Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-12-18 / 20. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2020. december 18. ■ 13 Tájat fogunk rajzolni, a hátunk mögött elterülő tájat. Ebből adódóan részben emlékezetből dolgozunk, de főleg tükörből nézve és szavak segítségével. Tehát a tájat rajzoljuk: messzebb egy hegyet láthatunk, előtte egy házat egymagában, a házon tető van, ablakok, ajtó és az egész felett a Nap korongja. Még egyszer: ház, hegy, napkorong. A ház előtt egy fűvel borított kert van, négyzetes forma, és ahogyan lassan elemeljük a tekintetünket róla a Nap felé, meglátjuk a házat az ajtóval, a négyosztatú ablakokkal, a tetővel, és már látszik mögötte a hegy is, és megtorpanunk, visszanézünk a szemközti ablakba, és nyilvánvalóvá válik. Ami a művészettörténetet illeti, ez itt most nem annyira az, inkább amolyan csináld magad tárgytörténet lesz. Egymástól egyébként néhol távol eső, mégis bizonyos szempontból rokonítható valóságelemekből fogunk építkezni, valamennyire követve annak a vizuális és fogalmi játéknak és gyakorlatnak a logikáját, amit Bak Imre a Csináld magad! (1973) című konceptuális füzetében alkotott. Azokon a redukált, sematikus, fekete-fehér grafikákon alkotóelemeire bontotta a tájat, vonalakkal sávokra osztotta a képet, a legfelső sávba korongot helyezett, és megnevezte őket: MEZŐ, FOLYÓ, ÉGBOLT, NAP. Majd a tájkép négy alkotóelemét további fogalmakkal bővítette: többek között a négy alapelemével, a négy személyiségtípussal, a négy égtájjal, színekkel, és ahogyan lapozzuk ezt a füzetet, a fogalmak variálására, felcserélésére ad instrukciókat. Ahogyan írja a bevezetésben, ezekkel a gyakorlatokkal a célja az „aktív látás” kidolgozása és mindennapi alkalmazása volt, hogy a LÉTet tartalmasabban élhessük meg, amely szükségszerűen személyes. Bak Imre: Mindenki ars poeticája, 1972 A gyakorlatokkal ilyen értelemben újraalkotjuk - jelen esetben - a tájat, új összefüggéseket fedezhetünk fel benne, amelyek a szemlélt jelenségekkel kapcsolatos asszociációkból, emlékekből, élményekből épülnek fel. Az alábbi három konceptuális grafika nem sokkal ez előtt a füzet előtt jött létre, és bár nem egy sorozatról van szó, nem is a Csináld magad! közvetlen előképéről, mégis annak logikája mentén fogom elrendezni őket egy tájba. Tehát térjünk is vissza a kezdeti rajzunkhoz. Elsőként közelítsünk talán a hegy felől, jelöljük egy egyenlő oldalú háromszöggel, mint az az alábbi képen látható. Közelítsünk messziről és lassan, de ne túl messziről. Legyen a hegy az Alpok a századfordulón, ott, ahol Giovanni Segantini olasz szimbolista festő élete végén élt, és az utolsó mondata az volt, hogy látni akarja a hegyeit. Ekkor ágyát az ablakhoz húzták, hogy még egyszer láthassa a hegyek között áttűző fényt, amit festett. És most időzzünk el ennél az ablaknál egy picit, legyen annak négyzetes rácsa az a koordináta-rendszer, ami a lenti grafikán a négy alapelem összegére kérdez rá. Ha ezen a négyosztatú ablakon keresztül Bak Imre: Levegő+Föld+Tűz+Víz, 1972 szemlélem a hegyet, a helyzetem is mintha pontszerűvé válna, egy olyan összeggé, amit Bak Imre egy szövegkonceptjében ír: „Vízben lebegő átlátszó műanyag légpárna által tartott kőtömb, amelyben tűz ég.” (Emlékmű a négy alapelemhez, 1977). És ebből a helyzetből visszanézve a hegyre, amely a festő számára a legfőbb viszonyítási pont volt, ahonnan saját életére visszatekinthetett, ahogyan Joseph Beuys nevezte az 1971-ben készült Látni akarom a hegyeimet című installációját, a hegy belső archetípusaként jelenik meg, gyűjteményeként és viszonyrendszereként mindannak, ami az életét meghatározta, és amit létrehozott vagy cselekedett, vagy ahogyan Bak Imre grafikáján láthatjuk a hamvasi gondolatot: az életműnek, mindannak, amit alkotott és alkotni fog. És ha ezután átnézünk a hegy kontúrjai között, láthatóvá válhat mindaz, ami a hegyen messze túl van Weöres Sándor versében ez a lófej-széles ibolya, azonban az ibolyán túl csak olyan jelenségek vannak, amelyek az emberi szem számára láthatatlanok Különös, hasonló, de valamennyire fordított világ ez (Jancsi mosogat, Kati az úr), és ha messzebb tekintünk megláthatjuk a házat a tetővel, az ablakokkal és az ajtóval, és érthetővé válik, hogy az ITT, ahogyan az Bak Imre grafikáján olvasható, egyenlő az otthonnal, és mindazzal, amit az otthon jelenthet, és ebben a tájban - bár Bak Imre későbbi tájaira nem jellemző ez a személyesség, mégis, ahogyan egyébként a tájképekre ez általánosan jellemző - valahonnan, egy bokor mellől vagy egy magaslaton ücsörögve, a koordináta-rendszer zérójában, előbukkan a tájat szemlélő rajzoló, ahogyan rögzíti a tükörképet. Önmagát a tájban. Itt, Magyarországon. Szörényi Péter Bak Imre: Itt, 1972 i poeticája LEVEGŐ ITT ÉLETMŰVED : ÉLETED MÜVE TŰZ 4 ► víz. eöli> LEVEVŐ» FÜLŰ * TŰZ o ♦ VIZ s ^ M AGYA BOKSZ AG * BUDAPEST * u. kerület * .’NAGYBÁNYA! ÚT U. * bh
