Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2022-07-29 / 14. szám

14 ■ Paksi Hírnök, 2022. július 29.

Mozaik

Az eltűnt városkép nyomában

Fejezetek a zsidó hitközség történetéből 2. rész

A rabbik mindig nemzetközi levelezésbe fogtak, amikor olyan vallási téma került napirendre, ami a szokások megváltoztatására irányult. Ilyen volt Grieshaber Izsák (1745- 1823) paksi rabbi esete, aki tiltottnak minősítette a kecsegét, mivel előírás szerint halnak az számított, melynek a pikkelye kívül leválasztható. A rabbi megpróbálta késsel leszedni, de a pikkely nem pattant úgy le, mint más halnál, s így a konzervatív elv érvényesült: nem engedélyezte a kecsege fogyasztását. Ezzel szemben a prágai és a temesvári rabbik megvizsgálták a kecsegét, és kósernek nyilvánították. Az ortodoxok elvetették a haladók legkisebb változtatási szándékát is. A zsinagógába reggelente egy kopogtató (Schulklopfer) hívta az embereket, ezt az állást a neológok meg akarták szüntetni, de az ortodoxok aztán tovább fizették a kopogtatót, ám így már csak őket hívta reggeli imára (Bencze Barnabás: A paksi zsidóság története). A szombati pihenő szent nap péntek estétől szombat estig tartó, Istennek szentelt áhítattal telt napja volt a zsidóknak, amelyen munkavégzéssel, világi dolgokkal nem foglalkoztak. Rendszerint a pénteki piacon beszerezték a szükséges élelmiszereket, libát, halat, gyümölcsöt. Találkoztam ma élő paksival, akit gyermekként behívtak a főutcáról zsidó családok, hogy gyújtsa meg helyettük a sábeszi gyertyát. Híres volt a Pakson megtartott első magyar rabbigyűlés, melyen 1844. augusztus 20-21-én huszonöt hazai rabbi tartott tanácskozást. Célul a magyar zsidóság haladó (neológ) és konzervatív (ortodox) tábora közötti ellentétek tisztázását tűzték ki.

Egyesek az ortodoxok, mások a neológok oldalára álltak, számos hitközség egyszerűen kettévált Hamarosan megjelent egy harmadik csoport, amely sem egyik, sem másik oldalon nem kötelezte el magát: az ún. statusquo ante hitközségek. Ezzel a magyar zsidóság három részre szakadt. Pakson Ungár rabbi az ellentéteket még egyensúlyban tudta tartani, de halála után megtörtént a szakadás. A többség Szófer rabbival az ortodox vonulathoz csatlakozott. Egy 80 főnyi töredék ekkor, 1886- ban kivált az ortodox anyahitközségből, és mint statusquo hitközség Ungár Joel korábbi segédrabbiját, Adler Sándort (1846-1894) választotta rabbinak. Haladóbb vonalat képviseltek, nem ragaszkodtak mereven a konzervatív szokásokhoz, jobban beilleszkedtek a város társadalmi, gazdasági életébe.

„Tudvalevő, hogy a paksi izr. hitközség kettészakadt, az egyik (orthodox) az elhalt főrabbi vejét Szófer Suszmant óhajtotta lelkésznek, a második pedig mindenkit csak őt nem. Evvel ki lett adva a jelszó az ellenségeskedésre. Az első párt az orthodox volt, a másik status quo akart lenni és lett is’.’(Egyenlőség, 1886.06.13., 4.o.)

A statusquo tagok építettek maguknak egy szerényebb, tornácos zsinagógát. Németh Imre szerint 1886. november 29-én nyitotta meg a paksi statusquo zsidó hitközség Vörösmarty utcai zsinagógáját a 7-es számú házban, mely azonban ma már nem áll. Felette állt az iskolájuk a 11. sz. alatt. Ez a szép klaszszicista homlokzatú épület ma is a város egyik

mutatós, műemlék jellegű objektuma, benne óvoda működik. 1910-ben hírt adtak arról, hogy Pakson a statusquo elemi népiskolákat a fenntartó hatóság beszüntette. Hajdan az ő imaházukban volt, később pedig a temetőbe került az első világháborús zsidó hősök emléktáblája, ami jelenleg restaurálás alatt áll. Szintén az eltűnt városkép része az a négy darab tölgyfa, amelyeket 1896. április 27-én ültettek az ortodox zsidó iskolában. A tölgyfákat a millennium tiszteletére Árpádról, Ferenc Józsefről, báró Eötvös Józsefről és Tihanyi Domonkos megyei tanfelügyelőről nevezték el. A piac Villany utcába költözése során sajnos valamennyit kivágták. Megvan viszont még a zsinagóga udvarán lévő artézi kút, melyhez sokan jártak vízért. Az 1/35. vízikönyvi számú artézi kút a hitközség udvarán állt, és takarékcsappal látták el. 1910 óta működik, nemcsak a zsidó fürdőházat látta el vízzel, de engedélyokiratában kikötötték, hogy felesleges vízmennyiségének harmadik fél részére történő engedélyezésére a községi hatóság jogosult. A legforgalmasabb artézi kút jó és bő vizével a századelőn szinte egyedül látta el a községet ivóvízzel, öntöző- és tűzoltóvízzel. (Monográfia, 171.0.) A kórház a Villany utcában az aggok házaként ismert épületben volt, mely 1910-ben a Deutsch testvérek és Steiner Salamon támogatásából épült, de ahogy a fürdő és a sakter lakása, ez is áldozatul esett a város fejlődésének. A Polgári Olvasókörből 1891-ben jött létre a Kereskedelmi Csarnok, székhelye a Virág és Jámbor Pál utcák sarkán álló épületben volt, amelynek elnöke Grünfeld Adolf lett, míg Kohn Gáborné vezetésével Paksi Izraelita Nőegylet alakult. A zsidó-keresztény együttélésre jó példa volt a polgári fiúiskola, melynek gondnokságában az első világháborúig mindig volt zsidó polgár (kereskedő, rabbi). Egy paksi zsidó visszaemlékezése:

„Gyermekkorom legboldogabb emlékei mégis Pakshoz fűződnek. Míg Budapest a bezárt falakat, az iskolát, azaz a munkát jelentette számomra, addig Paks a virágzó réteket, a zöld gesztenyefákat, azaz a szabadságot. Odajártunk nyaralni, ott töltöttük a peszach és szűköt ünnepeket, és ami talán a legfontosabb, nagyszüleim és rokonaim odaadó szeretetét kaptam, amely végigkísért egész életemen” (Új Kelet, 1973.03.16.)

dr. Hanoi János