Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-11 / 1. szám

10 ■ Paksi Hirnök, 2019. január 11. Portré Jó napot, mi újság? Dr. Dallos Tibor Negyven évvel ezelőtt, 1979. ja­nuár 1-jén kapott városi rangot Paks. 1979. január 3-án a zász­lódíszbe öltözött városba lá­togatott Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, aki a fris­sen átadott Munkásművelődési Központban megtartott ünne­pi tanácsülésen adta át a város­alapító díszoklevelet dr. Dal­los Tibor tanácselnöknek. Ez a hír volt olvasható a város hiva­talos közösségi oldalán negy­ven évvel a várossá válás után. Elővettem néhány helytörténe­ti kiadványt, és keresni kezd­tem bennük ennek a rendhagyó ünnepségnek a leírását, kutatni kezdtem dr. Dallos Tibor után, miközben magamban megálla­pítottam, milyen keveset halla­ni felőle. A könyvespolcomon talált helytörténeti kiadványok­ban nem találtam említést róla, így elhatároztam, felkeresem az otthonában, a Munkácsy utcá­ban. Szombat délelőtt van, ja­nuári csend az ünnepi forgatag után. Ugyanilyen csendre talá­lok a házban is, ahol felesége, Judit néni fogad, régi ismerős­ként üdvözöljük egymást, majd egy szoros kézfogást követő­en az egykori tanácselnök mel­lé telepszem a nagyszobában, és azonnal beszélgetni kezdünk. Értelmes nyugalommal, lelke­sen kezdjük a múltidézést. A tanácsháza a Deák Ferenc ut­cában volt. 1978 decemberé­ben még Oláh Mihály a tanács­elnök, aki aztán a nemzetközi gyermekévben átadott lakótele­pi, harminckét tantermes általá­nos iskola igazgatója lesz. Dallos Tibor ekkor a helyi rendőrkapi­tány, kiváló kapcsolatot ápol a tanácsi vezetőkkel, a közbizton­ságért tett intézkedései eredmé­nyesek. Mérsékelt, kiegyensú­lyozott értelmiségi, aki kis kité­rők után Paksot mondja valódi otthonának, a Kishegyi úton él feleségével és két kisfiával. 1978-79 fordulóján kezdi meg ta­nácselnöki tevékenységét, úgy, hogy rövid ideig - technikai okok miatt - ellátja a rendőrségi vezetői feladatokat is. Vicsek Ferenc, akit 1978-ban Sza­bó Benjamin, a Paksi Atomerő­mű Vállalat igazgatója bízott meg azzal, hogy szociográfiai tanul­mányt készítsen az erőmű beru­házáson, így fogalmaz könyvé­ben: „Nem tudok érdemesebb jelöltet Dallos Tibornál.” Megkér­deztem néhány egykori köztiszt­séget viselő paksit, akik emlékez­nek erre az időszakra, hasonlóan vélekedtek és vélekednek ma is az egykori tanácselnökről. A beiktatott településvezető első (protokoll) feladata a várossá avatási ünnepség megszervezé­se és lebonyolítása, amit a kora­beli kormányprotokollnak meg­felelően teljesít. De elkötelezett, felelős városvezetőként a leg­fontosabb vezetői feladatának a tanácsi munkaszervezet és ve­zetőtestület munkájának ösz­­szehangolását tekinti, települési stratégia kidolgozásába kezd an­nak érdekében, hogy a város tel­jesíteni tudja az atomerőmű-be­ruházás okán képződő igénye­ket. Ennek kiemelkedő eleme a városfejlesztési- és rendezési terv, mely ma is vállalható, szak­mailag megállja a helyét. Ismerve beszélgetőtársam ké­sőbbi életútját, csodálattal figye­lem, ahogy emelkedetten beszél a helyzete nehézségeiről, ahogy elismerően szól a nagyközsé­gi tanács, az előd Oláh Mihály munkájáról, a munkatársairól, többek között Varga Imréről és Szántó Péterről. A reális alapokra, nem illúzi­ókra épülő szakmai és gazda­sági tervek, melyek rövid, kö­­zép-és hosszú távon készültek megalapozni a város jövőjét, már a nyolcvanas évek legele­jén kijelölték az atomerőmű kihordási idején túli stratégiá­kat is, többek között úgyneve­zett ipartelep és ipari park ki­alakításának előkészítését, a hagyományos szakmák képzé­séhez szükséges feltételek meg­teremtését. Természetesen ez a korszak nem nélkülözte az eről­tetett politikai értelmezéseket, így voltak olyan, településfej­lesztésre vonatkozó koncepciók, melyeket az úgynevezett nagy­­politika az asztalfiókba kény­­szerített. Ennek ellenére az em­lített nyolcvanas évek elején, a duzzadó népességű városban a Dallos Tibor tanácselnök ve­zette tanácsi szervezet ered­ményes rajtot vett. Az erőmű­beruházás következtében vál­lalt feladatok széles látókört, műszaki, közgazdasági, alapos közigazgatási ismereteket igé­nyeltek, mely tulajdonságok tetten érhetőek voltak a veze­tőtestületben. O

Next

/
Thumbnails
Contents