Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)

2021-05-28 / 10. szám

Közélet Hamarosan lejár a véleményezési idő 4 ■ Paksi Hírnök, 2021. május 28. Erzsébet-táborokra adnak be pályázatot Fotó: Szaffenauer Ferenc- Az idei évben is a Napközi Er­­zsébet-táborok keretében kíván­ja megvalósítani a nyári gyermek­felügyeletet az iskolai szünetben Paks önkormányzata - jelentette be sajtótájékoztatón Szabó Péter polgármester. Ebben az évben is a Csengey Dénes Kulturális Köz­pont és a Paks Kistérségi Szociá­lis Központ nyújt be pályázatot a paksi helyszíneken megvalósítan­dó táborokra. Egy-egy turnusban összesen negyven, paksi lakcím­mel rendelkező általános iskolás gyermeket tudnak fogadni. A ta­nulók több turnusra is jelentkez­hettek, az első július 5-én indul, az utolsó augusztus 13-án zárul. A táborozok felügyeletét a Csen­gey Dénes Kulturális Központ és a Paks Kistérségi Szociális Köz­pont munkatársai látják el, a gye­rekeknek napi négyszeri étkezést biztosítanak ingyenesen. A Nap­közi Erzsébet-táborra május 28- ig lehetett jelentkezni a Paks Kis­térségi Szociális Központban, a je­lentkezéskor a szülőknek le kellett adniuk a hozzájáruló nyilatkoza­tukat, hiszen ezek a dokumentu­mok szükségesek a pályázat be­nyújtásához. -se-Még néhány napig, június 2-ig juttathatnak el a polgármester­hez írásbeli kérelmet, illetve vé­leményt, javaslatot, észrevételt a lakosok, a városban székhely­­lyel, telephellyel rendelkező gaz­dálkodó szervezetek, civil szer­vezetek és a helyben működő egyházak a Paks, 4710/5 hrsz. ingatlanon munkásszállás elhe­lyezhetősége tárgyában elindí­tott helyi építési szabályzat mó­dosításával kapcsolatosan. A té­mában május 25-én tartottak volna lakossági fórumot, ám ez elmaradt, helyette a módosítás­sal kapcsolatos dokumentáció véleményezése online formá­ban történik. A dokumentáció a paks.hu honlapon a Hirdet­mények, közzétételek rovatban, valamint személyesen a pak­si polgármesteri hivatal 226- os irodájában tekinthető meg. A kérelmet papíralapon a hi­vatal címére (7030 Paks, Dó­zsa György út 55-61.) szemé­lyesen vagy postai úton eljut­tatva lehet benyújtani, vagy elküldhető elektronikus levél­ben a pm.titkarsag@paks.hu emailcímre. Akik június 2-ig nem jelentkeznek be a vélemé­nyezési eljárásba, azok annak további szakaszában nem ve­hetnek részt. A felhívás továb­bi fontos információkkal a vá­ros honlapján a fentebb említett rovatban olvasható.-kgy-Már készülnek a strand nyitására Június 1-én megnyitják a Paksi Ürgemezei Strandot az idei szezonra. A Mezőföldvíz Kft. által üzemeltetett fürdőlétesítmény te­rületén úszómedence, élménymedence, va­lamint pancsolómedence, homokos sport­pályák, büfé, külső élő füves pihenőterület áll a vendégek rendelkezésére. Az üzemelte­tő felkészült a nyitásra. Szabó Péter polgármester emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt hozott védelmi intézkedések részeként tavaly nem nyithatták meg a megszokott időpontban a fürdőhelyet, viszont júliusban már igen, de az elmúlt fürdőszezon így csonka volt. Kitért arra, hogy a jelenlegi járványhelyzet alapján bizakodhatunk, hogy a teljes sze­zonban, augusztus 31-ig, üzemelhet a léte­sítmény, amely ár-érték arányban változat­lanul a legkedvezőbb a fürdőzők számára Tolna megyében. Arra is kitért, hogy idén nagyobb fejlesztés nem történt a fürdőhe­lyen, viszont később, a Paks II. beruházás­sal összefüggésben tervezett egy korszerű uszoda építése kormányzati beruházásban, aminek engedélyes tervei már elkészültek, és ezzel párhuzamosan szeretnék majd a strandot is fejleszteni, élménymedencékkel bővíteni. Kovács István, a Mezőföldvíz Kft. ügyveze­tője azt mondta, hogy az önkormányzattal egyeztetve a beüzemeléshez szükséges mun­kálatokat elvégezték, megtörtént az épületek meszelése, a faszerkezetek kezelése, a gé­pészet karbantartása és a burkolatjavítási munkálatok, illetve nyitás előtt minden esz­tendőben feladat a medencék tisztítása és a zöldfelületek gondozása. Arról is tájékozta­tott, hogy a fürdőhely használatára vonat­kozó szabályozást nyitás előtt közzéteszik a cég honlapján és a helyi médiában, ahogy a jegyárakról szóló tájékoztatót is. Amennyi­ben a járványhelyzettel összefüggő rendel­kezések lehetővé teszik, pogramok is lesz­nek a strandon, tette hozzá.-gy-

Next

/
Thumbnails
Contents