új, eddig ismeretlen (nép)csoport, a hunok tűntek fel, földcsuszamlásszerű változásokat indítva el a kelet-európai sztyeppén. Az általuk előidézett mozgásoknak, „népvándorlásnak” köszönhetően elsőként az előlük menekülő iráni-germán csoportok, később maguk a hunok is megjelentek a Római Birodalom határán. A külső támadások, a katonai kudarcok és a birodalom területén megjelenő barbár csoportok a nyugati birodalomrész tartós meggyengüléséhez vezettek, amely a pannóniai határtartományok életére is döntő hatást gyakorolt. A 430-as években Róma szerződés keretében átadta a hunoknak a mai Dunántúl keleti részén elterülő Valeria provinciát, ily módon Lussonium/Paks-Dunakömlőd-Bottyánsánc és környéke is hun fennhatóság alá került. A rómaiakat követő új népesség jelenlétére a katonai erőd területén csak igen kevés és közvetett bizonyíték utal: az ásatások során, a legfelsőbb, késő római rétegeket fedő kultúrrétegben megtalált szórványos viseleti tárgyak (övcsatok, ruhakapcsoló tűk) és a római formáktól, készítéstechnikától eltérő kerámialeletek kerültek elő, betelepülésüket mindenekelőtt a tábor területén talált temetkezések mutatják. A lussoniumi katonai tábor területén eddig három, falak közötti, úgynevezett intra muros temetkezés került elő. A 2010. évi régészeti feltárások során az erőd északkeleti belső oldalán - távol bármilyen régészeti objektumtól - pedig egy további, szinte érintetlen női csontvázas temetkezés, amely gazdag mellékleteket tartalmazott. A hátán nyugvó, magas termetű nőt díszes öltözetben, értékes ékszereivel együtt temették el, vállán két ezüst ruhakapcsoló tű - régészeti szakkifejezéssel élve: fibula - volt, az egykori ruhát deréktájékon egy gazdagon díszített aranyozott bronz övcsattal ellátott deréköv fogta össze, bal oldalon gyöngyökkel díszített tarsoly, arról lecsüngő szalagokkal, helyezkedett el. A két fibula formáját, anyagát, készítéstechnikáját, díszítését figyelembe véve műhelyazonos darabnak tekinthető, egyetlen különbségként talán a bal oldali fibula lábrészén hiányzó gombszerű díszítés említhető. A fibulák előlapja több részből áll, a fejlemez háromszög formájú, szárait és a csúcsának oldaléléit egy-egy beponcolt, gombszerű applikáció, „bütyök” díszíti, a fej egy, a lemezre merőleges, gombaszerű zárótagban végződik. A fibula fejét egy rövid, ívelt kapcsolórész (kengyel) köti össze a lábbal, ennek két végét sodrott ezüstdróttal díszítették. A láb ötszög alapformát mutat: felső része téglalap, alsó része háromszög formájú. A láblemez felső csúcsát és középvonalát beponcolt, gombszerű kitüremkedés díszíti. A fibula lábának végén egy pajzsszerű záróelem kapott helyet, ennek peremén beponcolt, gyöngysort imitáló díszítés van. A tárgyak hátlapja sima, az összekapcsolást biztosító tűszerkezetre a fejlemez hátoldalán egy kereszttaggal megerősített spirálszerkezet, valamint a láblemez hátán ívelt, hajlított tűtartó utal. A fibulapár sírban való elhelyezkedése alapján a női viseletben betöltött szerepére is következtethetünk, feltehetően egy ujjatlan felsőruha felső szegélyének rögzítésére, összekapcsolására szolgált. A lussoniumihoz hasonló típusú fibuláknak számos példánya ismert a Kárpát-medencéből, a nemesfémből készült, díszített darabok száma jóval kisebb, legnagyobb számban a bronzból öntött egyszerűbb kivitelű darabokat ismerjük. Az eltemetett asszony nemesfém tárgyai és jellegzetes viselete egyaránt az elhunyt magas társadalmi státuszára, származására utalnak. A két vállon hordott fibula és övcsat kombinációját a kutatás egy germán nép, a gótok viseletével hozza összefüggésbe, de nem zárható ki, hogy ezt a viseletét a kulturális kölcsönhatások révén a hun korban más (nép)csoportok (keleti germánok, alánok) tagjai is átvették. Az előkerült viseleti tárgyak formai-stilisztikai kapcsolatai alapján felvethető, hogy a „nemesasszony” egy messziről, a Fekete-tenger északi partvidékéről érkezett csoport tagja lehetett. E barbár, hun uralom alatt élő népesség talán az erőd omladozó falai között, vagy annak közelében ütött szállást, és legvégül már csak temetkezőhelyként - mint a tábor területén ásott női sír mutatja - tekintett az antik romokra. A bemutatott fibulák, valamint a természetes helyzetében bemutatott kora népvándorlás kori sír egyaránt megtekinthetők a Paksi Városi Múzeum állandó kiállításában. Dr. Fazekas Ferenc
