Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)

2020-02-07 / 3. szám

8 ■ Paksi Hírnök, 2020. február 7. Portré Emberi arcok Schönveitz Jánosné Az első ház volt az övéké abban a kis köz­ben, ami most a Búzavirág utcába fut. 1960- ban építették: Márti néni és János bácsi. Márti néni szelíden mosolyog, amikor belépek hoz­zá ennek a kicsi háznak a szobájába, ahol a mindennapjait tölti. Nemsokára kilencvenegy éves lesz, s én pontosan olyannak látom, mint évtizedekkel ezelőtt. A hangja sem sokat vál­tozott, s amikor mesélni kezd, felsejlik egy da­rabka újvárosi múlt, egy emberi arc. Az egy­kori Szent József téri Kovács családban ötödik lányként született kicsi Mártát még két húga követte, így lettek ők a „Hétkovács lányok”. Az utcában ez idő tájt az alábbi vers született az utcalakókról: „Somi József, csizmadia - Soós János, telkes gazda - Kunner család együtt la­kik - Fehér Pali, kupeckedik - Hingl Jani, jó bor­ivó - Schmidt András, jó kocsikázó - Oláh Gyu­ri, jó pletykázó, öccse, Pista, lótó-futó - Imre Pista, spekuláló - Laszlóczki Imre, kitaláló - Pesztericéknél porolnék - Benedeczkiék Lány­csókra járnak - Peták Marci, új házas - Laki Sándor, napszámos”. A földműves édesapa és a háztartásbeli édesanya mellett cseperedő hét kislány egymásnak és a szüleiknek is sokat se­gítettek Vácikába jártak a szőlőbe, s ahol rit­kább volt a tőke, ott jutott hely a haszonnövé­nyeknek, melyek gondozása a lányok felada­ta volt, s a főzés sem volt kis feladat ott, ahol kilencen ültek az asztalhoz. A második világ­háború idején Paksra vetődött orosz katonák elől a padláson bújtatta el őket az édesapjuk Legendássá vált egy történet, mely szerint egy orosz csapat lova helyett az édesapjuk lovát vit­ték volna tovább, ám a ló nem engedelmeske­dett az idegen hatalomnak... Márti néni későbbi férje a konzervgyár mel­letti vágóhídon dolgozott, 1951-ben háza­sodtak össze, majd tíz év múlva a saját há­zukba költözhettek. A két gyermeket neve­lő fiatalasszony eleinte háztartásbeli volt, míg a férj előbb Csámpán szőlészkedett, majd a Borpincéhez került, a Zápor utcába. A gye­rekek megnőttek Márti néni pedig elein­te idényenként, majd állandó munkát vállalt a konzervgyárban, ahonnan a II. számú Ál­talános Iskolába került, s nyugdíjazásáig ott dolgozott. Nézegetjük a régi fényképeket, és mosolyogva meséli, amikor a háború előtt attól féltek, hogy édesapjukat is elviszik ka­tonának, egyik nővére megkérte a papát, ké­szítsenek családi képet a Tumpek műterem­ben, amelyen mindenki rajta lesz. így készült a fenti családi fotó még a háború előtt, me­lyen Márti néni a bal szélen látható, és amit egy főutcai kirakatban a vasárnapi mise után a templomból hazatérő népek megcsodáltak, s akik nem ismerték a családot, ámuldozva állapították meg, hogy a képen három iker­pár látható. Egy ikerpár valóban volt a csa­ládban... A „Hétkovács lányok” és szüleik csendesen éltek a huszadik század évtizede­iben. Nem történt semmi hétköznapon túli az életükben. Ha csak az nem, hogy nem hív­ták fel magukra a közösség figyelmét, „csu­pán” az odafigyelését. S később sem, amikor már külön éltek a kis házban: Márti néni és János bácsi. így öregedtek meg együtt, tisztes­ségben, békességben. Márti néni - aki egye­dül maradt 2015-ben - ma is derűs. Az ab­lakából jól látni a kis közt, amit hatvan évvel ezelőtt is látott, kietlen táj volt akkoriban. Egy baromfiudvarra lát, a közel hatvan éve épült tanácsi bérlakások már átalakultak, az utca berendeződött és átrendeződött az évtizedek alatt. Egyetlen testvére él még, akivel tart­ja a kapcsolatot, s még néhány szomszéddal. Szép öregség, amit látok. Tisztességben, sze­­retetben érte őt az időskor. Nem mesél a bá­natairól, melyek az elmúlt években gyakran próbára tették őt, a megélt és túlélt tragédi­ák mélyre kerültek a tudatában, s én érzem és tudom, hogy mindennap imádkozik a szeret­teiért. Teli Edit

Next

/
Thumbnails
Contents