Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)

2021-05-28 / 10. szám

Közélet O - A külső településrészeken élők kom­fortérzetének javításáért minden évben tör­ténnek beruházások, ezekről a lakossági igé­nyek alapján döntünk - fogalmazott Szabó Péter. Üjabb kiemelt fejlesztési területté nyilvánítá­sokról is határozott testületi hatáskörben el­járva a polgármester. Az egyik döntés, amely­­lyel egy időben a településrendezési eszközök módosítását is elindította a polgármester, az erőmű-építkezés melletti területet érinti, ahol a beruházás keretében Egészségügyi Köz­pont létesülne az atomerőmű bővítésén dol­gozók egészségügyi ellátására. Az új kiemelt fejlesztési területről szóló döntéssel összefüg­gésben jóváhagyta a tervezési programot, és a településrendezési eszközök módosításáról is határozott Szabó Péter az Alvég utcáinak ösz­­szekötéséért. - Azért kell foglalkoznunk ez­zel a témával, mert az atomerőmű-beruházás kapcsán megnövekedik a lakosságszám, ami hatással lesz a közlekedésre. Az Alvég utcái­nak összekötésével a Sík sor és a KRESZ-park közötti, a 6-os számú főúttal párhuzamos szakaszon tehermentesíthető lenne a Főutca - tájékoztatott a városvezető. Zenta Község Önkormányzata és Paks Város Önkormányzata hivatalosan is testvérvárosi kapcsolatot létesít. Az erről szóló memoran­dumot Pakson írják majd alá. - A szerb-ma­gyar barátság, valamint a két település polgá­rai közti kapcsolatot erősítése a célunk, töre­kedve arra, hogy minél több ifjúsági csoport, szakember, valamint társadalmi szervezet cseréje valósuljon meg a jövőben - mondta a megállapodásról szólva Szabó Péter. A Kishegyi úton található önkormányzati tu­lajdonú ingatlanon két elektromosautóbusz­­töltőállomást telepít, és az ehhez szükséges elektromos csatlakozás kiépítéséhez végpon­ti töltőket helyez el tervei szerint a Paksi Köz­lekedési Kft. A beruházás megvalósításához szükséges tulajdonosi döntést meghozta a vá­rosvezető. Módosította az 1996-ban alkotott, a helyi értékek, így az építészeti és a természeti ér­tékek védelem alá helyezéséről szóló rende­letét Paks Város Önkormányzata. Ez a ren­delet tartalmazza többek között a védetté nyilvánítás és megszűnés menetét, a védett értékek tulajdonosainak kötelező feladatait, a védelem fenntartásában az önkormányzat közreműködésének mértékét, amely egy­ben tartalmazza az épített és természeti ér­tékekre vonatkozó szabályokat. - A 2008- ban is felülvizsgált rendeletet a jogszabályi változások miatt idén ismét megvizsgáltuk, a módosítás során megtörtént az időközben megszűnt természeti értékek kivezetése, és az új, védelemre érdemes értékek bevezeté­se annak érdekében, hogy a rendelet a va­lós, aktuális állapotot rögzítse - tudtuk meg. Paks Város Önkormányzata Pongrácz Sán­­dor-kitüntetéssel ismeri el azok tevékenysé­gét, akik munkájukkal jelentősen hozzájá­rultak a település egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez, ezen a területen kimagasló teljesítményt nyújtottak. Az elismerést pá­ros évben orvosnak, páratlan évben szakmai munkát segítő egészségügyi dolgozónak íté­lik oda. A kitüntetést idén a polgármester előterjesztésére Frastné Niki Gyöngyinek, a Paksi Gyógyászati Központ ápolási igazga­tójának adományozza a képviselő-testület. A díjat a Semmelweis-nap alkalmából szer­vezett városi ünnepségen adják át a tervek szerint. Az oktató-nevelő munkát végző pedagógu­sok és pedagógiai szakszolgálati tevékenysé­get ellátók munkájának elismerésére alapí­tott Gyermekeinkért kitüntetés idei díjazot­­tainak személyére várta a javaslatokat Paks Város Önkormányzata. Javaslatot tehetett minden paksi lakos, paksi székhellyel ren­delkező jogi személy, valamint jogi szemé­lyiséggel nem rendelkező szervezet. A díjat minden esztendőben ketten kaphatják meg, az elismeréseket várhatóan a pedagógusnap alkalmából rendezett városi ünnepségen adják majd át júniusban. Az idei díjazottak: Dobó Éva, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium tanára és Vassné Fritz Margit, a Paksi Nap­sugár Óvoda óvodapedagógusa. Dallos Szilvia Paksi Hírnök szemlézi a megújult OBSERVER www.observer.hu Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. Email: paksihirnok@gmail.com Telefon: 75/830-380 Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2021. június 11. &äI is Ai<sm'!-axT Szolgáltatásunk igénybe vehető: Hétköznap 7:00-22:00 óráig. Péntek reggel 7:00 órától vasárnap este 22:00 óráig. ■*•36-30/222-6030, +36-20/320-0822, +36-20/440-7540, +36-70/326-7266 Kedves Utasainkl Tájékoztatjuk Önöket, hogy Paks két taxitársasága, a Fix Taxi és Trend Taxi egye­jIt. Az új nevünk AtomTaxi. Bár a név módosult, a minőség változatlan maradt. Vá­roson belül továbbra is 690 Ft-os áron szállítjuk kedves utasainkat, rendezett, do­hányfüstmentes autóinkban, kulturált megjelenéssel. Vállaljuk szerződéses fuva­rok, Tolna megyén túlmutató személyszállítási feladatok, reptéri transzferek lebo­nyolítását, illetve társaságunk lehetőséget nyújt reklámfelület bérlésére is. Trendi külső, fix ár! Keressenek bennünket bizalommal! Kellemes utazást kívánunk!

Next

/
Thumbnails
Contents